Budafok: nyáron távozott, most visszatért a 27 éves bekk

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.09.21. 17:58
null
Khiesz Kornél szűk három hónap elteltével tért vissza Budafokra (Fotó: budafoimte.hu)
Mégis a Budafoknál folytatja pályafutását Khiesz Kornél. A 27 éves labdarúgó szerződése június végén lejárt az NB I újoncánál, ám mivel az elmúlt hónapokban nem talált magának másik csapatot, a felek úgy döntöttek, új megállapodást kötnek.

„Kornél az elmúlt hónapokban nem talált olyan klubot, amely minden szempontból megfelelt volna számára – mondta Oláh Lóránt sportigazgató a budafokimte.hu-nak.– Mi elsősorban élvonalbeli tapasztalattal rendelkező belső védőt szerettünk volna igazolni, olyan azonban nem volt elérhető, aki nála jobban beleillik az általunk korábban meghatározott játékosprofilba. Ő tökéletesen ismeri az alapelveinket, a játékrendszerünket, megfelelő személyiség az öltözőben és elfogadta azt a szerepet, hogy újra megküzd a helyéért."

Khiesz 2014-ben szerződött először a Budafokhoz, tagja volt az NB III-ban szereplő, majd onnan később feljutó gárdának. A másodosztályban összesen 51 találkozón viselte a budafokiak szerelését. A legutóbbi idényben ugyanakkor kiszorult a kezdőcsapatból, legutóbb múlt decemberben, a Szeged és a Szolnok elleni találkozókon volt a pályán az első perctől kezdve.

A 27 éves belső védő a 22-es számú mezben futballozik majd a BMTE-ben.

Az NB I újonca nem hozta nyilvánosságra a szerződés időtartamát.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAFOKNÁL
Érkezők: Marko Iharos (horvát, Slaven Belupo – Horvátország), Khiesz Kornél (szabadon igazolhatóként), Kovács Zoltán (ZTE FC, kölcsön után végleg), Lőrinczy Attila (Soroksár, szabadon igazolhatóként), Medgyes Sinan (szlovákiai, Budaörs), Marko Nikolics (szerb, szabadon igazolhatóként, legutóbb FK Rad – Szerbia), Oláh Bálint (Mezőkövesd, kölcsön után végleg), Takács Ronald (szabadon igazolhatóként, legutóbb Inter Bratislava – Szlovákia)
Kölcsönbe érkezők: Bese Balázs (MTK Budapest), Huszti András (Puskás Akadémia), Skribek Alen (Puskás Akadémia), Zsóri Dániel (Mol Fehérvár)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Földi Dániel (THSE-Szabadkikötő), Gohér Gergő (Gyöngyösi AK), Horváth Roland (Budaörs), Khiesz Kornél, Króner Martin (Pécsi MFC), Opavszky Balázs (III. Kerület), Veszelinov Vladimir (visszavonult)
Kölcsönbe távozók: Farkas Bálint (Érd)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Zsolnai Richárd (Diósgyőri VTK, onnan FC Ajka)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik