Az Újpest 4-1-re legyőzte a Diósgyőrt

Vágólapra másolva!
2010.03.14. 19:31
null
Kabát két gólt szerzett (Fotó: M. Németh Péter)
Címkék
A Soproni Liga 18. fordulójának záró mérkőzésén az Újpest 4–1-re legyőzte a sereghajtó Diósgyőri VTK-t. A hazaiaknál kétszer is betalált Kabát Péter, aki így a Videoton támadóival, Nemanja Nikoliccsal és André Alvesszel holtversenyben vezeti a góllövőlistát.

 

A mérkőzés előtt William McStay, a hazaiak vezetőedzője arról beszélt, hogy dacára a gyenge tavaszi kezdésnek, nem mondtak le a bajnoki címről, és arról, hogy hátralévő találkozóikat egytől egyig megnyerjék.

A hazaiak ennek megfelelően hatalmas elánnal vetették magukat a küzdelembe, és már az első percekben helyzeteket dolgoztak ki, igaz, vezető góljukhoz védelmi hiba kellett: Zámbó rövid hazaadására Rajczi Péter csapott le, aki kapura tört, majd 13 méterről kilőtte a bal alsó sarkot (1–0).

Nem sokáig örülhettek azonban az Újpest-szurkolók, a 13. percben egyenlített a Diósgyőr: Menougong kapott a 16-os jobb sarkánál labdát, ami előbb Pollákról visszapattant elé, majd az egymásra váró Mark Millar és Korcsmár közé berobbanva Balajcza lába között a kapuba lőtt (1–1).

A kapott gól után megtorpant a hazai csapat, csak egy tizenegyesgyanús esett érdemel említést, és mivel a vendégek sem tudtak veszélyeztetni, több találatot már nem láthatott a 4500 kilátogató szurkoló.

A második félidőt ismét a hazaiak kezdték jobban. Bár Simek lövése még elkerülte a kaput, és a csereként beálló Varga Roland fejese is kifelé pattant a lécről, az újabb hazai gól nem váratott sokáig magára: a 64. percben Millar passza után Kabát jól vette át a labdát, majd Malinauskas lába között a kapuba lőtt (2–1).

Öt perccel később az előretörő Korcsmárral szemben elkövetett szabálytalanság után 25 méterről járó szabadrúgást is Kabát végezte el, és jobbal nagyszerű gólt rúgott a jobb felső sarokba (3–1).

A találkozó hajrájában még a nagyon agilis Varga Roland is betalált Simek beadása után, így végül 4–1-re győztek a lilák, akik megvalósították McStay tervének első részét.

AZ ÁLLÁS 
1. Videoton FC 18 13 3 2 41–19 +22  42
2. DVSC-TEVA 18 13 1 4 39–23 +16  40
3. Győri ETO FC 18 9 6 3 23–11 +12  33
4. Újpest FC 18 10 2 6 30–24 +6  32
5. ZTE FC 17 8 4 5 33–28 +5  28
6. MTK Budapest 18 7 6 5 29–22 +7  27
7. Kaposvári Rákóczi 18 7 5 6 26–24 +2  26
8. Lombard Pápa Termál FC 18 7 2 9 25–27 –2  23
9. Paksi FC 17 5 7 5 19–21 –2  22
10. Ferencvárosi TC 18 5 7 6 22–25 –3  22
11. Vasas 18 6 3 9 28–42 –14  21
12. Szombathelyi Haladás 18 5 4 9 24–33 –9  19
13. Kecskeméti TE-ERECO 18 5 2 11 29–39 –10  17
14. Budapest Honvéd 18 4 5 9 21–26 –5  17
15. Nyíregyháza Spartacus 18 3 6 9 23–35 –12  15
16. Diósgyőri VTK 18 3 3 12 20–33 –13  12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik