A vb-bronzérmes Varga Roland Újpesten

2010.02.17. 19:33
null
Varga fél évre hazatér Olaszországból (Fotó: Imago)
Címkék
Az Újpest hivatalos honlapja, az ujpestfc.hu tájékoztatása szerint Varga Roland a tavaszi szezonban a lila-fehérek játékosa lesz. A Bresciától érkező U20-as világbajnoki bronzérmes játékos kölcsönbe igazol a magyar csapathoz.

Varga Roland a tavaszi szezonban az Újpest FC-ben szerepel. A lila-fehér klub ugyanis megállapodott az olasz másodosztályú Bresciával, amely kölcsönadja játékosát.

Az 1990-es születésű támadó 2008-ban szerződött az MTK-tól a Bresciához, és a jelenlegi szezonban mutatkozott be a felnőttcsapatban. Kétszer játszott a Serie B-ben.

Varga tagja volt az U20-as világbajnokságon bronzérmet szerző magyar válogatottnak. A tornán négy alkalommal lépett pályára.

Vargán kívül egy másik futballista szerződtetését is bejelentette az Újpest. Szokol Zsolt a Békéscsabától érkezik a Megyeri útra. Az 1990-es születésű játékos 3 és fél évre kötelezte el magát William McStay csapatához.

Szokol a januári próbajáték során győzte meg a fővárosi csapat szakmai stábját arról, hogy érdemes őt átigazolni.

A klub tájékoztatása szerint csütörtökön már mindkét játékos részt is vesz az Újpest edzésén.

Legfrissebb hírek

Csapatidőfutammal kezdődik az idei Tour de France

Kerékpár
1 perce

Szép fejes góllal szerzett vezetést Egyiptom – videó

Foci vb 2026
9 perce

Női kosárlabda: Franciaországban folytatja Papp Klaudia

Kosárlabda
9 perce

Máris megszületett az Ausztrália–Egyiptom meccs első gólja

Foci vb 2026
20 perce

Trükkök, hogy minél kevesebb súlyt cipeljünk a túrahátizsákban

Csupasport
35 perce

Elrajtolt a játéknap első mérkőzése

Foci vb 2026
37 perce

Elmaradt az újabb bravúr, Fucsovics kikapott Davidovich Fokinától Wimbledonban

Tenisz
40 perce

Vb 2026, 16 közé jutásért: Ausztrália–Egyiptom 0–1

Foci vb 2026
47 perce
Ezek is érdekelhetik