„Az NB I mezőnyének csökkentése elengedhetetlen”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.05. 07:35
null
Dudás Hunor amondó: több területen nagyot lépett előre a DVTK (Fotó: Szabó Miklós)
Dudás Hunor, a DVTK egykori ügyvezetője a Nemzeti Sportnak adott interjújában elmondta: véleménye szerint az NB I mezőnyének csökkentése elengedhetetlen, a sportág elaprózza erőforrásait. Mik lehetnek a kitörési pontok, és hogyan látja saját diósgyőri tevékenységét?

– Majd' három évet töltött Diósgyőrben, hogyan értékeli a futballban végzett munkáját?
– Jónak. Ha a bővebb okfejtésre is kíváncsi, előre szólok, hogy a válaszom nem lesz rövid.

 

– Nem baj, hallgatom...
– Az első diósgyőri évemben a csapat visszakerült az NB I-be, ráadásul tetemes hátrányt ledolgozva. A második év az elmúlt harminc év legjobb DVTK-eredménye volt, míg a harmadik… Nem szépítem, az bizony kudarc volt. Idén azonban mindhárom fronton versenyben van a csapat, és esélye van arra, hogy az eddigi eredményeket is túlszárnyalja. A klubépítés jó ütemben halad, mert az utánpótlásban lefektettük az akadémia filozófiáját és képzési rendszerét az U6-os korosztálytól az U21-esig, kiépítettük partnerkapcsolatainkat a régióban. Infrastruktúra tekintetében is nagyot lépett előre a DVTK a TAO-programnak köszönhetően, és a stadion is hamarosan megújul, nyugat-európai arénája lehet Miskolcnak, megfelelő színvonalú kiszolgálással. Sikerült pozitív képet kialakítani a klubról, így már nem a botrányokról, pénztelenségről szóltak a hírek az elmúlt években. Megjelentünk saját márkás termékekkel, bővítettük a termékpalettát, szurkolói boltokat, majd webáruházat is nyitottunk. A mérkőzések megszervezésben, a kiszolgálásban, a VIP-vendéglátás terén még az ellenfeleink is elismerik munkánkat.

– Ez tényleg hosszú volt… Semmi hiányérzet?
– De van. Nem tudtunk nemzetközi mércével is nagy klubot felépíteni. Az is bánt, hogy nem sikerült kiépíteni a megfigyelői hálózatot, erre ugyanis már nem maradt pénzünk és energiánk.

– Az üzleti szférából érkezett a magyar futballközegbe. Kvázi kívülállóként miként látja és értékeli a sportág helyzetét?
– A magyar labdarúgással kapcsolatos építő folyamatokat egyértelműen pozitívnak tartom. Azon lehet vitatkozni, hogy a változás elég drasztikus-e vagy sem, de szerintem annak is örülni kell, hogy valami megmozdult. Ha nemzetközi szinten szeretnénk versenyezni, még néhány fontos változásra szükség lenne. Véleményem szerint például az NB I mezőnyének csökkentése elengedhetetlen. A jogdíjakat, szponzorációs pénzeket koncentráltabban kellene kezelni, mert a sportág elaprózza az erőforrásait. Az is látható, hogy a klasszikus sportközgazdasági modell – mely szerint a fogyasztó, a szurkoló tartja el direkt vagy indirekt módon a csapatot – nálunk nem működőképes. A piac mérete és a fizetőképes kereslet nem teszi lehetővé, hogy felvegyük a versenyt a nyugati klubokkal. Mi lehet a megoldás? Ha egy klubnál két-három tőkeerős tulajdonos állna a klub mögött, a csapat nagyobb eséllyel venné fel a küzdelmet az európai mezőnyben is. A másik kitörési pontot az átigazolási bevételek növelésében látom, igaz, ehhez hosszú távú és megalapozott szakmai munkára van szükség, mert a jelenkori magyar játékosok nem tényezők az átigazolási piacon.

MIRE A LEGBÜSZKÉBB DUDÁS HUNOR? MIT TART A LEGNAGYOBB KUDARCÁNAK? ÉS MIT MOND RUDOLFRÓL, VALAMINT TISZÁRÓL? A TELJES INTERJÚÉRT KERESSE A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik