A Videotonnál az edzőkeresésnél is van égetőbb feladat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.25. 10:27
null
Amíg nem érkezik új vezetőedző, Pető Tamás irányítja a Videotont (Fotó: <a href="http://www.vidi.hu" target="_blank">vidi.hu</a>)
Hétfőn a Nemzeti Sport jelezte, hogy a horvát Igor Stimac lehet az egyik jelölt a francia vezetőedző, Bernard Casoni menesztését követően a Videoton kispadjára. Azóta a horvát sajtóban több délszláv edző neve is megjelent, akik szóba jöhetnek Fehérváron, ugyanakkor értesüléseink szerint nem is feltétlenül az edzőkérdés a legégetőbb most a klubnál...

 

Mint hétfőn jeleztük, legkevesebb 25-30 lehetséges edzőjelölt neve szóba került már a Videotonnál. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a különböző játékosügynökök, menedzserirodák bejelentkeztek a klubvezetőknél, és több szakembert is ajánlottak a figyelmükbe.

Az egyik ilyen vonal a horvát Mario Mestrovicé, aki a Puskás Akadémiánál dolgozó Robert Jarnit is képviseli, illetve több magyarországi légiós – Renato Kelic, Ivan Herceg, Branko Pauljevics, Marko Dinjar, Miroszlav Grumics – menedzsere. Alighanem az ő kapcsolatrendszerén keresztül kerültek képbe a Videotonnál azok a délszláv szakemberek, akiket a Gola.com horvát nyelvű kiadása hírbe hozott a magyar klubbal.

A fő kiszemeltként emlegetett, a legutóbb a Zadarnál dolgozó Igor Stimac mellett a korábban a Dinamo Zagrebbel bajnoki címeket is nyerő Kruno Jurcicot és a szerb U20-as válogatottal világbajnoki címet nyerő Veljko Paunovicsot is megemlíti a cikk, bár utóbbi állítólag már vissza is utasította a lehetőséget.

Ám hangsúlyozni kell, hogy a délszláv vonal csak az egyik lehetséges megoldás, más fronton is folyik az edzőkeresés, az említett 25-30 tréner között különböző országokból szerepelnek nevek, például, ahogy már jeleztük, a csapattal bajnoki címet nyerő, majd menesztett spanyol Joan Carrillóé is szerepel a listán. Az eddigi hírek alapján az valószínűsíthető, hogy a külföldi szakemberek ezúttal is előnyt élveznek.

RUTINOS CSATÁRKERESŐ
A Videoton múlt héten kinevezett új sportigazgatójának, Kovács Zoltánnak már rutinja van a csatárkeresésben. Két szezonnal ezelőtt a DVTK-nál is az volt az egyik fő feladata a nyári átigazolási időszakban, hogy szerződtessen egy gólerős centert, és akkor Futács Márkó személyében sikerült is megtalálnia az ideális megoldást. Az előző évadban Újpesten viszont a nigériai Kim Ojo szerződtetése nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

A Nemzeti Sport Online értesülései szerint azonban jelenleg nem feltétlenül a vezetőedző megtalálása a legégetőbb feladata Kovács Zoltán sportigazgatónak. A Videoton ugyanis mindenképp szeretne minőségi csatárt igazolni (továbbra is a Legiához igazolt Nikolics Nemanja utódját megtalálva) a jövő hétfői átigazolási határidő lejárta előtt. Augusztus 31. után ugyanis már csak azok a szabadon igazolható támadók maradnak a piacon, akik addig nem tudtak elhelyezkedni, ők pedig nem biztos, hogy erősítést jelentenének. Ezért ezt a kérdést még a héten szeretnék lezárni Fehérváron.

Egy minőségi csatár azonban nem olcsó, ezért most javában megy a matek Fehérváron, hogy mennyit költsenek erősítésre, és ezután mekkora összeg marad még az új vezetőedzőre. Egy külföldi szakember foglalkoztatása, főleg ha ragaszkodik a saját stábjához, szintén nem olcsó mulatság, éves szinten a 100-150 ezer eurós költség a minimum, amivel számolni kell. Ehhez pedig még hozzájön a Casoninak és a Carrillónak járó végkielégítés, vagyis könnyen lehet, hogy ebben az idényben a Videoton költi a legtöbbet az NB I-ben edzőkre, miközben jelenleg a 11. helyen áll a tabellán...

Amint az NSO hétfőn elsőként jelezte, a Videoton megegyezett a kapus Kovácsik Ádámmal és a középpályás Pölöskei Zsolttal – ez is arra utal, hogy most a csapat megerősítése az elsődleges. A napokban jöhet egy új csatár, aztán legkésőbb az Eb-selejtezők alatti szünetben rendeződhet az edzőkérdés, addig pedig Casoni korábbi segítője, Pető Tamás irányíthatja a csapatot a Lech elleni csütörtöki El-selejtező visszavágóján, illetve vasárnap a Debrecen elleni bajnokin is.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL

Érkezők: Koltai Tamás (Győri ETO, szabadon igazolhatóként), Kovácsik Ádám (szabadon igazolható, legutóbb Reggina – Olaszország), Lang Ádám (Győri ETO, szabadon igazolhatóként), Pátkai Máté (Győri ETO, szabadon igazolhatóként), Pölöskei Zsolt (MTK, szabadon igazolhatóként), Rudolf Gergely (Győri ETO, szabadon igazolható), Alhassane Soumah (guineai, Juventus – Olaszország)
Kölcsönbe érkezők: Braniszlav Danilovics (szerb, PAFC)

Kölcsönből visszatérők: Kleinheisler László (PAFC), Szekeres Adrián (Dunaújváros)
Az utánpótlásból felkerültek:
Gábor Péter

Kiszemeltek: Asmir Suljic (Újpest)

Távozók: Arturo Álvarez (salvadori, szabadon igazolható), Álvaro Brachi (spanyol, szabadon igazolható), Juan Calatayud (spanyol, Atlético de Kolkata – India), Hudák Martin (PAFC, kölcsön után végleg?), Kocsis Gergő (Puskás Akadémia), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Papp Máté (dunaújvárosi kölcsön után Sopron, szabadon igazolhatóként), Szofian Sakla (marokkói, szabadon igazolható), Sándor György (Perth Glory – Ausztrália, szabadon igazolhatóként), Stopira (zöld-foki-szigeteki, szabadon igazolható; érdeklődnek iránta: Vasas), Tar Zsolt (PAFC, kölcsön után végleg?), Tóth Balázs (PAFC-kölcsön után visszavonult)

Kölcsönbe távozók: Horváth Tamás (PAFC), Tomás Tujvel (szlovák, kecskeméti kölcsön után DAC – Dunaszerdahely, Szlovákia), Zsótér Donát (felcsúti kölcsön után ismét PAFC)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Barcsay Márk (PAFC, onnan Cigánd)

Távozhatnak: Kleinheisler László, Szekeres Adrián

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik