Arturo Álvarez fél évre aláírt a Vidihez

2013.02.07. 16:34
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton hivatalos honlapján, a vidi.hu-n jelentette be, hogy a szezon végéig szóló szerződést kötött Arturo Álvarezzel. A 27 éves salvadori támadó az idény végéig kölcsönbe érkezik, majd a fehérvári együttesnek opciós joga lesz a játékos végleges megszerzésére.

A Vidi új játékosa a szezon végéig került kölcsönbe a klubhoz (Fotó: vidi.hu)
A Vidi új játékosa a szezon végéig került kölcsönbe a klubhoz (Fotó: vidi.hu)
A Vidi új játékosa a szezon végéig került kölcsönbe a klubhoz (Fotó: vidi.hu)
A Vidi új játékosa a szezon végéig került kölcsönbe a klubhoz (Fotó: vidi.hu)
A Vidi új játékosa a szezon végéig került kölcsönbe a klubhoz (Fotó: vidi.hu)

„Viszonylag fiatalon bemutatkozhattam az amerikai élvonalban, ahol nyolc évig játszottam. Tavaly aztán úgy éreztem, eljött az ideje, hogy kipróbáljam magam Európában is, ezért Portugáliába, a Paços de Ferreira együtteséhez igazoltam. Örülök, hogy olyan erős csapatban játszhatok, mint a Videoton FC. Tisztában vagyok azzal, milyen fantasztikus eredményt ért el ősszel a nemzetközi színtéren, és csupán hajszálon múlt, hogy nem jutott tovább az Európa-liga csoportköréből. Azt is tudom, hogy a bajnokságban jelenleg 12 pont a lemaradásunk az éllovassal szemben, azonban a tavasszal mindent megteszünk a hátrány ledolgozásáért.”

„Szeretem az egy az egy elleni játékot, és azt mondják, jól cselezek. Ha röviden jellemeznem kellene magam, akkor azt mondanám, hogy ízig-vérig támadó felfogású játékos vagyok, aki mindennél jobban vágyik a győzelemre. Bízom benne, hogy játékommal, góljaimmal és gólpasszaimmal segíteni tudom a csapatot. Azt hallottam a társaktól, hogy nagyszerű hangulat szokott lenni mérkőzésnapokon a Sóstói Stadionban, alig várom, hogy tétmérkőzésen mutatkozhassam be a Vidiben!” – nyilatkozta a vidi.hu-nak Arturo Álvarez.

Arturo Álvarez az idény végéig tehát kölcsönbe kerül a Videotonhoz, a fehérvári csapatnak pedig opciós joga lesz a nyáron a salvadori támadó végleges megszerzésére.

A houstoni születésű, de a salvadori válogatottban 20-szor pályára lépő Álvarez korábban az MLS-ben szerepelt: a San José, a Dallas és a Real Salt Lake játékosa is volt, ezután került Portugáliába a Pacos Ferreirához.

A ballábas, középpályásként és támadóként is bevethető Álvarez négy bajnoki mérkőzésen és egy kupatalálkozón játszott ebben a szezonban Portugáliában, s egy gólt szerzett egy gólpassza mellett. Klubcsapatában 196 percet töltött a pályán ebben a szezonban.

Ízelítő Árvarez tudásából

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL

Érkezők:Arturo Álvarez (salvadori, Pacos Ferreira – Portugália, kölcsönbe),Lencse László (Ironi Kirjat Smona – Izrael, kölcsönből vissza),Nagy Dániel (Haladás, kölcsönből vissza), Jeff Silva (brazil, Diósgyőri VTK – kölcsönből vissza),

Távozik/távozhat:Babos Barna (Zalaegerszegi TE FC), Renato Neto (brazil, Gent – Belgium), Walter Lee (spanyol, Lokeren – Belgium), Lencse László (Aszterasz Tripolisz – Görögország, kölcsönbe), Sándor György (Ittihad FC – Szaúd-Arábia, kölcsönbe), Jeff Silva (brazil, ABC FC – Brazília), Kaká (brazil, Deportivo La Coruna – Spanyolország, kölcsönbe)
Kiszemeltek:Fabio (brazil, Puskás Akadémia FC), Kleinheisler László (Puskás Akadémia FC), Nildo Petrolina (brazil, Beira-Mar – Portugália), Miguel Ángel Luque (spanyol, Puskás Akadémia FC), Zsótér Donát (Videoton U19), VítorGomes (portugál, Rio Ave – Portugália)
Legfrissebb hírek

Tóth Milán ügynöke: Hallott egy reccsenést, mégsem tűnt ennyire súlyosnak a sérülés…

Labdarúgó NB I
14 órája

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 23:07

Így szakította meg rossz sorozatát az MTK a bajnokságban – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 22:33

Komáromi bombagólja három pontot ért az MTK-nak, a Vasas emberelőnyben sem tudott egyenlíteni

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 21:55

Változtatott az MLSZ, mégis lehetnek nézők a Honvéd–DVSC bajnoki meccsen

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 16:52

Videoton: a város szeretné, ha még az idén új tulajdonosa lenne a futballcsapatnak

Labdarúgó NB II
2026.10.16. 15:23

A Nyíregyháza ellen duplázó Arthur Henrique: Trófeákat szeretnék nyerni a ZTE-vel

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 14:29

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 14:22