Andrezinho mellett Abdi is kereshet új csapatot magának

2011.08.11. 12:54
null
Abdi a jövőben nem húzhat Fradi-mezt az első osztályban (Fotó: Veres Viktor)
Címkék
Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke Facebook-oldalán jelentette be, hogy a szakosztály vezetősége úgy döntött, a brazil Andrezinho és a norvég-szomáliai Liban Abdi a jövőben nem tartozik az első csapat keretéhez. Előbbi felfüggesztéséről már korábban is tudni lehetett. A döntést a meghatározó játékosok véleményének meghallgatásával hozták meg.

 

„Nehéz döntést hozott tegnap az FTC labdarúgó szakosztályának vezetősége – írta Kubatov a közösségi oldalon. – A csapat meghatározó játékosainak egyetértésével mától Liban Abdit és Andrezinhót a csapat első keretétől felfüggesztette, egyúttal kérte az őket képviselő menedzsereket, hogy rövid időn belül keressenek nekik új csapatot.”

„A döntést nehezítette, hogy tehetséges, meccseket eldönteni tudó labdarúgókról van szó, akik azonban nem értették meg a Ferencváros örök törvényét, mely az erkölcs, erő, egyetértésen alapszik” – olvasható a ténymegállapításon felül a rövid kommentár.

Információink szerint Abdi „menesztésének” hátterében az a tettlegességig fajuló vita állhat, amelyről a Nemzeti Sport szerdai számában olvashattak (a szomáliai-norvég támadónak Oláh Lóránttal akadt nézeteltérése). Andrezinhónak a hírek szerint „éjszakázásai” miatt kell távoznia, de állítólag az is szerepet játszhat az ügyében, hogy a brazil vonakodott aláírni új, csökkentett fizetést tartalmazó szerződését.

Andrezinho szintén a Facebookon reagált az eseményekre. „Barátaim! Itt vagyok, a klubbal 2012-ig szóló szerződést kötöttünk. Egészséges vagyok, bármikor készen állok a játékra. Mindenki láthatja, hogy az FTC-től történő távozás nem az én döntésem volt" – üzente a brazil.

A klubhoz kapcsolódó további hír, hogy az ftcnews.com értesülései szerint Fülöp Noel – akinek a szerződése lejárt volna a télen – kettő plusz egy éves új kontraktust írt alá a csapathoz.

 

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Ogonovszky Eszter csapata döntős a spanyol élvonalban

Kézilabda
4 órája

Vasárnapi sportműsor: kezdődik a Roland Garros, Európa-kupa-döntőt játszik a Tatabánya

Minden más foci
4 órája

Darts: Van Gerwen a gyenge kezdés után döntő legben jutott tovább

Egyéb egyéni
5 órája

La Liga: kiesett a Mallorca és a Girona

Spanyol labdarúgás
5 órája

Fontos német győzelem a magyar csoportban a hoki vb-n, bajban a svédek

Jégkorong
5 órája

A Mercedes újra kibérelte az első sort: Russell a végén lopta el a show-t

F1
5 órája

Dani Carvajal gólpasszal búcsúzott, a Real Madrid hatgólos meccsen nyert az évadzárón

Spanyol labdarúgás
6 órája

Lewandowski betalált, de az utolsó meccsén kikapott a Barcelona

Spanyol labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik