N. PÁL JÓZSEF 2019.06.24 22:48

Bödedani – N. Pál József publicisztikája

 

Böde Dániellel nem találkoztam, nem láttam „élőben” soha, játékát kizárólag képernyőről ismerhetem. Mégis, ha van alakja a mai magyar (és nem magyar) futballmezőnynek, akire az ismerősség melegével, jó ízével tudok gondolni, ő az egyértelműen. Miért lett így, az utóbbi heteket kivéve nem gondolkoztam róla, ám ahogy a Fradiból való távozásának hírét vettem, elöntött a róla való beszélhetnék valamiképp.

Erős három hónappal ezelőtt már szóba hoztam őt e hasábokon, de példálózásként csupán. Arról írtam, hogy miközben a labdarúgás egyéni sportággá, a személyes érvényesülés terepe lesz egyre inkább, Böde azon ritka holló, aki a játék „isteni” – nem a pénzben mért egyéni karriert építő – szándékából ma is őriz még valamennyit, s hogy ezt jól érzik az érte szurkolók. Meg arról, miért nem akart külföldre menni mindenáron. Mert – állítom – tényleg nem akart, maradt, aki volt, s most hazament oda, ahonnét indult, s én – hozzá hasonló „elmaradott” emberként – úgy gondolom: így van rendjén, azt tette, amit tennie kellett, egy bensőbb törvény szerint.

Most, írás közben kapom a hírt, hogy kispesti, újpesti s egyéb (tehát nemcsak fradista) szurkolók Böde elérhetőségét kérik egyre, mert tisztelik, jó szívvel gondolnak reá, s ezt szeretnék tudatni vele. Ritka az ehhez fogható jelenség a futballvilágban ma már, s nagyon emlékeztet engem valamire. Arra, amit e játéknak az eredeti szándék szerint való „isteni” faktoráról próbáltam említeni, aminek értelmében a foci a játék örömének, a szeretetnek, az identitás, az összetartozás teremtésének alkalma.

Ez a szándék már a versenysport kialakulása idején megbomlott persze, s a történet az „isteni” s az „ördögi” szféra párbajáról szól szimbolikusan azóta is. E „versenyben” a hatvanas évektől – s még inkább a kilencvenesektől – az „ördögi” (a személyes sikerről beszélő) módi tetszik győztesnek lenni, ám itt van egy ember, akinek lénye üzeni, hogy ne temessük ama másik szándékot örökre el. Hogy van fülön csíphető remény még, s e reményt a bármely csapatért szorító igazi szurkoló is érzi pontosan.

Biztosan így van ez, mert „a Danit” csak szeretni lehet, ez nyilvánvaló. Mintha egy régi-régi világ példázata lenne ő lényegében. Egy interjúban mondta el, hogy gyermekként kuglibábukat állítgatott pár forintért, hogy focicipőt vehessen később, s amikor olvastam, ifjúkorom – ami az övénél jó negyedszázaddal korábbra esett! – világa jelent meg előttem. Kuglipálya az én falumban is volt a kocsma mellett, s bár nem állítgattam bábukat, a felidézett hangulat s a futball szeretetének áhítatára utaló emlék nagyon ismerős. Biztos, hogy a kicsi Böde is állandóan játszott volna, ahogy mi a hatvanas-hetvenes évek fordulóján! Ez az emlék elementárisan emberarcú üzenet arról, ami volt, s ezek szerint nyomokban van is még, s él, élni akar bennem a remény, hogy nem csak Madocsa térségében fénylik föl néhanap.

Esterházy Péternek – ha futballról beszélt – telitalálat volt szinte minden mondata. Az egyik így szólt körülbelül: a „Vargazoli” egy szó! Ez azt jelenti, megismételhetetlenül egyedi, áhítatot előhívó jelenség, emlékezet. S itt nem a futballtudásról, a számokkal mérhető teljesítményről van szó okvetlenül. Mert gondoljuk meg: Albert Flóri két szó, Bene Feri is, a Nyilasi Tibi meg biztosan! De a „Vargazoli” egy! Gólok, válogatottság ide vagy oda, ez a „változat” különleges – nem mindenáron a sikerességhez kötődő – dimenziót jelent. Olyasvalamit, ahol ember és közössége egy virtuális, ám mégis valós térben – valami régi ideára emlékeztetve – összeér, s ezt az emlegetett lény létezésének formájával tökéletesen kifejezi. Többet jelent a név önmagánál, s ritka lélek, aki eléri ezt.

Nos, „Bödedani” is egy szó nekem, a „Vargazolitól” számítva az egyetlen alighanem, ha a két jelenséget nem érdemes összehasonlítani – más korban játszottak, s nagyon másképp alakult az életük –, akkor is. Vargát világszínvonalú képességekkel áldotta meg az Úr, Bödét nem, Varga egy nemzetközi élvonalhoz tartozó csapatban játszott, Böde nem, Varga nyughatatlan természetként élt, Bödének az otthonlét élménye mindennél többet jelent. Lényük mégis kifejez valamit, ami – minden különbözés ellenére – nagyon egyfelé mutat. Akkor is, ha Varga – tán épp zsenije miatt – megosztó személyiség volt, míg Böde az ellenkezője ennek. Emlékeztetnek valamire, aminek az „egyszavassá” lett névben rejlik a lényege. Bár a klub nemzetközi rangja visszaesett közben, a Fradihoz kötődött-köthető ideából mégis mindkettejük lénye-emléke kifejez valami fontosat. Azt, hogy „egyek vagyunk” az idők végezetéig, ha ide vagy oda vet az élet bennünket, akkor is, s hogy e szívmélyi tartalom nem a gólok számán s a megnyert trófeákon méretik elsősorban.

Higgyük el, Bödét nemcsak (többször fontos, emlékezetes!) góljai miatt szereti a szurkoló – bár ebben sem akármilyen (Albert óta, a „modernebb” korban nála többet a Fradiban csak Nyilasi szerzett) –, hanem azért is, mert a – szerintem – kissé nyakatekert szóval „fradizmusnak” nevezett érzelmi meghatározottság egyik utolsó megtestesítője ő.

Mivel a klubnak csak tisztelője vagyok, de megszállott, „fanatikus” szurkolója nem, nyugodtan elmondhatom. Zalaiként szerettem volna, ha a játékos nálunk köt ki valahogy, ám éreztem, tudtam – ha olyan ember, ahogy lénye sugallja –, erre esélyünk sem lehet, s nem is csalódtam benne. A Rebrovval való viszonya nem különösebben érdekel, hogy játszani akar, tökéletesen értem, s azt is, hogy vágya szűkebb hazájához vonzza egyértelműen.

Szokás mondani: tudták a régi öregek, úgy van rendjén, ha abból a templomból búcsúztatják az embert, ahol megkeresztelték egykor. Szabó Pált, Tamási Áront s földimet, a remek novellista – és Zete-drukker! – cserszegtomaji Szabó Istvánt említeném példaként, de nem akarok ennyire ájtatossá lenni most! Örvendek csupán, hogy „Bödedani” a törvényt – szimbolikusan – a szívében őrzi még, s ennek megfelelve cselekszik, ha az idő a cselekvés alkalmát hozza el.

S még valamit. Róla beszélve a „nép egyszerű fia” fordulatot sűrűn emlegetik, holott gesztusai, szavai az életszerűségről – a „normális” létről – tanúskodnak csupán. Akkor is, midőn – Csillag Péter a Nemzeti Sportban írta meg – szabadkozott, hogy a kerti munkát még az eső előtt el kell végeznie, s akkor is, amikor legtöbbet idézgetett fordulatát ejtette ki: „száz kiló vagyok, b… meg!” Egy „buborékfocis” edzés után a „buborékon” pihegve mondta ezt – e fárasztó játékban a nagyobb súlyú dönti le a többieket rend szerint –, amikor az „értelmes” riporter sikere titkáról faggatta. Mit mondhatott volna frappánsabbat és igazabbat egyben? Vélem, nincs száz kiló ő – kilencvenegykettő lehet –, de hát a válaszban a szituációs őszinteség, a pillanat humora s a személyiség varázsa derűt fakasztó módon jelent meg egyszerre és felejthetetlenül.

A Böde-jelenség az, ami a magyar labdarúgás ’68 – főleg ’90 – utáni sorsáról e jelenség hiányára nézvést elmondható. A szakmai mutatókon túl futballunk azt a tradícióhoz kötődő mentális-morális kiállását, közegét veszítette el ugyanis, amely az ő hozzáállásában fölvillan még. Olyan folyamat-meghatározó összetevő, „kovász” ez, aminek hiányában ama reagálási parancsnak – ami ’68, majd ’90 táján tört reánk – megfelelni nem lehetett. S – ugye, érti mindenki? – nem a tehetség fokáról, hanem egy mentalitásról van szó itt. Olyan minőségről, ahol az erő (a velünk lévő erő!), a sugárzó szívjóság, a hűség egy személyben s a közösség erőterében összeér. A régi magyarságban „daliának” hívták ezt, ami az Arany János írta Toldiból ismerős nekünk. Tudom, nem szakmai érv, mégis mondom: futballunk annyira óhajtott megújulásához sok-sok „bödedanis” lélek kéne leginkább talán.

Isten segítsen, Dani, minden utadon, ígérem, ősztől – a ZTE–Paks kivételével persze! – a te régi-új csapatodért is szorítok majd!

 

2019.07.22 13:30:38

Labdarúgó NB I PÓR KÁROLY

Egy éve megszüntette a szövetség a sok vitát kiváltó díjazási formát, most visszavezeti.

2019.07.20 22:15:05

Labdarúgó NB I BALLAI ATTILA

ALAPVONAL. A szurkolókat napjainkban jobban meg kell becsülni, mint bármikor. Hiszen akárhány náció fiai alkothatják a kezdő tizenegyet, Liverpoolban mindig angolul, Madridban spanyolul, a Groupama Arénában, Újpesten vagy Debrecenben magyarul szól a dal.

2019.07.14 11:47:13

Labdarúgó NB I BABJÁK BENCE

„A magyar játékosok szerepeltetésére és az utánpótlásunkra is nagy hangsúlyt fektetünk.”

2019.07.13 22:34:51

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk.

2019.07.12 22:48:22

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu