Air Sanyi németverő formában; következetlen debreceni döntések

Kántor BarnabásKántor Barnabás
Vágólapra másolva!
2015.12.07. 15:49
Az NB I legjeivel és érdekességeivel foglalkozó írásunkban ezúttal két fordulóra tekintünk vissza, hiszen a hétvégi 18. mellett a hét közben rendezték meg az elhalasztott 15. kör mérkőzéseit is. E heti témáink: Torghelle Sándor remek formája, a Debrecen következetlen döntései, a hullámvölgyben és -hegyen lévő csapatok, valamint a Fradi szárnyalása.

♦ A HÉT JÁTÉKOSA
♦ A HÉT CSALÓDÁSA
♦ HULLÁMVÖLGYBEN ÉS -HEGYEN
♦ A HÉT CSAPATA
♦ A HÉT VÉDÉSE
♦ A HÉT LEGSZEBB GÓLJA(I)
♦ A HÉT JÁTÉKOSA
♦ A HÉT CSALÓDÁSA
♦ HULLÁMVÖLGYBEN ÉS -HEGYEN
♦ A HÉT CSAPATA
♦ A HÉT VÉDÉSE
♦ A HÉT LEGSZEBB GÓLJA(I)

Torghelle Sándor egy szinttel az ellenfelek fölött (Fotó: Földi Imre)
Torghelle Sándor egy szinttel az ellenfelek fölött (Fotó: Földi Imre)

AIR SANYI VÁLOGATOTT FORMÁBAN – A HÉT JÁTÉKOSA

Torghelle Sándor másodvirágzását éli. Pazar (válogatott?) formában van. Az MTK centere góllal kezdte a szezont, majd a 2. és a 9. forduló között egyszer sem talált be. Az azóta eltelt kilenc fordulóban nyolc gólt szerzett, ennél csak az újpesti Mbaye Diagne (9/9) formája jobb ebben a periódusban. Torghelle NB I-es pályafutása során sosem szerzett egy bajnoki idényben tíznél több gólt, ez most már az ősszel összejöhet.

Az MTK centere lett nálunk a hét játékosa. A hét közben a DVTK-nak lőtt leheletfinom gólt, amiről nekünk a 2004-ben Németország ellen szerzett második gólja jutott eszünkbe:

TORGHELLE GÓLJA A DVTK ELLEN



A hétvégi teljesítménye azonban még ezt is lekörözte, két „felhőfejessel” mattolta a Vasast, a szurkolók így ismét jogosan gratulálhattak „Air Sanyinak”, aki maga is elismeri, ha más kerül ziccerbe, valószínűleg nem tud belefejelni a labdába:

„Vadnai Dániel ívelt előre, épp jó ütemben ugrottam fel – mintha meg is álltam volna a levegőben –, érkezett a labda, majd a pipába fejeltem. A meccs után poénkodtunk Danival, ha nem én érkezem, hanem más, biztosan kirepült volna a labda a stadionból... – viccelődött Torghelle. – A tréfát félretéve, valóban jól érzem magam, az akkori énemhez képest sokkal tapasztaltabban megyek fel a pályára. Nem csinálok butaságot, persze a véleményemet így is elmondom a játékvezetőknek...”

Torghelle képességei mellett még egy tényező tesz hozzá a sikeréhez. Úgy tűnik, a centernek fekszik a 4–4–2-es felállás, amelyben nem egyedül kell megküzdenie a védőkkel, hanem Myke Bouard Ramos segíti. Elmondása szerint csatártársa sokat levesz a válláról.

DUPLÁJA A VASAS KAPUJÁBA




HIÁBA A SOK CSATÁR DEBRECENBEN – A HÉT CSALÓDÁSA

Előző heti írásunkban is megemlítettük már, Debrecenben támadódömping van. A hajdúságiak keretében tíz (!) játékos van, aki csatár, vagy legalábbis már volt bevetve támadóként ebben a szezonban: Adamo Coulibaly, Balogh Norbert, Bereczki Dániel, Geoffrey Castillion, Horváth Zsolt, Kulcsár Tamás, Ibrahima Sidibe, Sós Bence, Szécsi Márk és Tisza Tibor. A bő merítési lehetőség van, amikor jól jön – ráadásul a konkurenciaharc miatt el sem kényelmesedhetnek a kezdők –, de felvetődhet a kérdés, kell, hogy ennyien legyenek?

Ennyi csatárt egészen egyszerűen nem lehet úgy alkalmazni, hogy mindegyikük elég játéklehetőséghez jusson, ha mégis, akkor egyszerűen túl sok a támadó szellemű játékos a pályán. Két probléma van még ezzel a helyzettel, az egyik, hogy a mennyiség a minőség rovására mehet, a másik, hogy ebben a helyzetben hiányzik a bizalom, ami hozzásegítené a támadót ahhoz, hogy rendszeresen jól teljesítsen.

Ehelyett sokkal inkább következetlenségre utaló jelek vannak. A nagy reményekkel szerződtetett Castilliont például egy ideig elfelejtette a szakmai stáb, a hétvégén pedig több mint két hónap után lett ismét kezdő. Érdekes még Horváth Zsolt szerepe is, aki az MTK alapembereként nagy reményekkel igazolt keletre, ennek ellenére csupán ötször játszott az NB I-ben.

A Debrecen jelenleg a hetedik helyen áll (ezzel minden bizonnyal Kondás Elemér vezetőedző mellett a szurkolótábor és a vezetőség is elégedetlen), a Békéscsaba 7–0-s kiütése után hat meccsen csupán egy győzelem, három döntetlen és két vereség a mérlege, meglátásunk szerint ennek az egyik oka a csatárok nem megfelelő kezelése. A hat említett bajnokin a DVSC öt gólt szerzett, ebből hármat védők (Korhut és Brkovics) hoztak össze, egy pedig öngól volt – az egyetlen csatárgól Ibrahima Sidibe nevéhez fűződik.

A Loki legeredményesebb játékosa a 12 meccsen pályára lépő – de mostanában többnyire középpályást játszó – Tisza öt góllal, őt a három-három gólos Kulcsár, Balogh és Sidibe követi, nekik (sorrendben) 8, 17 és 17 meccsre volt ehhez szükségük, míg Castillion 14 találkozón két találatnál jár.

A többi gólt nem csatárok szerezték, a többi támadó pedig még nem talált a kapuba, köztük a szintén nagyon várt, igaz, hosszabb kihagyás után érkező, meccshiánnyal küszködő Coulibaly sem. Jövő héten éppen DVSC–MTK találkozót rendeznek, így kiderül, első két témánk főszereplője folytatja-e sorozatát, Torghelle a jót, a Loki a rosszat.


Sidibe, Balogh és Tisza (balról jobbra, fehérben) összesen 11 góllal segítette a Lokit ebben a bajnoki idényben
(Fotó: Földi Imre)
Sidibe, Balogh és Tisza (balról jobbra, fehérben) összesen 11 góllal segítette a Lokit ebben a bajnoki idényben (Fotó: Földi Imre)

HULLÁMVÖLGYBEN ÉS -HEGYEN

Ha már rossz forma, ezzel nem a DVSC van csak így. A Haladás a válogatott szünet óta nyeretlen, legutóbbi négy találkozóján kétszer kikapott és kétszer döntetlent játszott. Ami a szombathelyiekkel kapcsolatban még érdekes, hogy hazai mutatójuk csak a két kieső helyen álló újoncnál és a PAFC-nál jobb, annak ellenére, hogy korábban éppen a Rohonci útról volt nehéz elhozniuk három pontot az ellenfeleknek.

A Békéscsaba az előző hét meccsén csak négy pontot szerzett, a Vasas ez idő alatt csupán hármat (éppen a Csaba ellen), és a PAFC is csak egy győzelmet szerzett (épp a Vasas ellen) legutóbbi hét találkozóján.

Baj van Diósgyőrben is, ahol Bekő Balázs vezetőedző nem tudta teljesíteni a vezetőség elvárását, öt meccs alatt nyolc-kilenc pontot kellett volna szereznie csapatával, de ez már biztosan nem sikerül neki. Kerestük Árki Gábor sportigazgatót, valóban jön-e az edzőváltás, de nem kívánt bővebb információval szolgálni.

Jó formában van ugyanakkor az akadémistákat végre beépítő Honvéd, amely két győzelmével eltávolodott a kiesőzónától. A Videoton is kezd magára találni, bár a Fradi ellen nem szerzett pontot, Horváth Ferenc irányításával hét meccséből ötöt megnyert, csak kettőt veszített el.

Érdekesség, ha Kovács István és Gyurcsó Ádám gólt lő, a Vidi mindig nyer (DVSC, Vasas és Újpest ellen is ez volt). Sőt, elég ha Gyurcsó gólt lő, a fehérváriak mindig megszerzik a három pontot (DVSC 1 gól, Vasas 1, Honvéd 1, PAFC 2, Újpest 2).

Böde Dániel (jobbról a második) a Fradi legeredményesebb játékosa, de Radó András is egyre inkább előtérbe kerül
(Fotó: Hegedüs Gábor)
Böde Dániel (jobbról a második) a Fradi legeredményesebb játékosa, de Radó András is egyre inkább előtérbe kerül (Fotó: Hegedüs Gábor)

BOTLÁS UTÁN ÚJRA SASSZÁRNYALÁS – A HÉT CSAPATA

Ha már a Fradit említettük, térjünk át utolsó témánkra, a listavezető zöld-fehérekre. Már csak azért sem mehetünk el szó nélkül az FTC mellett, mert – hihetetlennek tűnik, de így van – az első helyezett és a második Paks között nagyobb a pontkülönbség (19), mint a második és a sereghajtó között (18)!

A Ferencváros vereséget szenvedett az MTK-tól, de úgy tűnik, ez nem zavarta meg. Épp ellenkezőleg, lehet, hogy jót is tett Thomas Doll csapatának, hogy már nem kell foglalkoznia veretlenségével, az örökrangadó zakója után három nagyon fontos meccset nyert meg, az előzetesen a két legnagyobb riválisának tartott DVSC és Videoton, valamint jelenlegi első számú üldözője, a Paks ellen.

A FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORTNÁL
Rados (Diósgyőr) – Heris (Újpest), Nalepa (Ferencváros), Korhut (DVSC-Teva) – Prosser (Bp. Honvéd), Nagy Á. (Ferencváros), Bardhi (Újpest), Gyurcsó (Videoton) – Böde (Ferencváros), Torghelle (MTK), Diagne (Újpest)

Ezen a három meccsen a Fradi kilenc gólt szerzett, közülük hármat a Debrecennek lőtt, amellyel abból a szempontból hasonló helyzetben van, hogy szintén sok támadója van. De micsoda különbség van ezeknek a játékosoknak a formája és beépítése között!

Kezdjük azzal, hogy az FTC a Roland Lamah, Böde Dániel, Varga Roland trióval vágott neki a szezonnak. Hajnal Tamás sérülékenysége miatt Lamah volt, hogy a középpálya közepén kapott helyet, ekkor Stanislav Sesták kapott lehetőséget, mostanában pedig Radó András is helyet követel magának a támadósorban – és akkor még Busai Attiláról nem is beszéltünk, aki szintén góllal hálálta meg a bizalmat a hétvégén.

A gólcsendjét Pakson lezáró Böde 12 találattal vezeti a góllövőlistát, Sesták hatnál jár, a sokszor a rotációnak áldozatul eső Varga is ötnél, Lamah négynél, Radó pedig úgy is háromnál, hogy sérülés hátráltatta az ősz folyamán.

Az FTC-nek kihívója nem nagyon van a bajnoki „háborúban”, maximum a „csatáiban”. Bödének annál inkább, Mbaye Diagne, az Újpest támadója 10 góllal már ott van a nyakán. A hétvégén a derbin összecsapnak a felek, ami után az is előfordulhat, hogy a zöld-fehérek több mint húszpontos előnnyel mennek a téli szünetre.

Diagne-nyal külön írásban bővebben foglalkoztunk, kattintson ide érte!

A HÉT VÉDÉSE

Király Gábor bravúrja a Debrecen ellen 3:43-tól



A HÉT LEGSZEBB GÓLJA(I)

1. Enisz Bardhi szabadrúgásgólja a DVTK ellen


2. Leandro Martínez kapáslövése a Debrecen ellen


3. Nagy Zsolt találata az Újpest ellen


Az állás
1. Ferencvárosi TC 18 16 1 1 41– 7 +34 49
2. Paksi FC 18 8 6 4 24–18 +6 30
3. MTK Budapest 18 8 5 5 23–17 +6 29
4. Újpest FC 18 7 7 4 26–19 +7 28
5. Videoton FC 18 9 9 21–19 +2 27
6. Szombathelyi Haladás 18 6 8 4 15–18 –3 26
7. Debreceni VSC-Teva 18 6 7 5 25–21 +4 25
8. Budapest Honvéd 18 6 6 6 23–22 +1 24
9. Diósgyőri VTK 18 4 5 9 18–30 –12 17
10. Puskás Akadémia FC 18 3 7 8 22–29 –7 16
11. Vasas FC 18 4 1 13 17–30 –13 13
12. Békéscsaba Előre 18 3 3 12 17–42 –25 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik