A madocsai Messi három évre aláírt a Ferencvároshoz

2012.06.22. 13:40
null
Böde Dániel szerződtetését a <a href="fradi.hu" target="_blank">fradi.hu</a> jelentette be
A Ferencváros délelőtti edzéséről szóló riportunkban már beszámoltunk róla, hogy Böde Dániel az első Üllői úti tréningjét követően várhatóan alá is ír a fővárosi csapathoz. A fradi.hu beszámolja szerint a futballistával hároméves szerződést kötöttek.

„Klubunk mindenben megegyezett a Paks csapatával, valamint Böde Dániellel, így a játékos a Ferencvárosban folytatja a pályafutását. A 25 esztendős labdarúgó nem sokkal ezelőtt aláírta a szerződését, Böde Dániel három évre kötelezte el magát a klubunkhoz. Ma délelőtt csatlakozott a kerethez és már túl is esett az első ferencvárosi edzésén" – adta hírül a fradi.hu a madocsai kötődésű középpályásról, aki eddig az NB I-ben csak Pakson szerepelt, ahol a legutóbbi idényben 26 meccsen tíz gólt szerzett és hat gólpasszt adott.

A madocsai Messinek is hívott Böde a Ferencváros ma délelőtti gyakorlásán már biztatóan mozgott, az egymás közötti játék során több remek átadással jelezte, hogy nagyon jól lát a pályán, képes mozgatni a társakat, de ha kell, akkor a befejezésekhez is oda tud érni. Amennyiben az előző szezonokban mutatott formáját hozni tudja az Üllői úton is, nagy erőssége lehet Détári Lajos szakmai igazgató csapatának.

Arról egyelőre nincs hír, hogy a Pápáról érkezett Gyömbér Gábor, aki már tegnap is az együttessel gyakorolt, mikor ír alá, de a megállapodás az ő esetében is megszületett, a szignózás már csak formalitás.

Böde első, ferencvárosi játékosként adott nyilatkozatát itt olvashatja!

A FRADI EDZÉSÉN JÁRTUNK
Legfrissebb hírek

Lisztes Krisztiánt az új idényre is kölcsönveszi a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
15 órája

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 20:03

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Joseph: Megmutattuk, hogy nem véletlenül jutottunk ki a világbajnokságra

Foci vb 2026
2026.06.27. 11:36

NB I: francia igazolás a Fradinál, magyar válogatottak Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 13:18

FTC: egy belső megbeszélés sokkolta a férfi kézicsapatot

Kézilabda
2026.06.25. 10:35

Kiderült, pontosan mikor lépnek pályára a magyar kupacsapatok

Bajnokok Ligája
2026.06.23. 20:14

Az FTC 30 fős kerettel utazott el az ausztriai edzőtáborba

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 17:17
Ezek is érdekelhetik