Angyalföldi sikerével élre állt a Rákóczi

2010.09.10. 18:55
null
A Kaposvár három gólnak és győzelemnek örülhetett az Illovszky-stadionban (fotó: Németh Ferenc)
Címkék
A labdarúgó NB I 6. fordulójának nyitó mérkőzésén a Kaposvári Rákóczi 3–1-re nyert a Vasas otthonában. A találkozón a vendégek Bojan Pavlovics büntetőjével szerezték meg a vezetést, majd pár másodperccel később Daniane Dzsavad találatával már kétgólos volt az előnyük. Bár a második játékrészben Ferenczi István tizenegyesből szépített, a Vasas támadóját két perccel később lökésért kiállították, és a mérkőzés harmadik büntetője után Boris Gujic beállította a 3–1-es vendégsikert, amelynek köszönhetően a Kaposvár az élre állt. Az összecsapás krónikájához tartozik még, hogy a 86. percben második sárga lapja után Gáspár József is a kiállítás sorsára jutott.

 

A találkozó előtt mind a két csapat 10 ponttal állt, a hazaiak a negyedik, a vendégek holtversenyben a második helyen. A Rákóczi védője, Grúz Tamás a meccs előtti nyilatkozatában arról beszélt, hogy bár erős csapatnak tartja a Vasast, ők a három pontért utaznak a Fáy utcába.

A kezdés után mindjárt hangot is adott győzelmi vágyának a Kaposvár, és bár kezdeti átlövési kísérletei még nem jártak eredménnyel, a 13. percben az Arnaut szabálytalansága után megítélt büntetőből Pavlovics megszerezte a vezetést (0–1).

A folyamatosan szakadó eső miatt rendkívül felázott talajról Végh esélytelennek tűnt, hogy elérje a labdát, és pár másodperccel később ismét búsulhatott a hazai publikum, Dzsavad bal oldali beadása csúszott le, a Vasas kapusa pedig ismét nem tudott megfelelően kitámasztani, és felugrani, így a labda a keze felett a kapufát is érintve a bal felső sarokba hullott (0–2)

A sokk után éledező Vasas nem tudott mit kezdeni a kaposváriak védelmével, az első igazán veszélyes lehetőség a 37. percben adódott – igaz addigra a túl oldalon már akadt pár kósza kísérlet – az óriási tűzijáték során azonban előbb Lázok, majd Ferenczi végül Hrepka választott rossz megoldást.

A második játékrész elején nagyobb offenzívába kezdett a hazai együttes, amelynek az 53. percben lett meg az eredménye: Lázok szöglete után Grúz rántotta le Arnautot, Bede ezúttal is a 11-es pontra mutatott, a labda mögé Ferenczi állt, aki a kapu közepébe bombázott – hullhattak a labdák a Moszkva téren (1–2)

A vérszemet kapó hazaiak a csereként beálló Panchava passza utáni Benunesz lövéssel közel álltak az egyenlítő gólhoz, még úgy is, hogy a gólja után két perccel Ferenczit lökésért kiállította a játékvezető, így emberhátrányban küzdött ekkora már a Vasas.

A 68. percben végérvényesen eldőlni látszott a találkozó, Oláhval ezúttal Gáspár nem bírt a büntetőterületen belül, Bede nem habozott megítélni a harmadik tizenegyest sem, Gujic pedig magabiztosan a jobb alsóba lőtt (1–3).

A folytatásban a hazaiak már csak egy kapufáig és egy újabb kiállításig jutottak – Gáspár kapta meg második sárgáját a 86. percben –, a vendégek pedig nem erőltették az újabb gólok megszerzését, így végül maradt a 3–1, a Kaposvár sikerével az élre állt.

MESTERMÉRLEG
 

„A rossz időjárás és a csúszós talaj ellenére jó mérkőzést játszottunk, amelyen főleg a küzdelem dominált. Értékes ez a győzelem, mivel egy erős, jól szervezett Vasas ellen arattuk" – nyilatkozta Sisa Tibor, a Kaposvár vezetőedzője a mérkőzést közvetítő Sport Tv-nek.

„Megtettünk mindent a sikerért, volt két kapufánk és több helyzetet alakítottunk ki, mint ellenfelünk, mégis kikaptunk. Ilyen a futball" – értékelte a látottakat a Vasast irányító Giovanni Dellacasa.

 

LABDARÚGÓ NB I
6. FORDULÓ
Vasas–Kaposvár 1–3 (Ferenczi 53. – 11-esből, ill. Pavlovics 13. – 11-esből, Dzsavad 14., Gujic 68. – 11-esből)

 

Legfrissebb hírek

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
25 perce

Gyönyörű „rakéta”: elképesztő dobás döntött a török kosárbajnokságban – VIDEÓ

Kosárlabda
29 perce

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
40 perce

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
48 perce

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
1 órája

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
1 órája

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
1 órája

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
1 órája