Bombameglepetés: a csereember legyűrte az Újpestet!

Vágólapra másolva!
2011.11.30. 15:11
null
Az Újpest ma is esélyes volt, még továbbjuthat, de megnehezítette a dolgát (Fotó: Németh Ferenc – archív)
Címkék
Az Újpest nem bírt a Kaposvár NB III-ban szereplő második csapatával: a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének szerdai mérkőzése – bár a lila-fehérek vezettek – 2–1-es hazai győzelmet hozott. A kora délutáni programban a szintén NB III-as Putnok döntetlent harcolt ki a „nagy" Kaposvár ellen, míg a Baja legyőzte a Kozármislenyt.

 

KAPOSVÁR II–ÚJPEST 2–1

A végül mégis a kaposvári stadion szomszédságában lévő edzőpályán megrendezett mérkőzés első percei – a lila-fehérek honlapjának beszámolója szerint – az Újpesté voltak: a 6. percben Balogh Balázs elől az utolsó pillanatban mentettek a hazai védők, a 10. percben Barczi Dávid alig lőtt mellé, majd a 15. percben Balogh kapáslövése a kapufán csattant.

Ezt követően a hazaiak is akcióba lendültek, Mustapha Diallo 10 méteres lövését Balajcza Szabolcs bravúrral védte. Kisvártatva Vadas Zalán kísérletezett emeléssel mintegy ötven méterről, az újpesti kapus a helyére visszalépve megkaparintotta a labdát. Vadas legközelebb fele olyan távolról próbálkozott, Balajcza kitornászta a labdát a felső sarokból.

A 34. percben megszerezte a vezetést az Újpest: Tajthy Tamás kiugratta Kabát Pétert, aki a jobbösszekötő helyéről, 12 méterről a kapu jobb oldalába lőtt. 0–1

Két Újpest-lehetőséggel zárult az első játékrész, egy nagyobb kaposvárival kezdődött a második – utóbbinál Diallo a kapu mellé lőtt. Újpesti próbálkozásokkal folytatódott a játék, Barczi, majd Nagy Patrik lövése kerülte el a kaput.

A második félidő során a kaposváriak bevetették Haruna Jammehet is, aki a hétvégi bajnokin elszenvedett sérülése miatt nem került a kezdőbe. A légiós beszállása döntőnek bizonyult: előbb Diallo, majd a vendégek részéről Rajczi Péter hagyott ki helyzetet, végül következett Haruna, aki Diallo fejese után a Balajczáról kipattanó labdát közelről a hálóba küldte. 1–1

S jött a csattanó a 90. percben: a balösszekötő helyén előretörő Haruna lefutotta Szokolt, elvitte a labdát Balajcza mellett, majd éles szögből a kapuba gurított. 2–1

BAJA–KOZÁRMISLENY 2–0

Az NB II Nyugati csoportjának második helyén álló vendégcsapat támadott többet a mérkőzés elején, mégis a Baja szerezte meg a vezetést – olvasható a bajaiak honlapjának tudósításában. A 23. percben mislenyi szöglet utáni kontra során Mladen Csovics indította Kormos Lászlót, aki 14 méterről a jobb alsó sarokba lőtt. 1–0

A 36. percben ismét „halálos" hazai ellencsapás futott a pályán, és ismét Kormos volt a befejező ember, aki ezúttal egy finom csel után gurított a kapuba. 2–0

A második játékrészben, bár mindkét csapatnak adódtak kisebb lehetőségei, nem született gól, így a bajaiak kétgólos előnnyel utazhatnak a szombati visszavágóra.

PUTNOK–KAPOSVÁR 1–1

A kaposvári NB I-es csapat a győzelem reményében lépett pályára Putnokon, Miroszlav Grumics révén meg is szerezte a vezetést az első félidőben, ám a hajrá kezdetén az NB III Mátra-csoportjának listavezetője egyenlített: a gólszerző Zimányi Ádám volt.

MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK
KAPOSVÁRI RÁKÓCZI II–ÚJPEST FC 2–1 (0–1)
Kaposvár, 800 néző. Vezette: Berke (Kepe, Kulman)
KAPOSVÁR II: Horváth L. – Kuckó, Major Á., Fenyvesi, Laczkó D. (Banic, 79.) – Horváth T. – Vadas, Bőle, Berdó V., Házi B. (Haruna, 59.) – Diallo (Reszli, 86.). Edző: Barna László
ÚJPEST: Balajcza – Szokol, Lipták, Takács Z., Pollák – Nagy P., Tajthy (Remili, 76.) – Barczi, Lázár B. (Balajti, 83.), Balogh B. – Kabát (Rajczi, 65.). Vezetőedző: Zoran Szpisljak
Gólszerző: Kabát (0–1) a 34., Haruna (1–1) a 79., Haruna (2–1) a 90. percben
MESTERMÉRLEG
Barna László: – Erőn felül teljesített csapatunk, mindegy, hogy mi lesz a visszavágón, ezt a sikert már nem lehet elvenni tőlünk. Játékosaim bizonyították, sokra hivatottak.
Zoran Szpisljak: – Nehéz mit mondanom, megviselt ez az eredmény, ilyen csalódás szerencsére nem sokszor ért pályafutásom során. A játékosok nem azt adták ki magukból, amit ez a mérkőzés megkövetelt. A szünet után magunkra engedtük a rendkívül lelkes Rákóczit.
PUTNOK VSE–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI 1–1 (0–1)
Putnok, 500 néző. Vezette: Becséri D. (Viszokai L., Márton Zs.)
PUTNOK: Roza – Sebők K. (Zimányi A., 59.), Nagy Cs. (Bányász, 36.), Kovács R. – Ulrich, Zimányi Á., Zabos, Sápi, Zsarnai – Monyók, Máthé (Ondó, 77.). Edző: Koszta Péter
KAPOSVÁR: Posza – Gujic, Bank, Farkas P., Hegedűs D. (Balázs B., 66.) – Jánvári, Pavlovics, Dzsavad (Alexeev, 57.), Safaric – Zsók, Grumics (Peric, 78.). Vezetőedző: Sisa Tibor
Gólszerző: Grumics (0–1) a 19., Zimányi Á. (1–1) a 69. percben
MESTERMÉRLEG
Koszta Péter: – Bebizonyítottuk, hogy minden feladathoz fel tudunk nőni.
Sisa Tibor: – A Putnok nem véletlenül jutott el idáig, előttünk is NB I-es csapatot vert meg. Hazai környezetben kell eldöntenünk a párharc sorsát. Igazi kupamérkőzés volt, annak minden szépségével.
BAJAI LSE KALO-MÉH–KOZÁRMISLENY SE 2–0 (2–0)
Baja, 250 néző. Vezette: Böcskei B. (Kis Z., Kovács II G.)
BAJA: Herbert – Szauter, Forgács, Burucz, Villám – Szőllősi F., Lógó, Domokos – Csovics (Varga Z., 86.), Nagy Előd (Szöllősi T., 79), Kormos (Domonyi, 90.). Vezetőedző: Bognár György
KOZÁRMISLENY: Sólyom – Fodor, Balaskó, Fellai, Kiss M. – Kovács T., Nagy Erik – Godslove – Ato (Asztalos, 42.), Wittrédi (Laki, 60.), Rácz (Eszlátyi, 81.). Vezetőedző: Márton Gábor
Gólszerző: Kormos (1–0) a 26., Kormos (2–0) a 37. percben
MESTERMÉRLEG
Bognár György: – Az egész meccs folyamán fölényben játszottunk, irányítottuk a játékot, jól futballoztunk. De ünneplésre semmi okunk, a továbbjutás két meccsen dől el, és ezt kell tudomásul venni, így kell nekivágni a szombati összecsapásnak.
Márton Gábor: – Az első félidőben jobban játszottunk, voltak lehetőségeink. A Baja előbb óriási lesről szerzett vezetést, aztán lőtt még egyet. Van még egy meccs, nem adjuk fel. Hazai pályán tudunk és fogunk is nyerni. Nem lehetetlen innen továbbjutni.
A további eredményeket itt találja!
A visszavágókat szombaton játsszák.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik