Bp. Honvéd: csatárt keresnek, 22 éves kongóit tesztelnek

2016.01.05. 08:11
A Kongói Demokratikus Köztársaságból érkező Dark Kadima Kabangut teszteli a Bp. Honvéd NB I-es labdarúgócsapata. Marco Rossi vezetőedző elmondása szerint a huszonkét esztendős csatárt csak akkor szerződtetik a kispestiek, ha erősítést jelent.

„Nem kapkodjuk el a döntést, megnézzük, hogy a kongói futballista erősítést jelentene-e, de semmiképp sem akarjuk elkövetni múltbéli hibánkat, amikor olyan légiósokat szerződtettünk, akik nem hoztak minőségi javulást – nyilatkozta Rossi. – Természetesen a magyar piacot is figyeljük. Annyit elárulok, hogy egyik kiszemeltünk ebben a szezonban nem az első osztályban játszott, de képességei alapján ott a helye.”Rossi. – Természetesen a magyar piacot is figyeljük. Annyit elárulok, hogy egyik kiszemeltünk ebben a szezonban nem az első osztályban játszott, de képességei alapján ott a helye.”

Mint arról korábban már beszámoltunk: Nagy Sándor személyében Kárpátaljáról érkező kapus a Honvéd első téli szerzeménye, s ott volt a kispestiek első edzésén Sváb Dániel is, aki korábban megfordult már több klubban (Ferencváros, Cottbus, Győr, Mezőkövesd, Szigetszentmiklós), most pedig a piros-feketék tesztelik. Délczeg Gergelyt viszont biztosan nem láthatják Kispesten tavasszal, a csatár Kisvárdára szerződött, míg Kapacina Valér vélhetően végleg a Sopronhoz kerül.

A BUDAPEST HONVÉD TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 4.
Külföldi edzőtábor:

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 13., 13.00: Bp. Honvéd–Tatabánya
Január 16., 13.00: Paksi FC–Bp. Honvéd
Január 20., 17.00: Bp. Honvéd–Dabas
Január 23., 12.00: Bp. Honvéd–Siófok
Január 30, 11.00.: Bp. Honvéd–Szigetszentmiklós
Február 6., 13.00: Bp. Honvéd–Sopron

 

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Nagy Sándor (ukrajnai, legutóbb FC Bihor Oradea – Románia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Lukács Dániel (profi szerződést kapott)
Kiszemeltek: Dark Kadima Kabangu (kongói), Sváb Dániel (Szigetszentmiklós, próbajáték), Máté János (Mezőkövesd), Wittrédi Dávid (Kozármisleny)
Távozók: Délczeg Gergely (Kisvárda), Fejes János (érdeklődnek iránta: Gyirmót), Ihrig-Farkas Sebestyén, Szemerédi Norbert
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

NB II: öt távozó Szegeden és a BVSC-nél, négy a Soroksárnál, a Gyirmót három játékossal erősített

Labdarúgó NB II
9 órája

Továbbra is kölcsönben marad az MTK-nál a szlovén válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
14 órája

Nyíregyháza: több országból is érdeklődnek a védő iránt; Beke végleg távozott

Labdarúgó NB I
18 órája

NS-infó: a Qarabaghoz tartó Várkonyi elbúcsúzott, Joao Victor is hiányzik, de jött egy új brazil kiszemelt

Labdarúgó NB I
20 órája

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
2026.06.29. 12:23

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2026.06.29. 11:33

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38
Ezek is érdekelhetik