Amikor a bajnokot is temetik - összedőlő magyar sportbástyák I.

 

Se szeri, se száma azoknak a futballcsapatok, amelyek a magyar labdarúgás több mint száz éves története során megszűntek. Évtizedekkel korábban hihetetlen gazdagság jellemezte a sportágat, idősebb olvasóink minden bizonnyal emlékeznek arra, hogy egy-egy nagyobb vagy közepesebb városban mennyi focicsapat működött. Főleg az ipari településeken volt sok együttes, hiszen gyakorlatilag mindegyik gyárnak, üzemnek volt együttese. A rendszerváltás, a privatizáció után rengeteg ilyen gárda tűnt el a futballtérképről, de ne gondoljuk, hogy a labdarúgócsapatok megszűnése új keletű probléma: már évtizedekkel ezelőtt is sok klubnál „bedobták a törülközőt”.

Arra természetesen nem vállalkoz(hat)tunk, hogy felsoroljuk a több ezer magyar település megszűnt labdarúgócsapatait, így leszűkítettük a területet azokra az együttesekre, amelyek megfordultak a magyar élvonalban, és azok közül sem foglalkozunk mindegyikkel (például a nagy múltú BVSC-vel sem, amelynek felnőttcsapata megszűnt, de utánpótlás szinten még él a labdarúgás a fővárosi Vasutasoknál).

 

ÍGY MÚLIK EL A VILÁG DICSŐSÉGE: AZ ELSŐ BAJNOKCSAPAT IS MEGSZŰNT

Labdarúgásunk egykori zászlóshajója, a Budapesti TC 1897-ben alakult futballcsapata volt az egyike annak a tizenhárom klubnak, amely 1901. január 19-én megalakította az Magyar Labdarúgók Szövetségét. Ennek első feladatai közé tartozott a labdarúgó-bajnokság beindítása, és az első két bajnokságot (az 1901. és 1902. évit) a BTC nyerte meg, sőt ebben a klubban futballozott az első két szezon gólkirálya, Manno Miltiades. A BTC még egy ezüst- és három bronzérmet szerzett az első osztályban, de egyre kevésbé bírta a versenyt a korszak két legerősebb csapatával, az FTC-vel és az MTK-val, sőt volt két szezon (1905, 1906–1907), amikor nem is indította csapatát a bajnokságban.

Az 1924–1925-ös idény végén, utolsó helyezettként kiesett az első osztályból, majd 1926 – a profizmus bevezetése – után amatőrként játszott tovább, és a negyvenes években megszűnt. Az ezredforduló környékén megpróbálták újjáéleszteni a BTC-t, az NB III-ból kiesett Rákosmenti TK jogán a 2000–2001-es kiírásban BTC-Rákosmente néven indult a BLSZ I. osztályban a csapat, amely előbb az NB III-ba, majd onnan egy évvel később – a Duna-csoport megnyerésével – az NB II-be jutott fel, ám aztán „leköltözött" Ózdra, átadta a jogot az Ózdi Kohásznak, így BTC-ként ismét megszűnt.

 

A TIZENHÁROM ALAPÍTÓBÓL HAT MÁR NINCS KÖZTÜNK

Fentebb említettük, hogy 13 csapat (valamint a Versenypálya-szövetség néhány képviselője) alakította meg az MLSZ-t. A tizenhárom együttest az első, 1901. évi bajnokságban két osztályba sorolták. Az I. osztályba került a BTC, a Magyar Úszó Egylet, a Ferencvárosi TC, a Műegyetemi FC és a Budapesti SC. Közülük a Ferencváros és az egykori Műegyetemi FC (MAFC néven) jelenleg is szerepeltet labdarúgó-csapatot, a másik három klub viszont már megszűnt.

A már tárgyalt BTC bírta a legtovább, a másik két együttes már az első világháborút sem érte meg. Az első bajnokság ezüstérmese, a Magyar Úszó Egylet (MUE) öt év élvonalbeli tagság után az 1907–1908-as bajnokságban szerepelt utoljára a II. osztályban, majd felhagyott a küzdelmekkel, és 1914-ben végleg feloszlatta futballcsapatát. A Budapesti SC az első két bajnokságban volt tagja az I. osztály mezőnyének, kiesése után stagnálni kezdett, és két év másodosztályú szereplést követően végleg beszüntette aktivitását.

A 13 „alapító atya" közül 1901-ben nyolc együttest, a „33" FC-t, a Magyar Atlétikai Clubot, a BEAC-ot, a Budapesti Atlétikai Klubot, a Rákosszentmihályi Sporttelepet, a Magyar Football Clubot, az Újpesti Football Clubot és a Ganz Waggongyári Tisztviselők Labdarúgó Társaságát a II. osztályba sorolta be a szövetség.

Közülük a néhány héttel később az UTE-be betagozódott újpesti futballcsapat ma is működik, sőt a Ferencváros 2006-os kizárása óta egyedül büszkélkedhet azzal, hogy az 1935-ben létrehozott Nemzeti Bajnokságban mindig az első osztályban szerepelt (mi több: már az övé a legtöbb első osztályú mérkőzés is). A BEAC, a Rákosszentmihályi SC, és a kilencvenes években újjáélesztett Magyar Atlétikai Club (MAC) és az óbudai 33 FC labdarúgócsapata jelenleg is szerepel a BLSZ-ben, a többiek viszont megszűntek.

A hajdan népszerű „Harihárom" (33 FC) a profizmus idején Budai 33, majd Budai 11 néven játszott, és – egyesülve a Ganz-villannyal – a negyvenes évek végén, 1949-ben megszűnt. Hatvankét évvel később, 2011-ben azonban a klubot hivatalosan újraalapították, az „Új Harihárom" teljes mértékű jogutódnak tekinti magát, neve és klubszíne (fekete-fehér) megegyezik az eredeti klubéval. A csapat a legutolsó, nyolcadik vonalban (!), a BLSZ IV. osztályának 1. csoportjában szerepel a 2011–2012-es évadban. A Budapesti Atlétikai Klub, rövidítve BAK a harmincas évek közepéig működött, a Tisztviselők csapata már a tízes években megszűnt, csakúgy, mint a Magyar FC.

 

A PROFIZMUS SEM VOLT ÉLETBIZTOSÍTÁS

1926-ban beindították Magyarországon a professzionális bajnokságot, ebben csak profi csapatok vehettek részt – az élvonalbeli együttesek többsége létre is hozta profi csapatát. Az első osztályban már nemcsak fővárosi és Budapest környéki (Újpest, Kispest) együttesek indultak, hanem vidékiek is.

A vidéki profi csapatok egy részét amatőr anyaegyesületek hozták létre (például a Sabaria FC-t a Szombathelyi AK, a szegedi Bástyát a Szegedi AK), más részük teljesen újonnan alakított klub volt. Valamennyi vidéki profi csapat megszűnt, vagy beolvadt másik egyletbe, így az anyaegyesületbe visszatért Bástya és a Sabaria, az 1936-ban „kimúlt″ kaposvári Somogy FC, az óriási adósságai miatt 1940. július 31-én feloszlatott debreceni Bocskai FC, a játékjogától többször felfüggesztett, 1936 nyarán megszüntetett miskolci Attila és az élvonalban két szezont eltöltő, majd másodosztályúként 1932-ben eltűnő Pécs-Baranya nevével a későbbiekben nem találkozhattunk.

 

AZ ELSŐ VIDÉKI BAJNOKCSAPAT SEM LÉTEZIK MÁR

Üde színfoltjai voltak a magyar labdarúgás történetének a Trianon után elszakított, majd a II. világháború előtt és alatt az anyaországhoz visszatért terültek csapatai. Ahogy az első, majd a második bécsi döntés nyomán visszakaptunk országrészeket, az adott városok futballcsapatai betagozódtak a magyar bajnokság rendszerébe, többük feljutott az NB I-be, sőt a Nagyváradi AC az 1943–1944-es szezonban meg is nyerte a bajnokságot – a vidéki csapatok közül elsőként (itt jegyeznénk meg, hogy a sportéletben, így a labdarúgásban is Újpest, Kispest vagy Csepel csapatait már a múlt század első felében is fővárosi együttesekként kezelték, pedig Nagy-Budapest 1950-es létrejötte előtt ezek a települések önálló, „vidéki" városok voltak).

Az 1910-ben alapított Nagyváradi AC az erdélyi és partiumi részek ismételt elcsatolása után a román bajnokságban szerepelt (1949-ben bajnok is lett!), majd többszöri névváltozás után 1963-ban (akkor éppen Crisana Oradea néven) megszűnt.

Az NB I-ben szereplő, a visszatért terültekről érkező többi csapat közül a Kolozsvári AC 1948-ban beleolvadt a másik kolozsvári klubba, a nemrég a BL-ben szereplő CFR Clujba (Kolozsvári Vasutas/Kolozsvári MÁV), az 1903-as alapítású Kassai AC (amely 1942-ben, amikor a magyar bajnokságban játszott, egyesült a Kassai Rákóczival) több névváltozás és fúzió után jelenleg MFK Kosiceként működik, a vajdasági Újvidéki AC és a kárpátaljai Ungvári AC pedig megszűnt.

 

A SZOCIALIZMUSBAN IS TŰNTEK EL (VAGY CSAK ÁTALAKULTAK?) CSAPATOK

A II. világháború után egyre szélesedett a labdarúgó-csapatok köre, főleg a megyei bajnokságok bevezetése után. A szocializmus idején állami pénzekből működtették a klubokat, így a labdarúgó-együtteseket is, de ez nem jelenti azt, hogy mindenütt kolbászból lett volna a kerítés.

A hetvenes-nyolcvanas években nagyon sok csapat szűnt meg úgy, hogy beolvasztották az adott város prominens egyesületébe. Pécsen például 1973-ban az NB I-es Pécsi Dózsa egyesült a Pécsi Ércbányásszal, a Helyiipari SK-val, az Építőkkel és a Pécsi Bányásszal, így jött létre új klubként a Pécsi Munkás SC (a jelenlegi Pécsi MFC), de említhetjük a ZTE-t is, amelybe 1977-ben a Zalaegerszegi Építők olvadt bele, és lett az addig zöld-fehér ZTE színe a „házasságba" az Építők oldaláról hozott kék-fehér színösszeállítás.

A szövetség ráadásul diktatórikus módszererekkel ide-oda költöztetett klubokat. Az NB II Nyugati csoportjának 1954-es kiírását megnyerő Kőbányai Dózsát (amely a Pécsi Lokomotív és a Pécsi Bányász előtt lett másodosztályú bajnok) például „áttelepítették" Pécsre, és a már létező, 1954-ben az NB II-ben 9. helyen végző Pécsi Dózsa kapta meg a kőbányaiak NB I-es jogát, így lett élvonalbeli csapata Pécsnek – mondván, inkább ott legyen NB I-es alakulat, mintsem a fővárosban még egy. A Kőbányai Dózsa alacsonyabb osztályban folytatta, majd megszűnt.

A szocializmus idején rengeteg klub fuzionált – 1977 például hét salgótarjáni klubból, többek között az SBTC-ből és az SKSE-ből hozták létre a Salgótarjáni TC-t, amely aztán 1984-ben ismét külön egyesületekké vált szét –, az egyesülések egyik híres áldozta az Egyetértés SC lett. A fővárosi gárda előbb a Budapesti Vörös Meteorral egyesült (így tulajdonképpen megszűnt a Vörös Meteor), és VM Egyetértésként szerepelt tovább, majd – miután szinte évenként váltott hazai pályát, játszott Soroksáron és a BVSC Szőnyi úti stadionjában is – az 1974–1975-ös szezon téli szünetében beleolvadt az MTK-ba, amely ezután MTK-VM néven szerepelt. Az Egyetértés tehát, mint önálló klub, megszűnt.

 

AZ ÁLLAM KIVONULT, HELYETTE JÖTT A CSŐD

A rendszerváltás után leginkább az volt a megszűnések oka, hogy az állam kivonult a labdarúgás finanszírozásából, az önállóvá vált csapatok egy része így anyagilag ellehetetlenült, és nem tudta fenntartani magát.

Az előző részben említettük Salgótarjánt, a nógrádi megyeszékhelynek két olyan csapata is volt, amely egykor megfordult az élvonalban. Az SBTC, amely az 1971–1972-es szezonban bronzérmes lett az Újpesti Dózsa és a Bp. Honvéd mögött, még most is létezik, jelenleg az NB III Mátra-csoportjában szerepel, de csak a különböző névváltozásoknak és fúzióknak (a kilencvenes évek elején a Síküveggyárral, majd később az Öblösüveggyár csapatával egyesült) köszönheti, hogy egyáltalán életben van még. Nevében a „B" betű már nem is Bányászt, hanem Barátokat jelent. A másik nagy múltú tarjáni klub, az 1901-ben alapított Salgótarjáni SE – amelynek labdarúgócsapata az 1938–1939-es kiírásban volt NB I-es – viszont már nem működik. A SSE néven alapított acélgyári gárda, amely később Salgótarjáni Vasas, Kohász majd Acél néven is szerepelt, 2002 tavaszán, a 28. forduló után lépett vissza a megyei I. osztályú bajnokságtól, és a labdarúgócsapat ezután meg is szűnt.

Székesfehérvár azon kevés vidéki városok egyike, amelynek egyszerre volt két csapata az NB I-ben: az 1968 óta – két kisebb megszakítással – folyamatosan élvonalbeli, tavaly bajnoki címet nyerő Videoton mellett 1977 és 1980 között a Székesfehérvári MÁV Előre is az első osztályban szerepelt. A vasutasgárda évekkel később hol az NB III-ban, hol a megyei bajnokságban játszott, majd a kilencvenes években megszűnt.

A csapat Takarodó utcai stadionja azonban nem maradt sokáig üresen, nemsokára ugyanis beköltözött egy rövid idő alatt szép karriert befutó, de azóta már megszűnt klub, a Gázszer FC. A Fejér megyei I. osztályban szereplő Velence Tours együttesét 1994-ben karolta fel a Gázszer Bt. tulajdonosa, Németh László, és az agárdi székhelyű Gázszer FC három év alatt – előbb a megyei bajnokságot, majd az NB III Duna-csoportját, végül az NB II Nyugati csoportját megnyerve – feljutott az élvonalba.

A Gázszer az NB II-ben még az egykori Székesfehérvári MÁV Előre stadionjában rendezte hazai meccseit, az NB I-es időszakban viszont ott már csak edzett, és előbb a Videoton Sóstói Stadionjában, majd a Stadler FC megszűnése után egy szezon erejéig Akasztón rendezte hazai mérkőzéseit. 1999 őszén – amikor a Videoton kiesett a másodosztályba – visszaköltözött a fehérvári Sóstói Stadionba, de ekkor már csak fél évet töltött ott. A szezont jól kezdő, majd az őszi idény végén 6. helyen álló csapatnál elfogyott a pénz, és a téli szünetben a Gázszer FC gyakorlatilag megszűnt, az élvonalbeli jogot az ősszel a másodosztályban szereplő Pécsi MFC vásárolta meg, így lett ismét NB I-es (pontosabban PNB-s) csapata Pécsnek – többek között Gera Zoltán élvonalbeli karrierje is így indult el.

 

BÚSULÓ JUHÁSZ

A Gázszer FC kapcsán már említettük a Stadler FC-t, annak is akasztói stadionját. A Bács-Kiskun megyei község szélén 1994-ben épült (akkori) ékszerdoboz nemcsak a labdarúgócsapat, hanem a tulajdonos, Stadler József otthonául is szolgált, emellett bár, étterem és szálloda is üzemelt benne. A juhászból lett nagyvállalkozó 1993 nyarán kezdte el pénzelni a Kiskőrösi Petőfi NB II-es futballcsapatát, amely Kiskőrös-Stadler FC néven megnyerte a másodosztály Keleti csoportjának küzdelmeit, így 1994-ben feljutott az NB I-be.

Újonc csapathoz új stadion is dukált, ám a kiskőrösi, majd a kecskeméti önkormányzattal sem sikerült megállapodni, így Stadler József gondolt egy merészet, és Akasztón építette fel a létesítményt. 1994 őszén csak két mérkőzést játszott otthon a Stadler FC (mindkettőt Kiskőrösön), a többi hazai meccsének felcserélte a pályaválasztói jogát. Tavaszra aztán elkészült a szép stadion, 1995. március 4-én a Parmalat (Videoton) ellen, 10 ezer néző előtt avatták fel, majd megérkezett a csapathoz Igor Nicsenko, aki kilenc meccsen nyolc gólt rámolt be az ellenfeleknek, és a Sándor István irányította csapat a 9. helyen végzett a bajnokságban úgy, hogy a záró fordulóban, a már bajnok Ferencváros ellen 22 000 (!) néző előtt 1–1-et játszott.

A következő esztendőben is kilencedik lett a csapat, egy évvel később viszont már csak a Dunaferr elleni sikeres osztályozóval maradt bent. Az igazán nagy gondok az 1997–1998-as szezonban mutatkoztak, Stadler többet járt a bíróságra, mint meccsre, a tavasszal pedig börtönbe került gazdasági bűncselekmény vádjával. A tulajdonos rács mögé kerülését olyannyira megsínylette a csapat, hogy 18. helyezettként kiesett az NB I-ből, majd megszűnt.

Az akasztói csodához hasonlítható a Tiszakécske FC tündöklése és bukása is. A szintén Bács-Kiskun megyei városka futballcsapatát egy ugyancsak tehetős vállalkozó, Szabó Tamás karolta fel, és a gárda szépen lépegetett egyre följebb. Az 1995–1996-os szezon végén a Pécs elleni osztályozót még elbukta, így maradt az NB II-ben, egy évvel később viszont megnyerte a másodosztály Keleti csoportjának küzdelmeit, és feljutott az élvonalba. A stadionban új lelátó épült, esti mérkőzések rendezésére alkalmas világítás is készült, ám a csapat csak egy évet töltött az élvonalban, 15. helyezettként osztályozóra kényszerült, és veszített a III. Kerülettel szemben, így kiesett. Szabó Tamás elnök ezután távozott, és Kispesten vállalt feladatot. Az anyagi gondokkal küszködő kécskei gárda a következő évben 11. lett a másodosztályban, majd 1999 nyarán átköltözött Ceglédre, ahol TFC-Cegléd néven indult a második ligában. A TFC-Cegléd 2001 tavaszán visszalépett az NB I B-től, eredményeit törölték, Tiszakécskén pedig egy év szünet után a Tiszakécskei VSE a Bács-Kiskun megyei III. osztályban indított csapatot.

Tiszavirág-életűnek bizonyult a Tisza-parti Szegedre beköltözött kiskundorozsmai labdarúgócsapat is, amely előbb az NB II-be, majd 1999 nyarán az élvonalba jutott fel. Nagylaki Kálmán klubelnök egyedül nem tudta finanszírozni a gárdát, így szerbiai tulajdonosoknak adta el, akik csődközeli helyzetbe vitték a klubot. Pedig nem volt gyenge játékoskerete a Szeged LC-nek, csak néhány név a legismertebbek közül: Kenesei Zoltán, Urbán Flórián, Faragó István, Oláh Lóránt, Herczku Szabolcs, Vjacseszlav Jeremejev, Major László, Vörös Péter... A csapat az 1999–2000-es bajnokság őszi szezonjának végén a 17. helyen állt, majd a tavasszal négy mérkőzésen nem állt ki, így az MLSZ törölte a bajnokságból – a Szeged LC pedig megszűnt.

Szomorú véget ért Nagykanizsa város korábbi NB I-es csapatának, a Nagykanizsai Olajbányásznak a sorsa is. Az egykor MAORT SE, majd Olajmunkás néven is szereplő csapat először az 1949–1950-es bajnokságban szerepelt az élvonalban, majd 44 évvel később, 1994 nyarán ismét feljutott a legmagasabb osztályba, ekkor már Olajbányász néven. Ismét csak egy évig volt tagja az élvonalnak, ám 1999 nyarán, a másodosztály második helyezettjeként megint kivívta a jogot, hogy a legjobbak között szerepelhessen. A kanizsai együttes – amelyben játszott a később válogatott Kerekes Zsombor és a válogatott kerettagságig jutó Horváth Gyula – a 2000. őszi kvalifikációs bajnokság (alapszakasz) után búcsúzott az élvonaltól, majd 2002 nyarán az NB I B-ből is kiesett, és egyik bajnoki osztályba sem nevezett, megszűnt. A város nem maradt csapat nélkül, az 1866-ban alapított Nagykanizsai TE labdarúgói jelenleg az NB III Bakony-csoportjában szerepelnek.

 

HŰTLEN LETT AZ NB I-HEZ A HŰSÉG VÁROSÁNAK CSAPATA

Ki ne emlékezne Sopron város két NB I-es csapatára, az EMDSZ Soproni LC-re és a Matáv FC Sopronra. Előbbi két szezonban (1993–1994 és 1994–1995) volt NB I-es, majd négy év másodosztályú szereplés után, Soproni FAC néven kiesett a második vonalból, és gyakorlatilag megszűnt. Ám a név nem tűnt el, 1999 őszén Soproni FAC 1900 SE néven egy csapat a Győr-Moson-Sopron megyei bajnokság II. osztályában indult el, jelenleg a megyei III. osztály Soproni csoportjában szerepel.

A Matáv FC Sopron története sokáig sikersztori volt. Az egykori Soproni Postás, majd Távközlési SE a Matáv név felvétele és két sikertelen osztályozó (1996-ban a Győri ETO FC, 1998-ban a Videoton FCF ellen) után, 2000 nyarán feljutott az élvonalba, és hét és fél szezont töltött ott. A 2003–2004-es kiírásban az 5. helyen végzett, majd egy évvel később, a döntőben a Ferencvárost 5–1-re legyőzve, Magyar Kupa-győztes lett, és indulhatott az UEFA-kupában (az ukrán Metalurh Doneck ellenében a selejtező 2. fordulójában kiesett).

Jó volt akkoriban Sopronban futballmeccsre járni, ám ahelyett, hogy a csapat még magasabb szintre lépett volna, beütött a krach. A Matáv kiszállt a főtámogatók közül (a csapat neve FC Sopronra változott), az új többségi tulajdonos, Vízer László Máriusz vezetése alatt pedig már csak két 10. helyre futotta az együttestől – igaz, néhány hónapig Sopronban futballozott a világsztár, Giuseppe Signori. Majd 2007 szeptemberétől az olasz Antonio Righi lett az új tulaj, és szélsebesen megindult a lejtőn a csapat, amely a téli szünetben visszalépett a bajnokságtól, és megszűnt. Jelenleg a soproni futballt legmagasabb szinten a „Vasutas", a SVSE-GYSEV képviseli – az NB II Nyugati csoportjában.

 

SOKBA KERÜLT A BAJNOKI CÍM DUNAÚJVÁROSBAN

A BTC, a Bocskai vagy éppen a Kőbányai Dózsa megszűnése Olvasóinkat különösebben nem érinti meg – rég volt, tán igaz sem volt... –, a kupagyőztes FC Sopron vagy a nemrég még bajnok Dunaferr bukása már sokkal közelebb áll hozzánk, mondhatni, a szemünk előtt zajlott.

A dunaújvárosi csapat kisebb-nagyobb megszakításokkal fél évszázadon keresztül szerepelt az élvonalban, kezdetben Sztálin Vasmű, majd Sztálinvárosi Vasas, aztán Dunaújvárosi Kohász néven, a legsikeresebb időszakban pedig Dunaferrként. A piros-fehérek az 1999–2000-es szezonban feljutottak a csúcsra, az MTK-t megelőzve megnyerték a bajnokságot.

Aranyérmet nyerni azonban nem volt olcsó mulatság (most sem az, lásd a Debrecen vagy a Videoton példáját...), és Dunaújvárosban sem hosszú évek csapatépítése után lett első a gárda, hanem jelentős igazolásokat, azaz nagybevásárlást követően. Ami a korábbi évtizedekben szinte elképzelhetetlen volt, hogy egy vidéki csapathoz fővárosi klubok meghatározó játékosai szerződjenek át tömegével, az a Dunaferr esetében megvalósult: az újvárosiak két-három év alatt a Ferencvárostól (Milovanovics, Nicsenko, Zavadszky) és a bajnok MTK-tól (Molnár Zoltán, Orosz, Rabóczki) is több jó nevű labdarúgót szerződtettek, hogy a csepeli Nagy Tamásról és Rósa Henrikről, vagy a pécsi Jäkl Antalról és Tököli Attiláról ne is beszéljünk.

Emlékezetes BL-selejtezőket játszott a Dunaferr Győrben, közben elkezdték építeni az új stadionját, ám mire nagyjából elkészült a létesítmény, a gyáróriás Dunaferr kivonult a sport finanszírozásából, elfogyott a pénz, és jött a vergődés. A bajnoki cím után egyszer ezüstérmes, majd negyedik helyezett gárda a 2002–2003-as szezon közben teljesen szétesett, szinte mindenki távozott a klubtól, a tavaszi idényt már juniorokkal fejezték be az újvárosiak, és kiestek az NB I B-be. Négy évvel később már temetést is rendeztek a közben Dunaújvárosi Kohásszá visszakeresztelt csapatnál, ám a végső búcsúztatásra 2009 tavaszán került sor, hiszen a Dunaújváros FC Prelasti néven szereplő csapat a 2008–2009-es bajnokság közben lépett vissza a másodosztály küzdelmeitől, és a futballklub meg is szűnt – utolsó bajnokiját 2008. november 15-én játszotta.

A most az NB II Nyugati csoportjában szereplő, 1998-ban alapított Dunaújváros Pálhalma SE nem jogutódja a Kohásznak.