Az Anderlecht bejelentette: Juhász Roland a Videotonba igazol

Vágólapra másolva!
2013.02.19. 15:31
null
Juhász Roland a Videotonnál folytatja (Fotó: rsca.be)<br />
A belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Anderlecht a hivatalos honlapján tette közzé, hogy Juhász Roland az NB I-es Videotonnál folytatja a pályafutását. A brüsszeli klub közleménye szerint a magyar válogatott védő a szezon végéig érkezik.

Végre eldőlt Juhász Roland sorsa, aki ebben az idényben alig kapott szerepet az Anderlechtnél, mivel John van den Brom vezetőedző nem számított rá az első csapatnál.

A belga klub ma kora délután a hivatalos honlapján bejelentette, hogy megegyezett a Videotonnal a magyar válogatott védő átigazolásáról, aki a közlemény szerint „az idény végéig" kerül a magyar együtteshez.

A közleményből azonban az nem derül ki biztosan, hogy mi lesz Juhász Roland sorsa a nyártól. A belső védőnek ugyanis 2014 nyarán jár le a szerződése a belga klubnál. Mindenesetre a belgák beszámolójának vége sokatmondó.

„Köszönünk mindent Juhász Rolandnak, amit az elmúlt évek során a klubunkért tett, és sok szerencsét kívánunk neki karrierje hátralévő részére."

A Nemzeti Sport információi szerint José Gomes, a Videoton télen kinevezett vezetőedzője szerette volna, ha Juhász a fehérváriakhoz kerül, és a klubvezetőknek sikerült teljesíteniük a szakember kérését.

NÉVJEGY – JUHÁSZ ROLAND
Született: 1983. 06. 01.
Magasság: 194 cm
Poszt: védő
Profi klubjai: 1999–2005: MTK. 2002: BKV Előre, kölcsönben. 2005–2013: Anderlecht. 2013-tól Videoton
Válogatottság: 76/6 gól
Sikerei: magyar bajnok (2002–2003), Magyar Kupa-győztes (1999–2000), magyar Szuperkupa-győztes (2003), 4x belga bajnok (2005–2006, 2006-2007, 2009-2010, 2011–2012 ), Belga kupa-győztes (2007–2008), 3x belga Szuperkupa-győztes (2006, 2007, 2010)

Juhász Rolandot itthonról a Ferencváros és a Diósgyőr is kereste, míg menedzsere, Filipovics Vladan korábban elmondta, hogy Oroszországból szintén érdeklődtek iránta. A játékosügynök ma délelőtt azt nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak, hogy akár néhány órán belül is lezárulhat az ügy. Az Anderlecht mai bejelentésével egy hosszú történet végére került pont.

AZ ANDERLECHT ÁLLJA JUHÁSZ ROLAND FIZETÉSÉT

A Nemzeti Sport Online Belgiumból származó információi szerint az Anderlecht továbbra is állja Juhász Roland fizetését, annak ellenére, hogy a magyar válogatott védő a Videotonnál folytatja.

A játékost, illetve menedzserét, Filipovics Vladant próbáltuk elérni, de egyelőre sikertelenül.

A Videoton még nem kommentálta az Anderlecht bejelentését, a klub hivatalos honlapján egyelőre nincs ezzel kapcsolatos információ.

A fehérvári klub sajtósa, Szabó Gergő a Nemzeti Sport Online érdeklődésére úgy felelt, hogy „ha a Videotonnak lesz bejelenteni valója, megteszi".

A NYÁRON BELGIUMBA VÁRJÁK A VÉDŐT

Megkerestük az Anderlecht szóvivőjét, David Stegent is, aki a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, Juhász Roland a nyáron visszatér a belga klubhoz, de még kérdéses, mi lesz a sorsa a következő idényben.

„Roland nagyon sokat tett a klubért, ezért hálásak vagyunk neki, ahogy a szurkolók is. A nyáron új edző érkezett, és a profi futballban előfordul, hogy egy-egy játékos partvonalon kívülre kerül. Az Anderlecht elengedte Rolandot a Videotonhoz, hogy ismét rendszeres játéklehetőséget kaphasson" – mondta David Stegen a Nemzeti Sport Online-nak.

„Roland a nyáron visszatér az Anderlechthez, hacsak nem történik valami közben. Akkor valószínűleg újra megoldást kell találnunk a számára, de a futballban bármi előfordulhat" – tette hozzá a klub szóvivője.

VINÍCIUS VAGY CANEIRA KISZORULHAT?

SZAVAZÁS

Ön szerint ki szorul ki tavasszal a Videoton védelméből?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Juhász Roland érkezésével érdekes versenyhelyzet alakulhat ki tavasszal a Videoton védelmében. Paulo Vinícius vagy Caneira kiszorulhat? Önnek mi a véleménye?

A Videoton az ősz folyamán a Győrrel holtversenyben a legkevesebb gólt kapta az NB I-ben (15-öt), és a Marco Caneira, Vinícius belső kettős dirigálta védelem az Európa-ligában is helytállt. Ezek után nagy kérdés, kinek a helyére kerülhet be a csapatba Juhász Roland.

A Videotonban a tegnap 2015-ig szerződést hosszabbító Caneira, illetve Paulo Vinícius sem szerepelt még más poszton, csupán belső védőként, és az elmúlt években Juhász is csak belső védőt játszott az Anderlechtben, vagyis nehéz elképzelni bármelyiküket is másik poszton. Önnek mi a véleménye? Szavazzon!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik