Bosnyák U-válogatott támadó a Fradiban

2010.08.17. 18:34
null
Miljkovic a Fradi új erősítése
Címkék
A Nemzeti Sport információi szerint Emil Miljkovic a Ferencvárosban folytatja pályafutását. A Nafta Lendavától érkező 22 éves bosnyák támadó korábban hazája utánpótlás-válogatottjában is szerepelt.

Korábban megírtuk, hogy Emil Miljkovic a Ferencvároshoz érkezett próbajátékra. A szakmai stábot pedig, úgy tűnik, meggyőzte a teljesítménye – információink szerint már szerződtette is a klub.

HIVATALOS A TÁMADÓ ÉRKEZÉSE

A Ferencváros közben hivatalosan is megerősítette a támadó érkezését. Az ftc.hu tájékoztatása szerint a csatár hároméves szerződést írt alá a zöld-fehéreknél.

Az átigazolás tényét egyelőre hivatalosan nem erősítették meg a zöld-fehérek.

A 22 esztendős Miljkovic a támadósor minden posztján bevethető, sőt támadó középpályásként is játszott már. Legutóbb a szlovén Nafta Lendavában szerepelt, előtte a holland Fortuna Sittardban profiskodott. Szerepelt már Bosznia-Hercegovina U21-es csapatában is.

Miljkovic az előző szezonban 33 meccsen hét gólt szerzett, és három gólpasszt adott a szlovén bajnokságban. Miután a labdarúgó szerződése lejárt a lendvaiaknál, ingyen érkezett a Ferencvároshoz.

Legfrissebb hírek

Ancelotti: Neymar már elég jól van ahhoz, hogy többet játsszon

Foci vb 2026
1 perce

A japánok szerint ugyanannyi az esélyük a továbbjutásra, mint Brazíliának

Foci vb 2026
43 perce

Danny Makkelie vezeti a Franciaország–Svédország mérkőzést

Foci vb 2026
45 perce

Sportfotós szemmel: a Xiaomi 17T Pro, ami nem késik le a pillanatról

Egyéb egyéni
1 órája

Jó reggelt, jó szurkolást! Három mérkőzéssel folytatódik a világbajnokság

Foci vb 2026
1 órája

Mexikóvárosban rendkívüli intézkedéseket vezettek be a világbajnokság miatt

Foci vb 2026
1 órája

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
6 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
7 órája
Ezek is érdekelhetik