
Némileg meglepetésre az első győzelmét az előző fordulóban megszerző Vasas kezdte aktívabban a meccset, ám tíz perc elteltével a hazaiak vették át a játék irányítását, s Bori, majd Alempijevics lövése után már Irizi kapus bravúrjaira volt szükség ahhoz, hogy ne változzon az eredmény.
A félidő közepére sajnos visszaesett a találkozó irama, s csak elvétve forogtak veszélyben a kapuk, de a félidő hajrájában megint megrázták magukat a hazaiak, s Lencse László első lövését még ugyan bravúrral hárította Irizi kapus, a 43. percben már ő is tehetetlen volt, amikor a kecskeméti támadó védőjét lerázva egyedül tört a kapura, és 8 méterről a jobb alsó sarokba gurított (1–0).
A szünet után is lendületben maradtak a hazaiak, s előbb Gyurcsó, majd Lencse növelhette volna a gárda előnyét, de egyikük sem találta el a kaput. Az angyalföldiek hiába voltak hátrányban, nem tudtak komoly gólhelyzetet kialakítani, így aztán nem sok esélyük volt az egyenlítésre.
A félidő második felében aztán a hazaiak már inkább őrizték az eredményt, ami egyrészt a játék rovására ment, másrészt a végén rá is fizettek a lila-fehérek, mert gyakorlatilag a semmiből, egy ártatlannak tűnő szöglet után Haris Mehmedagic révén egyenlítettek az angyalföldiek, így egy szinte biztos győzelmet engedtek ki a kezükből a hazaiak. A hosszabbításban aztán mindkét csapat megszerezhette volna a győztes gólt, de Simon lövése az oldalhálóban kötött ki, míg Delic emelése a kapufán csattant.
A Nemzeti Sport információi szerint a találkozó lefújását követően felajánlotta lemondását a kecskemétiek edzője, Tomiszlav Szivics.
| 8. FORDULÓ |
| Kecskemét–Vasas 1–1 (Lencse 43., ill. Mehmedagic 84.) |
| 1. Debreceni VSC | 8 | 7 | 1 | – | 16–5 | +11 | 22 |
| 2. Győri ETO FC | 8 | 7 | 1 | – | 15–5 | +10 | 22 |
| 3. Pécsi MFC | 8 | 5 | 1 | 2 | 12–13 | –1 | 16 |
| 4. Bp. Honvéd | 8 | 5 | – | 3 | 17–10 | +7 | 15 |
| 5. Videoton | 8 | 4 | 1 | 3 | 12–6 | +6 | 13 |
| 6. Lombard Pápa | 8 | 4 | 1 | 3 | 9–8 | +1 | 13 |
| 7. Kecskeméti TE | 8 | 3 | 3 | 2 | 16–11 | +5 | 12 |
| 8. DVTK | 7 | 3 | 2 | 2 | 11–8 | +3 | 11 |
| 9. BFC Siófok | 8 | 2 | 3 | 3 | 7–7 | 0 | 9 |
| 10. Paksi FC | 7 | 2 | 3 | 2 | 12–14 | –2 | 9 |
| 11. Szombathelyi Haladás | 8 | 2 | 2 | 4 | 7–10 | –3 | 8 |
| 12. Kaposvári Rákóczi | 8 | 1 | 4 | 3 | 11–16 | –5 | 7 |
| 13. Vasas | 8 | 1 | 3 | 4 | 9–16 | –7 | 6 |
| 14. Újpest FC | 8 | 1 | 2 | 5 | 9–13 | –4 | 5 |
| 15. Ferencváros | 7 | – | 2 | 5 | 4–10 | –6 | 2 |
| 16. ZTE FC | 7 | – | 1 | 6 | 4–19 | –15 | 1 |







