A Videoton is bejelentette Juhász Roland érkezését

Vágólapra másolva!
2013.02.20. 15:37
null
Juhász kölcsönben került a fehérváriakhoz (Fotó: vidi.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton hivatalos honlapján, a vidi.hu-n bejelentette, hogy az Anderlecht magyar védője, Juhász Roland a fehérváriaknál folytatja pályafutását.



Mint ismert, az Anderlecht tegnap a hivatalos honlapján tette közzé, hogy Juhász Roland a Videotonnál folytatja a pályafutását. Ma az NB I-es klub is bejelentette a játékos érkezését.

NÉVJEGY – JUHÁSZ ROLAND
Született: 1983. 06. 01.
Magasság: 194 cm
Poszt: védő
Profi klubjai: 1999–2005: MTK. 2002: BKV Előre, kölcsönben. 2005–2013: Anderlecht. 2013-tól Videoton
Válogatottság: 76/6 gól
Sikerei: magyar bajnok (2002–2003), Magyar Kupa-győztes (1999–2000), magyar Szuperkupa-győztes (2003), 4x belga bajnok (2005–2006, 2006-2007, 2009-2010, 2011–2012 ), Belga kupa-győztes (2007–2008), 3x belga Szuperkupa-győztes (2006, 2007, 2010)

Juhász Roland – bár csapatnevet nem említett, a Videoton hivatalos honlapjának megerősítette a Nemzeti Sport korábbi értesüléseit, miszerint más NB I-es csapatok is érdeklődtek iránta. Mint beszámoltunk róla, a Ferencváros és a DVTK is szerette volna a soraiban tudni a magyar válogatott védőt.

„Több hazai csapat is megkeresett, végül azért a Vidivel egyeztem meg, mert nagyon tetszett az a profizmus, ami erre a klubra jellemző. Ősszel a Vidi több EL-mérkőzését is a helyszínen tekintettem meg, amely szintén megerősítette bennem azt, hogy érdemes ide igazolnom. Fontos számomra az is, hogy olyan csapat játékosa lehetek, amely a bajnoki címért harcolhat” – nyilatkozta Juhász Roland a vidi.hu-nak.

A futballista azt is elmondta, Torghelle Sándornak is szerepe volt abban, hogy Juhász végül a Videoton ajánlatát fogadta el.

„Jó barátommal, Torghelle Sándorral sokat beszélgettem, és ő is megerősített abban, hogy Magyarországon a Vidinél vannak a legprofibb körülmények. Az elmúlt fél évben sajnos nem sok meccset játszottam, de kettőzött erővel edzettem, úgy érzem, a profi futballban eltöltött több mint egy évtized után, egy-két mérkőzés elég ahhoz, hogy százszázalékos formába kerüljek ismét. A célom az, hogy 2003 után 2013-ban is magyar bajnoki címet ünnepelhessek" – tette hozzá a játékos.

Mint tegnap beszámoltunk róla, a Nemzeti Sport Online Belgiumból származó információi szerint továbbra is az Anderlecht állja Juhász Roland fizetését.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL

Érkezők: Arturo Álvarez (salvadori, Pacos Ferreira – Portugália, kölcsönbe), Vítor Gomes (portugál, Rio Ave – Portugália), Juhász Roland (Anderlecht – Belgium, kölcsönbe), Lencse László (Ironi Kirjat Smona – Izrael, kölcsönből vissza),Nagy Dániel (Haladás, kölcsönből vissza), Jeff Silva (brazil, Diósgyőri VTK – kölcsönből vissza)

Távozik/távozhat: Babos Barna (Zalaegerszegi TE FC), Renato Neto (brazil, Sporting CP – kölcsönből vissza, onnan Gent – Belgium), Kaká (brazil, Deportivo La Coruna – Spanyolország, kölcsönbe), Walter Lee (spanyol, Lokeren – Belgium), Lencse László (Aszterasz Tripolisz – Görögország, kölcsönbe), Nagy Dániel (Puskás Akadémia), Sándor György (Ittihad FC – Szaúd-Arábia, kölcsönbe), Jeff Silva (brazil, ABC FC – Brazília), Somodi Bence (Puskás Akadémia)
Kiszemeltek: Fabio (brazil, Puskás Akadémia FC), Kleinheisler László (Puskás Akadémia FC), Miguel Ángel Luque (spanyol, Puskás Akadémia FC), Zsótér Donát (Videoton U19)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik