Böde összecsomagolva várta, hogy Németországba vigyék

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2016.10.25. 09:04
A 30. életévét hétfőn betöltő Böde Dániel a Nemzeti Sportnak adott interjúban beszélt magáról, a népszerűségről, felelevenítette korábbi, külföldi lehetőségét, és azt is elárulta, hogyan képzeli el magát negyvenévesen.

A szombati győzelem már ajándék volt?
– Végül is, mondhatjuk így is – mosolygott Böde Dániel, a Ferencváros csatára.

– Hétfőn némileg kiszakadt a megszokott menetrendből, mégiscsak a harmincadik születésnapját ünnepelte. Különleges pillanat ez az életében?
– Nem érzem annak. Éppen olyan, mint huszonkilenc évesnek lenni. Ugyanolyan jó erőben éreztem magam hétfőn is, mint vasárnap.

Negyvenévesen is futballistaként képzeli el magát (Fotó: Korponai Tamás)
Negyvenévesen is futballistaként képzeli el magát (Fotó: Korponai Tamás)

– Akkor úgy kérdezem, hogy kerek ez a harminc év?
– Nincs bennem hiányérzet. Magyarországon mindent elértem, voltam bajnok, Magyar Kupa-, Ligakupa-győztes, a Szuperkupát is felemelhettem, ünnepeltem a gólkirályi címet és az Év játékosa elismerést is. Egyedül legjobb kapusnak nem választottak még, de arra a címre sosem vágytam.

– Közben, az évek során az ország egyik legnépszerűbb magyar futballistájává vált. Mennyit érzékel ebből?
– Nem kell ezt túlragozni. Tíz éve játszom az NB I-ben, ennyi idő alatt megtanultam, milyen érzés labdarúgónak lenni. A közösségi médiában rengeteg kép vagy videó készül rólam, valamint a csapattársaimról, előbb-utóbb persze mindegyik eljut hozzám. Megnézem őket, többnyire magam is jót nevetek rajtuk, de ennyi.

– Úgy lett ennyire népszerű, hogy sohasem kereste direkt módon a médiát, sőt, nyugodtan kimondhatjuk, hogy az esetek nagy részében nem szeret nyilatkozni.
– Az esetek kilencven százalékában tényleg nem szeretek, a maradék tízben pedig, amikor szívesen elmondanám a véleményemet, sohasem kérdeznek. Meg egyébként is, a nyilatkozatok többsége nélkülöz minden különlegességet, legtöbbször én is szeretem letudni annyival, hogy jól játszottunk, és kész. Az igazán őszinte gondolataimat úgysem mondhatom el anélkül, hogy valakit ne sértsek meg, vagy ne legyen bajom belőle. Úgyhogy minek törjem magam?

– Itthon ennek ellenére is nagyon népszerű, de... Nem vágyott külföldre?
– Hogyne vágytam volna! Eddig nem érkezett olyan ajánlat, amire megérte volna rábólintani. Még a Paks játékosaként adódott a bielefeldi lehetőség, az tényleg ígéretesnek tűnt. Már mindent összecsomagoltam, vártam, hogy jöjjenek értem, és elvigyenek Budapestre. Végül nem sokkal az utazás előtt leültem beszélni a klub ügyvezetőjével, Haraszti Zsolttal, és... Maradtam. De sosem tekintgetek hátra, minden úgy volt jó, ahogy történt.

–Ha úgyis mindig előretekint, hogyan látja magát negyvenévesen?
– Futballistaként. Lehet, hogy csak a Madocsába férek majd be, de akkor is a pályán leszek.

A TELJES INTERJÚT, MELYBEN BÖDE BESZÉL BUD SPENCERRŐL ÉS A CARPATHIAN BRIGADE AJÁNDÉKÁRÓL IS, ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik