A REAC hat jelenlegi, illetve korábbi labdarúgóját állították elő!

2012.02.28. 12:42
null
Képünk illusztráció (Fotó: Imago)
Címkék
Kedd délelőtt újabb labdarúgókat állítottak elő a Központi Nyomozó Főügyészség fogadási csalások ügyében nyomozó munkatársai: az NB II-es REAC hat jelenlegi, illetve korábbi játékosát vitték el. A Nemzeti Sport információi szerint Cs. Gergőt a rákospalotaiak délelőtti edzéséről kísérték el, míg K. Vincét az otthonából állították elő. Rajtuk kívül K. Andrást, V. Zoltánt és még két személyt előállítottak ma a nyomozók, és kihallgatják őket.

A Nemzeti Sport információja szerint a jelenlegi és korábbi labdarúgók meghallgatása ezekben a percekben is zajlik.

Mint beszámoltunk róla, a REAC neve már többször is elhangzott a fogadási botránnyal kapcsolatban: az ügyészség február közepén tette közzé, hogy a megalapozott gyanú szerint a klub négy mérkőzésének eredményét is manipulálhatták.

Akkor S. Balázst állították elő az üggyel kapcsolatban, aki a „megalapozott gyanú lényege szerint mint a REAC akkori labdarúgója, a 2007 szeptembere és 2008 májusa közötti időszakban a REAC által játszott négy mérkőzés kapcsán elfogadta az eddig be nem azonosított személy azon ajánlatát, hogy fejenként legalább 2500 euró – az egyik esetben legalább 100 ezer forint – ellenében, további játékostársaival együtt, részt vesz a találkozók eredményének olyan befolyásolásában, hogy két góllal elveszítik az adott meccseket."

Az ügyészség által említett időszakban Cs. Gergő, K. Vince, K. András és V. Zoltán egyaránt a REAC játékosa volt, ahogy a már korábban előállított és többször kihallgatott H. Gábor is.

Az újabb hat előállítással 25-re emelkedett a fogadási botránnyal kapcsolatba került személyek száma. A Központi Nyomozó Főügyészség később ad ki közleményt a mai előállításokkal kapcsolatban.

A REAC TULAJDONOSÁT MÁR S. BALÁZS MEGGYANÚSÍTÁSA IS SOKKOLTA

S. Balázs előállítása után Forgács József, a REAC tulajdonosa mélységes megdöbbenésének adott hangot a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatában.

 

„Nem tudok napirendre térni az események felett, nem tudtam feldolgozni a történteket – jelentette ki a klubtulajdonos a Nemzeti Sport február 17-i számában. – Huszonkét éve dolgozom a labdarúgásban, időt és pénzt nem kímélve tettem a dolgom. Most csak kérdések dübörögnek a fejemben. Például az, hogy mire is ment el az elmúlt két évtized... Ezért dolgoztunk?"

 

A fogadási csalásokkal kapcsolatos ügy már hosszú ideje napirenden van. Forgács József abban reménykedett, hogy a REAC nem lesz érintve benne. Csalódnia kellett.

 

„Nem gondoltam volna, hogy egyszer mi is belekerülünk – mondta érdeklődésünkre a tulajdonos. – Világéletemben a tiszta sportért dolgoztam, csak erre áldoztam. Tényleg nem tudom, most mit tegyek. Tanácstalan vagyok. Abban sem vagyok biztos, hogy érdemes volt-e annyi energiát fektetnem a labdarúgásba."

 

Kutasi Róbert neve szintén összeforrt a REAC-cal. Az ügyvezető is hitetlenkedve rázta a fejét.

„El vagyok keseredve – fogalmazott Kutasi Róbert S. Balázs meggyanúsítása kapcsán. – Forgács József huszonkét, én tizenegy esztendeje dolgozom a százéves klubért. A befektetett munkánk, pénzünk, energiánk értéke kérdőjeleződött meg egy pillanat alatt. Az ártatlanság vélelme persze megillet mindenkit, de az ember már nem tudja, kiben bízhat és kiben nem. Az ügyről egyébként csak annyit tudok, amennyit az újságban olvastam. Villámcsapásként ért a hír. Senkiért sem teszem tűzbe a kezem, nem vagyok naiv, a magyar labdarúgás és a REAC sem szigetelhető el a közegtől."

 

Arra a felvetésre, hogy mi lesz a klub sorsa, ha Forgács József nem támogatja tovább, Kutasi Róbert rövid és tömör választ adott: „A REAC addig létezik, ameddig ő finanszírozza. Ha befejezi, mindennek vége."

 

Legfrissebb hírek

Dibusz Dénes a Kórusiskolában

Labdarúgó NB I
4 perce

Három hete leszólta, most viszont behívta német válogatottba Julian Nagelsmann a Leeds középpályását

Német labdarúgás
12 perce

„Ez az egyik kedvencem a karrierem során” – Harry Kane az ötvenedik BL-góljáról

Bajnokok Ligája
42 perce

Liverpooli lábnyomok: megint Szoboszlai volt az ász – ilyen játékkal a PSG ellen is van esély?

Bajnokok Ligája
1 órája

A Ferencváros az eddigi legjobb magyar szereplést fejezte be Európában a csoportkörök bevezetése óta

Európa-liga
1 órája

Huszonöt sportoló kapott Berzeviczy Albert tanulmányi ösztöndíjat

Egyéb egyéni
1 órája

Dorothea Wierer, a biatlon divatdiktátora

Képes Sport
1 órája

Szánalmas döntés Szenegál trónfosztása az afrikai szövetség vezető tagja szerint

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik