A Vidit 12 év alatt nem verték meg ennyire fehérvári bajnokin

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.04. 14:59
null
A Puskás Akadémia 3–0-ra győzött Székesfehérváron (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I 19. fordulójára visszatekintő, a játéknap „legjeivel” foglalkozó összeállításunkban fókuszban a forduló meglepetését hozó a Mol Vidi FC–Puskás Akadémia mérkőzés (0–3), de terítékre kerül a Ferencváros Honvéd elleni sikere, a Mezőkövesd pechszériája, az újpesti Simon Krisztián visszatérése, vagy éppen a debreceni Damásdi Alex bemutatkozása is.


„GYALÁZATOS TELJESÍTMÉNY” – A FORDULÓ MEGLEPETÉSE

A bátran és hatékonyan futballozó Puskás Akadémia FC elleni vesztes bajnoki után Pátkai Máté, a fehérváriak középpályása a klub honlapján keményen fogalmazott: ez gyalázatos teljesítmény volt! Meglepő, de megérdemelt győzelmet aratott a PAFC a a Vidi otthonában.

Úgy értékelném a teljesítményünket, hogy gyalázatos–mondta a Vidi hivatalos honlapjának, a molvidi.hu-nak a klub középpályása, Pátkai Máté.Nem arra számítottunk, hogy kezdésként három-nullára kikapunk hazai pályán. Magunkat sikerült megvernünk, hiszen ezen a találkozón több lehetőségünk, helyzetünk volt, mint az ősszel akár öt-hat meccs alatt. Védelmünk elég ingatag volt, ez sem elhanyagolható. Az a csapat, amelyik három gólt kap hazai pályán, viszonylag ritkán szokott nyerni… Nagyon agresszívan letámadott minket a Felcsút, gyakorlatilag a kilencven perc alatt mindvégig. Bár erre számítottunk, és egyáltalán nem lepett meg minket ez a harcmodor, a labdakihozatalainkba gyakran hiba csúszott, sok labdát vesztettünk el a saját térfelünkön, amiből indulni tudtak–hozzáteszem, az első gólt nem ebből kaptuk, hanem átlövésből. Nem ez döntötte el a meccset, hanem az, hogy elöl is rengeteg hibát követtünk el.Még ha nem is százszázalékos ziccereink voltak, de pontrúgások utáni fejesek, lecsorgók, belőtt labdák, beadásokés néhány kialakított helyzet is adódott. Lett volna alkalmunk arra, hogy megfordítsuk a meccset. Bízom benne, hogy ezentúl mindenki kettőzött erővel hajt, még koncentráltabbak leszünk, mert anélkül nem megy. Én személy szerint ugyanúgy »belehibáztam« a labdakihozatalokba, a támadóharmadban is volt rossz döntésem – én sem vagyok kivétel, így nekem is javítanom kell a következő hetekben.”

Amióta Varga József szeptember elején Székesfehérvárról Felcsútra igazolt, hibátlan a mérlege volt csapatával szemben: két mérkőzés, két győzelem…

„Aki csak azt látja, hogy három-nullára nyertünk, azt gondolhatja, sima ügy volt, de azért a Vidinek is voltak lehetőségei– értékelt reálisan a PAFC-középpályás. –Úgy léptünk pályára, hogy meglepetést szeretnénk szerezni, hála az égnek, sikerült. Nagy meccset játszottunk! Nagyon sokat tettünk a győzelemért, a felkészülés során éppúgy, mint a mérkőzésen. Szükségünk volt némi szerencsére is, de tettünk érte, hogy bizonyos helyzetekben Fortuna mellénk szegődjön. Ellenfelünknek leginkább a szöglet- és szabadrúgások után adódott helyzete, és mivel nem égimeszelőkkel álltunk fel, ügyelnünk kellett minden szituációra, sőt az első félidei tapasztalatok alapján a szünet után már arra is figyeltünk, hogy minél kevesebb szabálytalanságot kövessünk el a saját térfelünkön. A pályán azt éreztem, hogy fizikailag múltuk felül ellenfelünket, némi hiányérzet csak azért van bennem, mert már az első félidőben nagyobb előnyre tehettünk volna szert. Örülök a fiatalok szereplésének, egyáltalán nem voltak megilletődöttek, megmutatták, hogy lehet rájuk számítani – mi, öregek pedig hozzátettük, amit tudunk… Sokat segített az is, hogy minőségi cserék vártak bevetésre, a harmadik gólt is ők hozták össze. Aki a kezdőben van, azért hajt, hogy megmaradjon a csapatban, aki a kispadra szorul, azért küzd, hogy bekerüljön – a mentalitással nincs is baj. Az ősszel idegenbeli győzelem nélkül maradtunk, jó, hogy mindjárt az első tavaszi meccsünkön megtört a jég, ebből a sikerből önbizalmat meríthetünk. Rengeteget dolgozunk, rengeteg edzés van a lábunkban. Új stílust sajátítottunk el Radoki János érkezésével, ehhez sok futás kell, de a jelek szerint bírjuk. Ha ez kellő alázattal párosul a folytatásban, szép szezonunk lehet.”

A Puskás Akadémia az első csapat ebben a szezonban, amely a tabella első két helyén telelő Fradi, Vidi páros mindegyikét le tudta győzni.

A PAFC 12 ÉVE NEM LÁTOTT VERÉST MÉRT A VIDIRE – A FORDULÓ STATISZTIKÁJA

A Mol Vidi FC a múlt hétvégén ebben a szezonban már a második 3–0-s vereségét szenvedte el, ráadásul mind a kétszer pályaválasztóként kapott ki. Most a Puskás Akadémiától, ősszel pedig az MTK-tól. Nagy különbség azonban, hogy a kék-fehérek elleni mérkőzést még a Vidi ideiglenes otthonában, a felcsúti Pancho Arénában rendezték meg, míg a szombati bajnokin már Székesfehérváron, a Vidi új stadionjában győzött a PAFC.

2017 áprilisa óta, a Vasastól elszenvedett 2–1-es vereség és az említett októberi, MTK elleni találkozó között, vagyis másfél éven és 25 bajnoki meccsen keresztül nem kapott ki a Vidi pályaválasztóként.

Székesfehérváron pedig legutóbb a Ferencváros tudott bajnokit nyerni, 2015 augusztus 8-án 3–1-re. A Videoton 2016. február 20-tól rendezte Felcsúton a hazai mérkőzéseit, majd 2018. november 25-én tért haza Fehérvárra a Mol Aréna Sóstóba. Felcsúton összesen négy bajnoki vereséget szenvedett pályaválasztóként.

Fehérváron bajnoki mérkőzésen legalább három góllal 12 évvel ezelőtt, 2007. április 6-án kaptak ki a piros-kékek, akkor a DVSC-től, 4–0-ra. Ha nem csak a bajnoki meccseket vesszük figyelembe, akkor 2015 július 5-i, Ferencváros elleni Szuperkupa-mérkőzést említhetjük még meg, amikor 3–0-ra kapott ki otthon a Vidi.

A FERENCVÁROS A FORDULÓ NYERTESE

Hozta a kötelezőt, azaz megnyerte idei első bajnoki mérkőzését a Fradi. A győzelem már csak azért is nagy szó, mert a januári felkészülési találkozók közül mindegyik döntetlennel vagy vereséggel végződött, a téli igazolások miatt kissé újjászerveződő ferencvárosiak valódi erejét így előzetesen meglehetősen nehéz volt felmérni. A védelemben akadtak is kisebb megingások, amelyek talán az összeszokottság hiányára vezethetők vissza, a kaput azonban áthatolhatatlan falként védte Dibusz Dénes, lehetőséget teremtve ezzel csapatának, hogy egyetlen góllal, a csereként pályára küldött Böde Dániel 83. percben szerzett találatával begyűjthesse a három pontot.

Botka Endre és Davide Lanzafame. Két futballista, aki a piros-fekete mezt cserélte zöld-fehérre – meg is kapták a magukét a Honvéd táborától a játékosok kezdés előtti bemutatásakor. Utóbbit a találkozó folyamán is rendre megtalálták, ő azonban fel sem vette a folyamatos támadásokat.

„A második mérkőzésemet játszottam a Honvéd ellen, akárcsak az első, ez is speciális volt – mondta a mérkőzést követően Davide Lanzafame. Két évet töltöttem a kispestieknél, amit sosem feledek, de most már kizárólag a Ferencvárosra koncentrálok. A szurkolók rigmusait természetesen hallottam, de nem sértődtem meg rajtuk. Teljesen rendben van, hogy kifejezik a véleményüket, ez hozzátartozik a futballhoz.”

Az olasz támadó 68 percet töltött a pályán, a második félidő elején nem sok hiányzott hozzá, hogy gólt szerezzen, de a jobb oldali kapufa kisegítette Gróf Dávidot. Játékát ezúttal is a tőle megszokott szenvedély jellemezte, igaz, időnként ahhoz is csak kicsi hiányzott, hogy egy-egy elszenvedett szabálytalanság után nekimenjen az ellenfélnek.

„Az, hogy vehemensen küzdök, természetes. A pályán nem nézem, ki az ellenfél, mindig teljes erőbedobással harcolok, az sem befolyásol, ha ismerősökkel kell összecsapnom. A kisebb összezördülések a játék részei, a lefújást követően általában ettől függetlenül odamegyek a másikhoz, és sok szerencsét kívánok a következő összecsapásokhoz.”

Habár a Mol Vidi–Puskás Akadémia (0–3) összecsapás a Honvéd elleni találkozó előtt ért véget, az olasz csatár egyáltalán nem foglalkozott vele, mi lett a végeredmény. Kizárólag saját csapatára és a győzelem megszerzésére koncentrált, amit végül siker koronázott, így a Ferencváros nyolc pontra növelte előnyét az élen.

„Elégedett vagyok a teljesítményünkkel. A szezon első mérkőzése sosem könnyű, teljesen normális, ha a játék ilyenkor még akadozik. A Honvéd jó ellenfél, nem meglepő, hogy csak nagy nehézségek árán tudtuk megszerezni a három pontot. A legfontosabb, hogy sikerült, és növelni tudtuk előnyünket a tabellán. A székesfehérváriak mérkőzését nem követtem, a végeredményen azonban eléggé meglepődtem. Kaptunk egy lehetőséget, hogy kissé elszakadjunk tőlük, és szerencsére élni tudtunk vele.”

Ahogy az őszi szezon során többnyire, szombaton is védekező középpályásként szerepelt a Ferencvárosban Sigér Dávid. Párja ezúttal nem Leandro vagy Sztefan Szpirovszki volt, hanem a télen a csapathoz érkező Ihor Haratin.

„Úgy játszott, ahogyan kell, tökéletesen követte Szerhij Rebrov utasításait – dicsérte az ukrán futballistát Sigér Dávid.A mérkőzés időnként feszült hangulatban zajlott, de a Honvéd ellen ez teljesen normális. Tudtuk, hogy keményen meg kell küzdenünk a győzelemért, és ugyan a helyzetek alapján több góllal is nyerhettünk volna, nagyon boldogok vagyunk az egy-nullás győzelemmel. Szükségünk volt már rá, hogy ismét nyertesen hagyjuk el a pályát, a következő fordulóban az Újpest elleni rangadóra így nagyobb önbizalommal készülhetünk.”

NAGYÍTÁSHOZ KATT A KÉPRE!
NAGYÍTÁSHOZ KATT A KÉPRE!

SIMON KRISZTIÁN A FORDULÓ VISSZATÉRŐJE

Mintha az első lett volna, úgy izgult a súlyos sérülésből visszatérő Simon Krisztián. Az Újpest négyszeres válogatott szélsője legutóbb csaknem egy évvel ezelőtt léphetett pályára tétmeccsen: 2018. március 17-én, a Paks elleni mérkőzésen elszakadt a térdszalagja. A szélső az 1860 München játékosaként is átélte a szörnyű traumát 2015 novemberében, majd a rehabilitáció során, 2016 márciusában is elszakadt a térdszalagja (akkor a jobb lábában). Most visszatért (az újpesti hívek vastapsa közepette futott ki a gyepre), és amikor beleért a labdába…

,,Úgy izgultam, mint az első bajnokim előtt – mosolygott a lefújás után a 27 éves játékos. – Már tudtam, mit kell tennem ahhoz, hogy visszatérjek, a rehabilitáció, önmagam újraépítése terén sajnos elegendő tapasztalatom van… Amikor tavaly tavasszal megsérültem, akkor is tudtam, sőt mondtam is: végigcsinálom, visszatérek, nem adom fel. Belerúgni a labdába az NB I-ben – földöntúli boldogság volt nekem! Törekedtem rá, hogy az első átadásom sikeres legyen.”

Simon Krisztián legyőzte önmagát, a sokadik hosszú kihagyás sem törte meg. Lassan tíz éve már, hogy 2009 szeptemberében egy percig élvezhette a pályán a ZTE elleni idegenbeli 4–1-es győzelmet. 2014-ben előbb Pintér Attila, majd akkor ősszel háromszor Dárdai Pál a magyar válogatottban is pályára küldte.

,,Az erőállapotom egyre jobb, de az világos, hogy ilyen hosszú kihagyást követően idő kell a formába lendüléshez. Mégis, nekem az volt a fontos, hogy nem féltem, fel sem ötlött bennem játék közben, hogy megsérülhetek. Futottam, ugrottam, ütköztem, ha kellett, és nem tudom elmondani, milyen jó érzés ez!”

Futballozhat – ez az igazi boldogság.

HOLLYWOODI SZTORI HELYETT – A FORDULÓ BEMUTATKOZÁSA

Damásdi Alex, a DVSC 21 éves támadója az Újpest ellen mutatkozott be az NB I-ben, Tőzsér Dániel lécen csattanó lövése után jó ütemben érkezett a kipattanóra – a helyzet kimaradt, pedig a tavasz nagy pillanata lehetett volna…

Herczeg András, a DVSC vezetőedzője sohasem habozott, amikor tehetséget kellett pályára küldenie. Az Újpest elleni mérkőzésen is újoncot vetett be, a Puskás Akadémián pallérozódó Damásdi Alexet.

„Banai Dávid, az újpestiek kapusa elvetődött Tőzsér Dániel lövése után, a földön feküdt, így csak arra figyeltem, hogy belefejeljek a labdába, és a kaput találjam el. Tudtam, hogy gólhelyzetben vagyok, kicsivel később láttam csak, hogy Takács Tamás érkezik középen, ha hamarabb észreveszem, lehet, hogy másképp döntök…”

Damásdi Alex gyerekként az MTK-és az FTC-serdülőben játszott, volt a Puskás Akadémia és a Videoton játékosa, Felcsútról kölcsönben Csákváron is játszott, majd Ceglédről került Debrecenbe – márciusban lesz 22 éves, tehát már ő sem „mai gyerek”.

„Nagyon örülök, hogy kezdőként léphettem pályára az Újpest ellen, a ritmus még kissé szokatlan volt, de azt hiszem, nem vallottam szégyent. A játékostársaim is mindenben segítettek, amiért nagyon hálás vagyok. Bízom benne, hogy lesz még lehetőségem megmutatni a Loki csapatában, mire vagyok képes, és remélem, a következő helyzetemből már gól lesz.”

MEGINT A HAJRÁBAN KAPOTT GÓLT A KÖVESD – A FORDULÓ ÁTKA

A Mezőkövesd Zsóry az őszi szezonban négy már-már megnyert vagy döntetlent ígérő meccset engedett ki a kezéből, és ez a sorozat folytatódott a tavasz első meccsén is a DVTK ellen.

Íme a Mezőkövesd nyerhető, ám végül döntetlenre végződő vagy éppenséggel elveszített bajnoki meccseinek csokra még az őszi szezonból: Debrecenben 1–0-s vendégvezetésnél a 87. percben egyenlített a hazai csapat; Újpesten is hiába vezetett a Mezőkövesd, a lilák a 89. percben gólt szereztek; Mezőkövesden még ennél is rosszabbul jártak Molnár Gáborék, hiszen 0–0-s döntetlenre álltak a bajnoki címre is esélyes Fradi ellen, amikor a 91. percben gólt kaptak, s a remélt egy pont is odalett. Az átok a DVSC elleni hazai meccsen sem tört meg, ugyanis 2–1-es hazai vezetésnél, négy perccel a lefújás előtt a Loki egyenlített, s a vége 2–2 lett.

A pechsorozat a tavaszi első fordulóban is folytatódott: az 52. percben szerzett lesgyanús góllal a Mezőkövesd vezetett Diósgyőrben, mígnem a 94. percben Vernes Richárd a vendégek kapujába fejelte a labdát. A középkezdésre sem futotta az időből, így a kövesdiek a három helyett újra csupán egy pontot szereztek.

Kíváncsiak voltunk, hogy a meccs legjobbja, Molnár Gábor miként vélekedik az 1–1-re végződő találkozóról.

„Átok ül rajtunk, persze szeretnénk tudni, hogy miért – mondta a kövesdiek nyolc gólnál tartó középpályása. – Diósgyőrben is jól játszottunk, helyzeteink voltak, de kimaradtak. Persze ettől még nem lenne szabad gólt kapni az utolsó percben, úgyhogy akkor lesz okunk örülni, ha két gólt szerzünk az ilyen meccseken – ugyanis a DVTK sem kapaszkodott volna vissza, ha a kapuja előtt hatékonyabbak vagyunk.”

PRISKIN TAMÁS ÉS TAMÁS KRISZTIÁN IS MEGSÉRÜLT – A FORDULÓ PECHJEI

A Haladás nincs könnyű helyzetben. Csatárok terén egyébként is hadilábon állt, s szombaton, a Kisvárda ellen 1–0-ra elveszített bajnokin Priskin Tamás is kidőlt a sorból – várhatóan heteket kell kihagynia. Priskint fél óra elteltével kellett lecserélni szombaton, s mint az vasárnapra kiderült, a csatárának beszakadt a bokaszalagja. Hogy a szakadás mekkora, a hétfői MR-vizsgálaton derül ki, de az ilyenkor szokásos jóslatok a visszatérésre legkevesebb hat hetet adnak.

A Mol Vidi FC Tamás Krisztiánt veszítette el a hétvégén, a védő ugyanis megsérült a Puskás Akadémia ellen.

„Tamás Krisztián jobb térde sérült meg a Puskás Akadémia elleni bajnoki kilencvenegyedik percében. A játékost azonnal kórházba szállítottuk, ahol képalkotó vizsgálatokat végeznek el, és majd az eredmények ismeretében látjuk meg, mennyire is súlyos a sérülése. Rajta kívül két további sérültünk van, Mocsi Attilának fáradásos törés volt az ötös talpcsontján, ezt kellett rögzítenünk, Sós Bencének pedig az egyik edzésen aláfordult a bokája. Sós már elkezdte a rehabilitációt, Mocsi Attila pedig néhány hét pihenőt követően kezdheti el a rehabilitációs munkát” – mondta Kovács Tibor csapatorvos a molvidi.hu-nak.

NB I, 2018–2019, 19. FORDULÓ
FEBRUÁR 2., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
MTK Budapest–Paksi FC 1–2
Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionBognár Tamás
1381
Debreceni VSC–Újpest FC 0–0
Debrecen,
Nagyerdei Stadion
Karakó Ferenc
3026
Mol Vidi FC–Puskás Akadémia 0–3Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
Kassai Viktor
2980
Diósgyőri VTK–Mezőkövesd Zsóry 1–1Miskolc,
DVTK Stadion
Szőts Gergely
3408
Haladás–Kisvárda 0–1
Szombathely, Haladás StadionBogár Gergő
2512
Ferencváros–Honvéd 1–0 Budapest,
Groupama Aréna
Berke Balázs
10 027
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC19133337–15+2242
2. Mol Vidi FC19104530–19+1134
3. Debreceni VSC1987425–19 +631
4. Budapest Honvéd1985621–16 +529
5. Újpest FC1978421–14 +729
6. MTK Budapest1983828–27 +127
7. Mezőkövesd Zsóry FC1967626–24 +225
8. Paksi FC1967624–26 –225
9. Puskás Akadémia FC1973924–24 0 24
10. Kisvárda19541017–35–1819
11. Diósgyőri VTK1946919–30–1118
12. Szombathelyi Haladás19231413–36–23 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik