Átkozott kérdés – Csillag Péter publicisztikája

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2018.08.12. 23:33

Néhány napja ártalmatlannak induló üdülőhelyi szalonnasütés közben a szomszéd nyaralóból érkezett néni egyszer csak nekem szegezte a rettenetes, lidérces, átkozott kérdést: „Péter, árulja el, tulajdonképpen mi a baj a magyar focival?”

Persze nem először kólint fejbe a mondat; aki a szent ügy mágneses terén belül mozog, időről időre menthetetlenül szembesül vele. Ilyenkor általában zavaros fejtegetésbe bonyolódom az ösztönző példa hiányáról, a kudarcérzésbe beleszocializálódott nemzedékekről, a politikai szándékkal sem gyógyítható társadalom-lélektani sebekről, pedig mennyivel egyszerűbb lenne simán vállat vonni, és könnyedén azt mondani: „Nem tudom.”

Mert ha tudnám, már régen elmondtam volna, és akkor a nyáresti szalonnasütések is felszabadultabb társalgásokkal telnének a Duna-parton. Sőt ezekben a percekben talán éppen egy zágrábi nagymama nyüstölné sportújságíró szomszédját, miért nem képesek végre Modricék felkapaszkodni a vb-döntőig menetelő Dzsudzsákék szintjére. De a képzelgést itt jobb lezárni, a magyar nemzeti együttes 31 éves csapatkapitánya jelenleg klub nélküli, a vb-ezüstérmes horvát középpályás viszont engedett a Real Madrid unszolásának, és vonakodva jelezte, egyelőre marad a spanyol Bajnokok Ligája-győztesnél.

Mi a baj a magyar focival?

Felelet nincsen, a gyilkos élű, megválaszolhatatlan kérdés évtizedek óta a levegőben lóg. Pontosabban van felelet számtalan, annyi, hogy a témában mondott szavak özöne már régóta súlytalanul száll szerteszét a szalonnaillatú magyar levegőbe, miközben a velünk élő átkot Kőmíves Kelemennéként falaztuk bele épülő stadionjainkba. De talán mégis érdemes az elreppenő mondatok után kapkodni, elfogni egy-egy megfejtést, hátha ott lapul valamelyikben eldugva a kulcs, vagy legalább a kőműveskalapács.

Ha a futballunk terén a Végh Antal által feltárt mélységekbe veszélyes is lenne hirtelenjében aláereszkedni – miként a témában írt műveinek címe is sugallja („Miért beteg a magyar futball?”, „Gyógyít(6)atlan”, „Az utolsó konzílium”), könyvei olvasásához ajánlott egy marék antidepresszánssal felkészülni –, sajátos kísérletre vállalkozva utánanéztem az Arcanum internetes bázisában elérhető magyar sajtóforrásokban, a kérdezettek milyen válaszokat adtak tegnap, tegnapelőtt vagy akár a csaknem kilencven éve a lelkünket égető titokra: „Mi a baj a magyar focival?”

A szó innentől a bűvös megoldást kereső bátor próbálkozóké.

„Fiatal vagyok, és nem kellően tapasztalt ahhoz, hogy ilyen kérdést megválaszoljak, de szoktam gondolkozni a különbségeken. Az egyik ilyen a munka tisztelete. Itt, Angliában az az égő, ha valaki sunnyog, csal, hazudik, lazsál, nálunk néha még mindig az a menő. Iskolai hasonlattal élve, az elitsuliban az a ciki, ha kettest viszel haza, egy gyenge iskolában akkor néznek ki a többiek, ha ötös próbálsz lenni mindenből. Én is ismertem olyant az MTK-ban, akire rásütötték, az edző kedvence, pedig csak tökéletesen igyekezett megcsinálni mindazt, amit kértek tőle.” (Gulácsi Péter, a Liverpool akkori kapusa, Nemzeti Sport, 2010. augusztus 28.)

„A menedzserek kapzsi, önző és rövidlátó politikája rontotta meg a magyar labdarúgás légkörét. A merkantil szellem elharapódzása, tobzódása közben leromlottak a pályák, elveszett a tömegek bizalma, elpusztult a régi, bevált pedagógia, visszavonult a tapasztalt és hozzáértő szakemberek kis tábora.” (Konrád Kálmán 13-szoros magyar válogatott játékos, egyebek mellett a Bayern München, az FC Zürich és a Slavia Praha edzője, Pesti Napló, 1932. július 10.)

„Rájöttem, mi a baj a magyar futballal. Az, hogy egyénre szabottan kellene edzetni a játékosokat. Meggyőződésem, ha például Lionel Messivel rendszeresen tíz kilométereket futtatnának, előbb-utóbb lépni sem bírna. Elveszítené a dinamikáját, a robbanékonyságát. Neki, a csatároknak, no meg a bekkeknek inkább sok rövid vágta, láberősítő gyakorlat jelentheti az alapokat.” (Eperjes Károly színművész, Nemzeti Sport, 2010. március 28.)

„Futballsportunk rákfenéje – s innen ered minden mai baja –, hogy a futballszövetséget különböző kiskirályok és klikkvezérek irányítják.” (Dr. Földessy János szakíró, Az Est, 1937. augusztus 1.)

„Dolgozni kell. Szerintem a magyar futballedzők többségéből hiányzik a marcangoló önértékelés. Sokuk mindig oda lyukad ki a »mi a baj a magyar focival?« kezdetű kérdésnél, hogy a feltételek rosszak. Rossz a stadionhelyzet, a pálya talaja, az öltöző, a pénztelenség, a sok sérülés… Hagyjuk már ezt… Futni erdőben is lehet.” (Török Ferenc olimpiai bajnok öttusázó, Nemzeti Sport, 2006. február 19.)

„A magyar futballnak ma is vannak értékei, a magyar futball ma is jó, s hogy mégis romlásnak, vitathatatlan hanyatlásnak indult és sikerek helyett balsikerek kísérik az útját, annak a magyar futball mai szervezete és rossz vezetése az oka.” (Hugo Meisl osztrák sportvezető, Ujság, 1932. december 31.)

„Sokat gondolkoztam ezen én is, nem ez az első beszélgetésem, amelynek ez a témája. Amikor válogatott játékosként az edzőtáborban készültünk, már sokan külföldön, a Bundesligában játszottak, persze hogy az volt a téma, mi megy ott, mit csinálnak másképp? És mindenki szinte minden esetben azt felelte, hogy az edzések hasonlók, ám az egymás közötti játék! Abban van a különbség. Ott vérre megy a játék, hatalmas a presztízs. Hogy lehet ez? Amikor egy kis belga csapathoz kerültem, én is ezt tapasztaltam, a játékosok szétrúgták egymást, azt hittem, haragban vannak. Azt mondták, nem, ez mindig így megy.” (Halmai Gábor 57-szeres válogatott labdarúgó, Nemzeti Sport, 2013. november 20.)

„Nem a több fizetés jelentené az előrelépést. A magyar futball legnagyobb baja ugyanis nem a pénztelenség, hanem a szervezetlenség! Ez utóbbi a kerékkötője nálunk ennek a játéknak, nem a pénzhiány.” (Bognár György 50-szeres válogatott labdarúgó, Heti Pesti Riport, 1993. március 12.)

„Ferencváros–Debrecen 0–0. A debreceni Nagyerdőben még a fák is sírtak a sivár játék láttán. A pálya közepén tologatott mindkét csapat. Dalnoki mesteredző így nyilatkozott: »Egy pontért jöttünk, és azt sikerült megszerezni.« Ez egy mondatban elmondja, hogy mi a baj a magyar labdarúgással.” (Sportbeszámoló, Californiai Magyarság, 1985. november 8.)

„A magyar stagnálás legfőbb okát a túlságba vitt üzleti szellemnek tulajdonítom. Ne értsenek félre: nem az üzletnek, hanem a szellemnek. Mert a futball rossz üzlet Magyarországon, ezt tudjuk itt is. De ez circulus vitiosus. Ha a magyar futball régi sportfelfogását újra feltámasztja, újra nagy lesz a meggypiros csapat.” (Giovanni Mauro, az olasz játékvezetői testület elnöke, Sporthírlap, 1932. március 31.)

„De tudja, mi a legnagyobb baj a magyar futballal? Hogy még ma is fordítva ülünk a lovon. Azt gondoljuk, hogy a gyerekeinket először is a technikára, a labdával való kapcsolatra kell megtanítani, holott ez az idő már elmúlt. Igenis atlétákat kell először képezni, erős, izmos fiúkat, aztán jöhet a finomítás.” (Csapó Gábor olimpiai bajnok vízilabdázó, Nemzeti Sport, 2010. augusztus 1.)

„Az eddigi vitákból az derült ki, hogy senki meg nem tudja mondani, mi a baj a magyar futballal. Nem lenne olyan nagy szégyen a tanácstalanság beismerése. Életünk alapjelenségeinek is sokszor csak találgatjuk az okait. Nem tudjuk pontosan, miért épp nálunk ér véget a legkorábban a természet szerint legerőteljesebb férfi korcsoport tagjainak élete, de azt sem, hogy miért kerül ki innen például ennyi fantasztikus zongorista, operaénekes, matematikus, hogy miért hódít a kortárs magyar irodalom oly sikeresen a német nyelvterületen, s mitől van az, hogy minden ínyenc külföldi egyetért abban, hogy Európában talán itt a legvonzóbbak a nők. Alig tudunk valamit magunkról. Honnan lenne fogalmunk éppen arról, hogy mitől vagyunk mi ilyen elképesztően egyetlenek a futball nagyvilágában?” (Nagy N. Péter újságíró, Népszabadság, 1997. november 21.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik