A volt Fradi-kapus csapatot keres; az FTC pedig kapust?

Vágólapra másolva!
2015.07.25. 09:34
null
Kovácsik Ádám távozik a Regginától, szabadon igazolhatóvá vált (Fotó: archív)
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Reggina magyar kapusa, Kovácsik Ádám a nyáron várhatóan klubot vált. A játékos menedzserétől megtudtuk, a napokban hivatalossá vált, hogy az olasz klub nem kap rajtengedélyt a harmadosztályra, futballistái pedig szabadon igazolhatóvá váltak. A 24 éves kapus iránt van érdeklődés Magyarországról is. Minő véletlen, hogy a futballista volt klubja, a Ferencváros is elkezdett kapus után nézni a piacon…

 

KOVÁCSIK ÁDÁM CSAPATOT KERES

Az U20-as vb-bronzérmes Kovácsik Ádám 2007-ben szerződött a Ferencváros utánpótlásából az akkor még élvonalbeli Regginához. Az első csapatnál az élvonalban nem kapott lehetőséget, az elmúlt években többször kölcsönadták, rendre alacsonyabb osztályú csapatoknál védett. Télen azért kapta fel a nevét az olasz sajtó, mert kiderült, hogy az azóta már a harmadosztályig süllyedő Reggina még mindig nem fizetett nevelési költségtérítést a játékos után a Fradinak, ezért pontlevonással sújtották a klubot.

Ezen ügy, illetve további tartozások, pénzügyi problémák miatt hosszú jogi procedúra végén a héten eldőlt, hogy a délolasz klub a következő szezonban biztosan nem indulhat a harmadosztályban, a negyedik vonal pedig már nem profi osztály, így a korábban kötött profi szerződések érvényüket veszítik.

„A héten hosszas huzavona után végre lezárult a Reggina ügye az olasz szövetségben. Jogerősen kimondták, hogy a klub nem indulhat a harmadosztályban, megszűnt a profi státusa, és az összes futballistája szabadon igazolhatóvá válik, köztük Kovácsik Ádám is, akit még egy évig kötött volna szerződés a csapathoz” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online érdeklődésére a futballistát képviselő World In Motion menedzseriroda részéről Lucza Gábor.

„A jövőről egyelőre nem tudok részleteket mondani. Vannak megkeresések külföldről és itthonról, az NB I-ből is, elképzelhető, hogy hamarosan csatlakozik is valamelyik klubhoz” – tette hozzá a játékosügynök, aki az érdeklődőkről nem kívánt bővebben beszélni.

AZ NB I-BEN HOVA MEHETNE? A FRADINAK SZÜKSÉGE LESZ KAPUSRA?

Azonban ha körbenézünk a magyar piacon, nem nehéz kitalálni, hogy melyik magyar klub jöhet leginkább szóba. Kovácsik a nyárion rövid ideig a Vasassal készült, de az angyalföldiek azóta igazoltak kapust Nagy Gergely személyében, és a többi klubnál is elkeltek a helyek. A korábbi U-válogatottnak így akkor lehet esély, ha valaki távozik.

Márpedig erre információink szerint a Ferencvárosnál, éppen Kovácsik legutóbbi magyar klubjánál van esély. Ahogy azt már pénteken jeleztük, a Nemzeti Sport értesülései szerint a Ferencváros attól tette függővé a kapós kapus elengedését, hogy továbbjut-e az Európa-liga harmadik selejtezőkörébe. Miután ez nem történt meg, hajlandó tárgyalni a kérőkkel. A német sajtó már jó ideje ír arról, hogy a Herthát érdekli Dibusz, de a berliniek keretében még négy kapus is található (az első számú Thomas Kraft mellett Rune Jarstein, valamint két fiatal, Marius Gersbeck és Nils Körber), így a magyar válogatott játékos érkezése előtt valakinek távoznia is kellene.

Ugyanakkor úgy tudjuk, nem csak a Hertha érdeklődik Dibusz iránt, vagyis a Ferencváros a berlini helyzettől függetlenül is eladhatja a játékjogát, amelynek értékét 800 ezer euróra becsüli a Transfermarkt, és ennél sokkal kevesebbért aligha adna túl rajta a Fradi. A zöld-fehér klubnál pedig már elkezdték felmérni a piacot, kivel pótolhatnák Dibuszt. Ha összejön az üzlet, akkor több mint tízszeres áron adhat túl a kapuvédőn a magyar csapat, hiszen tavaly januárban 65 ezer eurót fizettek érte a PMFC-nek.

Ha pedig Dibusz valóban távozik, akkor nem lennénk meglepve, ha lehetséges helyettesként szóba kerülne a Fradinál Kovácsik Ádám. Ő tökéletesen beleillene abba a sorba, ami a szintén volt U-válogatott Megyeri Balázs felépítésével, majd eladásával kezdődött, most pedig Dibusszal folytatódhat az Üllői úton.

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL

Érkezők: Haraszti Zsolt (Paks), Leandro de Almeida (Omonia – Ciprus, szabadon igazolhatóként), Radó András (Haladás), Cristian Ramírez (ecuadori, Fortuna Düsseldorf – Németország, kölcsön után végleg), Stanislav Sesták (szlovák, VfL Bochum – Németország, szabadon igazolhatóként)

Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Kunsági Roland (Mezőkövesd), Péter Antal (Soroksár) Simita Gergő (Soroksár)

Az utánpótlásból felkerültek: Dragóner Filip, Lakatos István, Nyéki Márk, Varga Ádám (profi szerződést kaptak)

Kiszemeltek:

Távozók: Bosnjak Predrag (szerb-magyar, nyíregyházi kölcsön után Haladás), Philipp Bönig (német, szabadon igazolható), Buzsáky Ákos (szabadon igazolható, érdeklődik iránta: RAFC), Vladan Csukics (szerb, szabadon igazolható), Tomislav Havojic (horvát, szabadon igazolható), Hidvégi Sándor (dunaújvárosi kölcsön után szabadon igazolható), Stjepan Kukuruzovic (horvát, FC Vaduz – Liechtenstein*), Benjamin Lauth (német, szabadon igazolható), Nagy Dániel (Würzburger Kicker – Németország), Tarczy Pál (Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Jack Tuijp (holland, helmondi kölcsön után FC Volendam – Hollandia), Ugrai Roland (Haladás)
Kölcsönbe távozók: Csilus Tamás (pápai kölcsön után Kisvárda), Korozmán Kevin (Soroksár)

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Mateo Pavlovic (horvát, Werder Bremen – Németország)

Távozhatnak: Dibusz Dénes (érdeklődik iránta: Hertha – Németország), David Mateos (spanyol, érdeklődnek iránta: Orlando City – Egyesült Államok), Kunsági Roland (Mezőkövesd), Péter Antal (Soroksár) Simita Gergő (Soroksár)
* Az FC Vaduz liechtensteini csapat, de a svájci élvonalban szerepel.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik