Bódog: Amikor hazajöttem, szemet szúrt, hogy a játékosok zöme, hogy mondjam… dagi volt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.11.21. 11:15
null
Bódog Tamás ezúttal sem kertelt (Fotó: Koncz György)
Az M4 Sport arra kért civil embereket, hogy mondják el véleményüket a magyar labdarúgásról, valamint a játékosokról. A csatorna ezt követően több (aktív és korábbi) futballista mellett Bódog Tamást, a Diósgyőr vezetőedzőjét is szembesítette az elhangzott kritikákkal – a szakember a reakciójában igen keményen fogalmazott.

 

Míg Torghelle Sándor például úgy vélekedett, a kritikákat tekintve számára fontos, kik mondják, s ha nem olyantól érkezik az észrevétel, akinek ad a véleményére, akkor „pont… nem érdekli”, addig Bódog Tamás más szemszögből közelítette meg a témát, s egyáltalán nem kertelt, amikor a magyar futballról beszélt.

„Amikor 2017 márciusában hazajöttem Dániából, akkor szemet szúrt nekem, hogy a játékosok zöme túlságosan is, hogy is mondjam… dagi volt” – jegyezte meg mosolyogva a szakember.

Bódog ezt nem tudta hová tenni, mivel úgy véli, a profi labdarúgónak, aki ebből él és ezért kapja a pénzét, kötelessége mindent alárendelni annak, hogy a lehető legjobb teljesítményt tudja nyújtani a pályán.

„Egy magyar játékos közel nem olyan dinamikus, robbanékony, erőszakos, mint egy nyugati futballista, nem olyan gyors – vélekedett a DVTK vezetőedzője. – Magyarországon nem csak játékosválságról lehet beszélni, lehet beszélni edzői válságról, lehet beszélni vezetői válságról. ”

Az M4 Sport által készített videóban több magyar futballista is reagált az elhangzott kritikákra. A felvételt ide kattintva nézhetik meg!

 

Legfrissebb hírek

Szerhij Rebrovot továbbra is a magyar kispad érdekelné

Labdarúgó NB I
5 órája

NB I: az MTK volt az előző idény legsportszerűbb csapata

Labdarúgó NB I
9 órája

Alekszandar Pesics távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
10 órája

NB I: megvan az első távozó az ETO FC-nél

Labdarúgó NB I
12 órája

NB I: Bódog Tamás ígéretet kapott, hogy ütőképes keretet alakíthat ki

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:00

Az ETO, az FTC és a ZTE emelkedett ki a teljesítményindexekben, no meg Vitális

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:44

NB I: egy évvel hosszabbít a Paks rutinos középpályása

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:37

Zárt kapus lesz a Honvéd első hazai élvonalbeli meccse

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:06
Ezek is érdekelhetik