VINCZE ANDRÁS
VINCZE ANDRÁS
2017.09.26 23:26 Frissítve: 2017.09.27 08:56

Azért jó, ha van zsíroskenyér-foci – Vincze András publicisztikája

 

Apukám, ne tartsá’ már állandóan kiselőadást a bal bokádról annak a gyereknek, hanem próbálj meg lőni, és egyeneset belerúgni a labdába!

Lőri bá, a 43. Sz. Építők (akkor éppen BLSZ III) edzője a 126-os kispolszkijából, a négyujjnyira letekert ablak mögül kiabált ki, és ahogy így kiabált, az ablakrésen mint a sárkány barlangjából dőlt ki a cigifüst a picurka, ütött-kopott autóból. Szakadt az eső. Az öreg – aki a maga idejében príma kapus volt, és ma már elmondhatom, az egyik kedvenc edzőm, mert tudott a szívére hallgatni – nem áztatta magát bőrig a pálya szélén, a kocsival leparkolt az oldalvonal mellett, és abban ülve leste az egymás közti játékot. Néha beindította az ablaktörlőt, hogy lemossa a vízpatakokat az üvegről a szeme elől, és ha szabálytalanságot látott, dudált egyet, avagy olykor-olykor letekerte az ablakot, ha úgy érezte, instrukciót kell adnia vagy fegyelmeznie. Az edzésre ugyanis lehozott néhány ifistát is, és ők a felázott, kikopott, sártól síkos talajon lelkesen becsúszkáltak a „piperkőc” öregeknek, akik persze erősen zokon vették ezt a nagy lelkesedést a hétvégi bajnoki előtti utolsó gyakorláson. A kölykök a pályán persze megkapták a magukét, hogy „Nanana, öcsike, nem most kellene!”, egészen addig, amíg az öreg a kispolszkiban ülve megelégelte a sok mutogatást a bokára, vádlira, és bekiabált (lásd fentebb).

S hát nyomultak is a fiatalok böcsülettel. Eleinte csereként szokták a blaszmeccsek olykor csontropogtató légkörét, az igazán ügyesek gyorsan megragadtak a kezdőben, a tehetségesekre ráadásul felfigyeltek. Bizony, még a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején is elő-előfordult, hogy az NB I-es csapatok edzésein is fel-feltűntek olyan srácok, akik a Sörgyár-, a Csatornázás-, a Gamma-, vagy éppen a Hőerőmű-pályán szaggatták a stoplival a gyepet vagy nyelték a port (ha a salakoson volt meccs), azaz megvolt a felfelé áramlás lehetősége a futballunkban. Akkor is, ha olyan sokan végül nem ragadtak ott az élvonalbeli öltözőkben, mert azért azt látni lehetett, a „zsíroskenyér-meccseken” szerzett gyakorlat hosszú távon nem pótolta a klubnál zajló képzést. S miközben már akkoriban is problémát jelentett az élfutball utánpótlása, és egyre több szó került a grundvesztésről (főleg hogy elkezdődött az az eszelős futballpálya-rombolás, amit hála az égnek immár lassan nyolc esztendeje ismét felváltott az építés és fejlesztés), aközben tendenciává vált elárasztani légiósokkal a profi labdarúgást.

Ma már mindenki tudja, milyen keserves munka visszaállítani az amatőr foci szétzúzott bázisát.

És amikor azt írom, hogy amatőr, nemcsak a kedvtelésből játszó férfiúkra gondolok, hanem az ifjúsági korosztályhoz tartozókra is, ugyanis – szerintem – az elhanyagolt futball időszakában éppen ezt a korosztályt sikerült elmarni a játék mellől. Az öregfiúkat ugyanis nem lehet meglepni, ők olyanok, hogy elmennek játszani akkor is, ha esik, ha fúj, ha a rossz idő miatt a salakosra viszik a meccset, ha nem jön össze a kezdőre való tizenegy haver, de egy gyereknek a vonzódását a sportághoz táplálni kell. A fiatal – szerintem – nem azáltal veszik el a focink számára, hogy van a számítógép és csak aztán a labda, hanem azért, mert a számítógép biztos, hogy működik, ha a gyerek leül elé, az elhanyagolt, semmibe vett, lebecsült futball pedig nem adta meg számára az élvezetet, ha a szórakozást kereste. Mert nem volt pálya, nem volt laszti, nem volt ellenfél, így szembesült a modern világ kórságával: nincs perspektíva. Ráadásul sajnos még azon gyerekek előtt is falak vannak, akik rendkívül kitartók, akiket a sportoláshoz nem kell csábítani, hanem ösztönösen megvan bennük az alázat, a szorgalom, a kitartás; akik járnak edzésre, akik labdarúgók szeretnének lenni, ám a végén ők is kénytelenek megtorpanni, mert akárhogy is nyomják a felnőttöltöző kilincsét, az ajtó sehogyan sem nyílik ki előttük. Gyenge, jobb esetben középszerű légiósok kaptak szerelést, akik azzal, hogy elárasztották a magyar futballt, gyengítették a nívót, és ma már ott tartunk, hogy sajnos a klubfutballnak sem adtak semmi olyat, ami miatt egyetlen pluszforintot (pontosabban eurót) megérne kiadni a produkciójukért cserébe (ráadásul nem is olcsók). Jó lenne észrevenni végre, hogy a menedzsermarketing ellenére azok a külföldiek, akik itt játszanak, a nemzetközi futballban már „öregfiúk”. Látszik, hogy képzettek, prímán lőnek, jól passzolnak, de az a dinamizmus, erő, ami miatt különlegesen értékessé válnának, már hiányzik. A legnagyobb bánatom, ha azt látom, hogy a kapus, a középső védő vagy a balhátvéd posztján játszanak zsoldosok a mi gyerekeink helyett. Néhány éve még arról szólt minden, lehet, hogy mezőnyben nem vagyunk jók, de az európai élvonalhoz mérhetően jó kapusaink vannak, ez a poszt aranybánya a focinkban. Na, ehhez képest a tizenkét csapatos NB I-ben az összeállításokat böngészve az látható, hogy hat kezdőként számításba vett kesztyűs sem a magyar futballképzésből érkezett a gólvonal elé. Olyan középső védőt valamint szélső hátvédet, aki ne játszana ugyanúgy, mint azok, akik külföldről érkeztek – a focizsargont idézve –, drótból is lehet hajtogatni. Ezzel szemben viszont a legutóbbi, tizedik bajnoki fordulóban tizenhét olyan, védekező poszton bevetett játékost lehetett összeszámolni, aki klasszikus légiós vagy úgymond futballmagyar.

Egyre több klub vonja ki magát a Magyar Labdarúgó-szövetség motivációs rendelkezése, azaz a „fiatalszabály” alól (ennek lényege ugyebár az, hogy egy adott korosztályhoz tartozó játékos élvonalbeli szerepeltetése nem csekély pénzt hoz az egyesület konyhájára), mondván, nem lehet eredményt produkálni az ifikkel. Tessék?! A szabállyal vastagon kereső Honvéd a fiataljaival bajnokságot nyert, míg az előző évadban folyamatosan a kiesés elől menekülő Debrecen mára kiszórta szinte az összes légiósát, és ennek köszönhetően (is) ma ott tart, hogy bizonyos Varga Kevin focija miatt érdemes kimenni a Loki meccseire. Azon pedig csodálkozom, hogy az MLSZ tűri, hagyja, hogy az utóbbi évtizedek egyik legjobbnak tűnő szakmai koncepciójának (jöjjenek a magyar fiatalok!) alapjait repesztik meg, mi több, már hallani a hangokat, hogy ez a módszer sehová sem vezet, ettől nem lesz jobb a játék a pályákon. Pedig csakis ez lendítene a magyar focin, főleg hogy más, jobb, tartalmasabb szakmai megoldásról nem hallani a berkeken belülről. Jöhet ide olasz, szlovák, ausztrál, nigériai, szerb, német, ha nincs sztárstátusza, vagy nincs meg a játékában és főleg a hozzáállásában az ígéret, hogy az NB I-ből topbajnokságba kerülhet. (Két ilyen légiós akadt az utóbbi években: a Fradiból az Evertonhoz szerződő Muhamed Besic, illetve az Újpestből a Levantéhoz igazoló Enisz Bardi.)

A zárszó pedig ezek után a következő: 2017. szeptember 23-án, szombaton Varga Roland szinte az alapvonalról szabadrúgásból káprázatos lövéssel betekerte a labdát a diósgyőri kapu jobb felső sarkába, ilyesféle csodagólt magyar szurkoló legutóbb Détári Lajostól látott 1987. május 17-én a lengyelek elleni válogatott mérkőzésen.

Van tehát valami, amire a magyar láb képes – sokat kellett várni rá, de láthatjuk, megéri…

Amúgy pedig Lőri bának igaza volt: a futballpályán nem mutogatni, magyarázni kell, hanem lőni.

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.10.23 12:12:12

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A Vidi megint a hajrában lőtt gólt – kilencedszer. Böde kilenc éve nem kezdett ilyen kevés góllal, de...

2017.10.21 23:23:33

Labdarúgó NB I CSILLAG PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Be kell látnom amúgy, barátomnak igaza van. Ez már nem az a Fradi–Újpest, amelytől a szüleink féltettek minket a kilencvenes években, amelynek rituáléja a véres utcai összecsapással és a szilánkosra rúgott metróablakok csörrenésével volt teljes.

2017.10.21 15:51:07

Labdarúgó NB I PIETSCH TIBOR

Ugrai az elsőt elrontotta, Joannidisz azonban a 93. percben már nem hibázott.

2017.10.21 13:24:03

Labdarúgó NB I SINKOVICS GÁBOR

A hajdúságiak első élvonalbeli győzelmüket aratták vendégként.

2017.10.21 10:01:11

Labdarúgó NB I BODNÁR ZALÁN

Kuttor Attila döntetlennel debütált a Mezőkövesd kispadján.