Átigazolás: újabb példa, az NB I-ből is el lehet jutni az MLS-be!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.08.07. 08:17
Az észak-amerikai profi labdarúgóligában, az MLS-ben folytatja pályafutását a Budapest Honvédtól nyáron távozó középpályás, Aníbal Godoy.

Az 54-szeres panamai válogatott Godoy magyar idő szerint péntek hajnalban írt alá a San José Earthquakes-hez.

A 25 éves védekező középpályás 2013 nyarán érkezett a Bozsik-stadionba, és 24 NB I-es mérkőzésen kapott lehetőséget, a tavasszal már az NB III-as keret tagja volt.

„Évek óta figyeljük Aníbalt. Több alkalommal is elutazott a megfigyelőnk egy-egy meccsére, hogy személyes benyomásink is legyenek a játékáról, ilyen volt a nemrég rendezett Arany-kupa is. Minden alkalommal meggyőzött minket a teljesítményével, hiszünk abban, hogy értékes tagja lesz a csapatnak” – mondta az új igazolásról a hivatalos honlapon a San Jose Earthquakes általános igazgatója, John Doyle.

„Úgy gondolom, remek középpályást igazoltunk, ezt minden esetben, amikor megfigyeltük, igazolta. Nagy területet képes bejátszani, nem fél a test-test elleni játéktól, ráadásul remekül passzol, a támadásépítésbe is be tud kapcsolódni” – indokolta a középpályás megszerzését Dominic Kinnear vezetőedző.

Érdekesség, hogy a nyáron Godoy a második olyan futballista, aki az NB I-ből szerződik az MLS-be. Korábban David Mateos igazolt a Ferencvárosból az Orlando Cityhez, igaz, ezt a magyar klub hivatalosan még nem jelentette be.

Legfrissebb hírek

Visszavonult az idei vb egyik elődöntőjének játékvezetője

Minden más foci
10 órája

Messi és Suárez remekelt, megszakította nyeretlenségi sorozatát az Inter Miami

Minden más foci
Tegnap, 7:43

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Pintér kezdett, Messi szabadrúgásgólt lőtt, de kikapott a Miami

Minden más foci
2026.09.28. 06:56

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
2026.09.27. 08:37

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55