A sikertelenség receptje – Pietsch Tibor jegyzete

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2017.11.26. 23:57

Ha van egy bajnokcsapat, amelyet kitartó és elismerésre méltó munkával nagy nehezen felépítettél az esztendők során, de amelyet fél év alatt le akarsz rombolni, ahhoz az alábbi „hozzávalók” kellenek:

– Ne hosszabbíts szerződést a csapatot 24 év után az aranyéremig repítő vezetőedzővel. Ne törődj azzal, hogy külföldi létére jobban kötődik a klubhoz, a futballistákhoz és a szurkolókhoz, mint nem egy magyar kollégája, könnyűszerrel engedd el.

– A vezetőedző háta mögött már a tavaszi szezon alatt tárgyalj az utódjelöltekkel, akik úgy küldözgetik önéletrajzaikat, mintha egy gyorséttermi álláshirdetésre jelentkeznének, nem pedig a 108 éves múltra visszatekintő, a magyar labdarúgásnak legendákat adó klub kispadjára.

– Ne marasztald a tíz éve a klub kötelekébe tartozó csapatkapitányt, valamint a gyerekfejjel az egyesülethez érkező, gyakorlatilag ott felnövő játékost sem, aki a bajnoki cím elhódításakor nemcsak a „fiatalszabály” miatt hozott sok hasznot neked, hanem a góljaival és a gólpasszaival is. (Csak aztán viseld el, hogy győztes gólt szerez ellened, a drukkerek meg felállva tapsolják…)

– Nézd tehetetlenül, hogy az új edző szétveri az előző idényben hihetetlen egységbe forrt öltözőt; hogy nem tud megbirkózni a bajnokcsapat átvételével járó teherrel; hogy taktikailag a tizennégy mérkőzés óta tartó nyeretlenségi szériáját éppen a bajnokcsapat otthonában megszakító sereghajtó vezetőedzője is leiskolázza; hogy a vereségek után jóformán mindenkit okol (többnyire saját játékosait, ráadásul a nyilvánosság előtt…), egyedül magát nem; hogy nem hajlandó beismerni: megbukott.

– Egy cáfolatnak számító közleménnyel tudd le, hogy az új edző csúnyán odapiszkít, ahonnan enni kap, hogy az elődjébe ugyanúgy páros lábbal száll bele, mint a klubba és annak tulajdonosába.

– Két nappal a történtek után kétsoros közleménnyel lépj túl azon is, hogy a nyáron igazolt jobbhátvédtől „fegyelmi okok miatt” megválsz. (Amúgy jogosan, mert akinek egy edzésen annyira elborul az agya, hogy lefejeli csapattársát, többé nincs helye az öltözőben – csak hát a kommunikáció…)

Ha mindezt megteszed, akkor ne csodálkozz, ha fél év elteltével már felidézni is nehéz a tavaszi bajnoki győzelmet és örömmámort. Keresd inkább elő a fiók mélyéről a siker receptjét…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik