Böőr Zoltán távozik Győrből, Nyíregyházán folytatja

Vágólapra másolva!
2009.08.28. 16:08
Címkék
Távozik a Győri ETO-tól és hároméves megállapodást kötött a Nyíregyháza Spartacus labdarúgócsapatával Böőr Zoltán. A jövőben is a zöld-fehéreket erősíti viszont Bajzát Péter, erre utal legalábbis, hogy a Nemzeti Sport információi szerint a dunántúli klub 2011-ig meghosszabbította a 2008–2009-es szezon gólkirályának szerződését.
sdsdsds
sdsdsds

Böőr Zoltán az elmúlt szezonban fontos játékosa volt a Győri ETO-nak (a Nemzeti Sport az idény legjobb labdarúgójának választotta), de a nyári átigazolási időszakban nyilvánvalóvá vált, hogy a kisalföldi vezetők Stark Péterhez hasonlóan nem számolnak vele a jövőben.

Ma eldőlt, hogy a középpályás Nyíregyházán folytatja a pályafutását, és három évre kötelezi el magát a Spartacushoz. Böőr – aki 2007 óta szerepelt a zöld-fehéreknél – ma bontotta fel a szerződését az ETO-val.

Az őszi szezonban azonban nem állhat a Nyíregyháza rendelkezésére, hiszen az ETO második csapatának edzésén súlyos sérülést, térdszalagszakadást szenvedett. A kisalföldi klub hivatalos honlapja szerint a nyírségi vezetők és Sziky Gyula tulajdonos korrektségét dicséri, hogy a Szpari a korábbi, szóbeli megállapodásnak megfelelően megköti a szerződést Böőr Zoltánnal – a sérülés ellenére is.

Az ETO-hoz kapcsolódó hír még, hogy a Nemzeti Sport információi szerint a klubvezetők 2011-ig meghosszabbították az előző idény gólkirálya, Bajzát Péter szerződését. Korábban úgy tűnt, hogy a támadó távozik Győrből, de az eddig mellőzött játékos várhatóan pályára lép a zöld-fehérek hétvégi, Budapest Honvéd elleni bajnokiján.

„A bajnokság befejezését követően problémáim voltak a korábban sérült térdemmel és emiatt hiába voltak jobbnál jobb külföldi ajánlataim, sehova nem tudtam elmenni próbajátékra. A nyári pihenés és gyógykezelés hatására ma már szerencsére teljesen jól vagyok. Beszéltem a mesterrel az elvárásokról és Tarsoly Csaba elnökkel is az elkövetkező évek elképzeléseiről. Nagyon örültem annak, hogy mindketten megerősítették azt, hogy számítanak rám. Minden erőmmel arra törekszem, hogy játékommal és góljaimmal a csapatot és a klubot szolgáljam" – mondta Bajzát a zöld-fehér klub hivatalos honlapjának. 

 
BELEERŐSÍTETT A NYÍREGYHÁZA
 

Az átigazolási időszak utolsó időszakában igencsak belehúzott a Soproni Ligában szereplő Nyíregyháza Spartacus labdarúgócsapata. Tegnap már beszámoltunk róla, hogy Kovács II Zoltán és Pákolicz Dávid a nyírségi klub labdarúgója lesz, és ma megírtuk azt is, hogy szerződtették Böőr Zoltánt. Nem sokkal később adta hírül a klub hivatalos oldala, hogy Márkus Tibor, Bölcsföldi Viktor és Szélpál Tamás is a Nyíregyháza labdarúgója lesz a következő szezonban.

 

Márkus Tibor kölcsönbe érkezik Paksról egykori együtteséhez. A 30 éves támadó az 1998-1999-es idényben már szerepelt Nyíregyházán, amelynek most elővásárlási joga is lesz a futballistára. A futballista legutóbb kölcsönjátékosként a Ferencvárost erősítette.

 

Szélpál Tamás játékjogát a nyáron vette meg a DVSC-TEVA a Diósgyőrtől, és bár úgy tűnt, hogy a bajnokcsapat visszakölcsönzi őt a borsodiaknak, a 22 éves támadó egy évre Nyíregyházára került kölcsönbe opciós vételi jog mellett.

 

Bölcsföldi Viktor legutóbb a román Liberty Salontában futballozott, és bár a 21 éves támadó a nyáron a belga másodosztályban szereplő FC Brusselsnél is volt próbajátékon, végül nem kellett a belgáknak, most pedig elfogadta a nyírségiek invitálását. Bölcsföldit is kölcsönvette a Szpar, és elővásárlási joga is lesz a futballistára.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik