Bp. Honvéd: egy Fulhamnél is megfigyelt tehetség pótolhatja Takács Ákost

2011.01.28. 12:30
Címkék
Tegnap már beszámoltunk róla, hogy a Győri ETO előszerződést kötött a Budapest Honvéd védőjével, Takács Ákossal, aki a  nyáron mindenképp csatlakozik Pintér Attila csapatához, de a klubok egyeztetnek arról, hogy akár már most sor kerüljön a váltásra. Kispesten ugyanakkor már azt is tudják, kivel pótolják majd a távozó labdarúgót.
Takács Ákosnak a nyáron lejár a szerződése a Honvédnál, és mivel tegnap előszerződést kötött a Győrrel, legkésőbb fél éven belül biztosan távozik Kispestről. A játékos menedzsere, Bognár Nándor szerint azonban már előbb is sor kerülhet a váltásra.

„Először is szeretném leszögezni, hogy a Honvéd vezetői nagyon korrektül álltak Takács Ákos ügyéhez. Megértették, hogy a védő távozni szeretne, megköszönték az eddigi munkáját és már a téli szünetben hajlandóak elengedni őt, ha a Győr kifizeti a kivásárlási árát. A klubok már egyeztetnek, és hamarosan döntés is születhet, ugyanis az ETO vasárnap törökországi edzőtáborba utazik, ahová már Takácsot is a csapattal vinnék, amennyiben sikerül megegyezni a szerződtetéséről a Honvéddal" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online kérdésére a játékosügynök.

A Nemzeti Sport Online információi szerint a kispesti szakmai stáb már Takács Ákos lehetséges helyettesét is megtalálta a Magyar Futballakadémia tehetsége, a 18 esztendős, korosztályos válogatott Baráth Botond személyében, akire korábban az angol Fulhamnél is felfigyeltek – a védő néhány napos ismerkedés keretében járt is a londoni klubnál.  

Legfrissebb hírek

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
4 perce

Bécsben feledtetheti a Ljubljana elleni vereséget a Volán

Jégkorong
25 perce

„Nem számítok atrocitásra” – Ukrajna első számú sportújságírója a magyarok elleni meccsekről

Magyar válogatott
48 perce

Lelik Rékának akár ugródeszkának is jó lehet a török kaland

Kosárlabda
1 órája

Ifjabb Növényi Norbert győzött, de nem kapott UFC-szerződést

Egyéb egyéni
1 órája

A Paks kapusát, Gyetván Márkot egy nagy védés pörgeti bele a mérkőzésbe

Labdarúgó NB I
1 órája

„Az istenadta tehetséggel nem éltem vissza” – Petry Zsolt 60 éves

Légiósok
2 órája

Szerdai sportműsor: a Fehérvár az osztrák hokiligában, három magyar az ökölvívó Eb-n

Minden más foci
9 órája