NB I: A mai teljesítmény egyértelműen elég, hogy benn maradjunk – Vignjevics

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
2020.05.27. 22:37
null
Vignjevics gratulált a játékosainak (Fotó: Török Attila)
A Ferencváros Franck Boli góljával idegenben 1–0-ra megverte az Újpestet a labdarúgó NB I 20. fordulójából elhalasztott, most bepótolt mérkőzésen. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Ferencváros trénere, Szerhij Rebrov kijelentette, hogy az Újpest ellen mindig nagyon nehéz játszani.

„A legkeményebb ellenfél az NB I-ben, mindig képes valami különlegeset húzni. Ma a helyzeteik kihasználása eredményezte azt, hogy mi nyertünk. Fontos három pontot szereztünk, jól dolgozunk a kontrákból, többször is betalálhattunk volna. Nagyon nehéz szurkolók nélkül játszani, nem volt elég idő felkészülni sem.”

Az Újpest vezetőedzője, Nebojsa Vignjevics először az FTC-nek gratulált a három pont megszerzéséhez.

„Komoly kihívás volt ez nekünk, nem volt könnyű felkészülni, és rögtön egy derbivel kezdeni a hosszú kihagyás után. De nem róhatok fel semmit a játékosaimnak, gratulálok nekik, megfelelően álltak hozzá a meccshez, igyekeztek jól játszani, ami nem könnyű a Fradi ellen.”

A lila-fehérek trénere több kérdést is kapott azzal kapcsolatban, hogy az Újpestnek továbbra is csak egyetlen pont az előnye a 11., már kieső helyen álló Zalaegerszeg előtt.

„A ma látott teljesítmény egyértelműen elég az NB I-ben maradáshoz. Ha a Fradi ellen ilyen jól és fegyelmezetten tudunk játszani, akkor ez a többi csapat ellen elég lehet. Az nyomaszt minket, hogy hiába alakítunk ki helyzeteket, nem sikerül gólt szereznünk, de a mai játék biztató volt. Viszont mindig a következő találkozóért küzdünk, nem hátrafelé nézünk.”

LABDARÚGÓ NB I
A 20. FORDULÓ ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
Újpest FC–Ferencvárosi TC 0–1(Boli 8.)
Budapest,Szusza Ferenc Stadion, zárt kapuk mögött.Vezette:Berke
Kiállítva:Burekovic (91., Újpest)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 25 18 5 2 47–20 +27 59
2. Mol Fehérvár FC 25 15 5 5 47–23 +24 50
3. Mezőkövesd Zsóry FC 25 13 6 6 37–21 +16 45
4. Puskás Akadémia FC 25 10 9 6 39–31 +8 39
5. Diósgyőri VTK 25 11 4 10 35–33 +2 37
6. Budapest Honvéd 25 9 7 9 25–32 –7 34
7. Kisvárda 25 9 4 12 35–36 –1 31
8. Debreceni VSC 25 9 3 13 37–46 –9 30
9. Újpest FC 25 8 5 12 31–38 –7 29
10. Paksi FC 25 8 4 13 30–42 –12 28
11. Zalaegerszegi TE FC 25 7 7 11 34–37 –3 28
12. Kaposvári Rákóczi FC25312119–57–3810

 

Legfrissebb hírek

Női Magyar Kupa: három gólt lőtt a Honvédnak, hetedszer nyerte meg a sorozatot az FTC

Labdarúgó NB I
9 órája

Még mindig az ETO FC az esélyesebb a bajnoki címre

Labdarúgó NB I
19 órája

Tíz év után vághat vissza a Honvéd a Ferencvárosnak a Női Kupa döntőjében

Labdarúgó NB I
20 órája

Szerződést hosszabbított rutinos középpályásával a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.04.28. 16:02

Három-három FTC- és Nyíregyháza-játékos a 31. forduló NS-válogatottjában, a Szpari adja a hétvége emberét is

Labdarúgó NB I
2026.04.28. 08:44

„Csapatkapitányként elégedetlen vagyok” – Vitális az ETO döntetlenje után

Labdarúgó NB I
2026.04.27. 10:31

Nem érte el fő célját a Fradi, lemaradt a négyes döntőről

Kézilabda
2026.04.27. 10:11

Borbély Balázs: Egy pont megvan, még hat kell...

Labdarúgó NB I
2026.04.27. 06:38
Ezek is érdekelhetik