Belecsapott a villám a Fradi gépébe; támadót igazolnak

Vágólapra másolva!
2013.02.09. 10:01
null
Az antalyai repülőtér – itt nem tudott leszállni tegnap <br />a Ferencváros gépe (Képünk illusztráció)
A Ferencváros labdarúgócsapata tegnap viharos körülmények között érkezett meg Törökországba. Mindeközben a Sparta Rotterdam hivatalos honlapja bejelentette, hogy a csapatnál ősszel kölcsönben szereplő 21 éves támadó, Quenten Martinus a Ferencvárosnál folytatja pályafutását.

A Ferencváros labdarúgócsapatának tegnap este valamivel 10 óra előtt kellett volna megérkeznie az antalyai repülőtérre, de a csapatot szállító repülőgép nem tudott leszállni a szakadó esőben és az orkánerejű szélben.

A pilóta többször is megpróbálta letenni a gépet, de nem járt sikerrel. Eközben a gép szárnyába belecsapott a villám, az utasok elektromos készülékei kisültek, és a szemtanúk szerint nem sok hiányzott ahhoz, hogy a gép megforduljon a tengelye körül, de végül mindenki sértetlenül megúszta az esetet – jelentette a Nemzeti Sport helyszínen tartózkodó tudósítója.

A csapat végül nem tudott leszállni Antalyában, hanem az 500 kilométerre fekvő Adanában landolt éjfél környékén, ott töltötte az éjszakát, ahonnét ma délelőtt utazott vissza repülővel Antalyába, onnan pedig busszal a közeli Belekbe az edzőtáborba. A tegnapi megpróbáltatások után a szakmai stáb mára pihenőt ad a csapatnak, amelyhez hamarosan egy új játékos is csatlakozhat.

A holland másodosztályban listavezető Sparta Rotterdam labdarúgócsapatának honlapja arról számolt be, hogy az előző fél évet a Heerenveentől náluk kölcsönben töltő 21 éves bal oldali támadó, Quenten Martinus a Ferencvárosnál folytatja pályafutását.

Martinus a 2010–11-es szezonban mutatkozott be a Heerenveen felnőttcsapatában, amelyben csereként beállva egy meccsen jutott szóhoz. A következő idényben hat első osztályú és egy kupameccsen játszott, míg 2012 júliusában kölcsönadták a másodosztályú Sparta Rotterdamnak. Ősszel 15 bajnokin szerepelt, ezeken egy gólt szerzett, illetve két gólpasszt adott.

A Ferencváros vezetőedzője, Ricardo Moniz közben a Voetbal Internationalnek beszélt a korábban a Nemzeti Sport Online által is beharangozott két további kiszemeltről, Evander Snóról és Leonardóról.

„Sno nagyszerű személyiség, a középpályán fontos szerepet szánnék neki. Tudom, hogy először újra formába kell lendülnie, Leonardóhoz hasonlóan már régen játszott tétmeccset. Csak Snón múlik, hogy nálunk folytatja-e. Leonardóval csatárként sokat nyerhet a Ferencváros. Jelenleg Brazíliában tartózkodik, a távozásom után nem bántak valami jól vele a Red Bullnál, nem tudom, meg lehet-e győzni róla, hogy hozzánk jöjjön” – mondta Moniz, hozzátéve, hogy szüksége van az olyan minőségi játékosokra, mint amilyen Sno és Leonardo, ők jelenthetik a különbséget a többiekhez képest, hogy megtegyék az utolsó fontos lépcsőfokot az európai labdarúgás felé.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Júnior Fell (brazil, Metropolitano – Brazília)
Távozik/távozhat: Beliczky Gergő (Lombard Pápa), Busai Attila (Szolnoki MÁV FC, kölcsönbe), Grúz Tamás (Szolnoki MÁV FC – kölcsönbe), Máté János (Siófok – kölcsönbe), Menyhárt Attila (Siófok)
Kiszemeltek: Stanley Aborah (ghánai-belga, NK Mura – Szlovénia, próbajáték), Juhász Roland (Anderlecht), Leonardo (brazil, szabadon igazolható, legutóbb Red Bull Salzburg – Ausztria), Evander Sno (suriname-i-holland, NEC – Hollandia), Quenten Martinus (holland, Sparta Rotterdam – Hollandia)

HATALMAS GÓLOK A HEERENVEEN UTÁNPÓTLÁSCSAPATÁBAN A FRADI LEHETSÉGES ÚJ JÁTÉKOSÁTÓL

Legfrissebb hírek

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
10 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
17 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
20 órája

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
21 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34
Ezek is érdekelhetik