A Ligakupát a Fradinak találták ki

Vágólapra másolva!
2009.09.23. 20:17
null
Jól játszott a Fradi (Fotó: Czagány Balázs)
Címkék
Remek mérkőzésen, hazai pályán 4–2-re nyert a Ferencváros a labdarúgó Ligakupa A-csoportjának 6. fordulójában a KTE-Ereco ellen. Az MTK csúnya vereségbe futott bele Nyíregyházán. Pápán nyert a Paks.

Még tíz perc sem telt el a találkozóból, és máris megszerezte a vezetés a Kecskemét. Uros Veselic közelről volt eredményes a mérkőzés előtt a csoportot százszázalékos teljesítménnyel vezető (ez egyébként a kilencven perc elteltével sem változott…) Ferencváros ellen.

A Fradi azonban szinte a középkezdésből egyenlített: Bojan Mamics volt a zöld-fehérek gólszerzője. Nem sokkal később pedig már vezettek is a hazaiak.

Nyilasi Bálint emelt jó ütemben Igor Pisanjukhoz, aki a rosszul kimozduló Fischer kapus fölött a hálóba bólintott.

A szerb csatár még az első félidőben duplázhatott volna, ziccerét azonban hárította a vendégek kapusa a 27. percben, a kipattanóra érkező Ahmed azonban higgadt és eredményes volt.

Még a szünet előtt Milan Rakics minimalizálta a vendégek hátrányát, ám a második félidőben már nem tudott fordítani Tomiszlav Szivics együttese.

Az 50. percben Mamics talált be még egyszer, s ezzel a Fradi futballistája ki is alakította  végeredményt. Pedig Sváb Dániel „érthetetlen" kezezése után még büntetőhöz is jutott a Kecskemét, Rakic azonban pontatlan volt.

Összességében magyar szinten látványos, jó mérkőzést vívott egymással a két csapat. Győzelmét követően pedig továbbra is százszázalékos a Ferencváros. Lehet, hogy ezt a sorozatot a zöld-fehéreknek találták ki…

LIGAKUPA 
A-CSOPORT
VASAS–DIÓSGYŐRI VTK 3–1 (2–1)
Illovszky-stadion, 150 néző. Vezette: Oláh G. (Agócs J., Vígh T.)
VASAS: Tulipán – Kincses, Kovács M., Villám, Piller (Dobrics, 61.) – Balogh B., Tandari (Katona, 84.), Marton A. (Lázok J., 59.), Imrik (Varga Z., 76.) – Szűcs P. (Remili, a szünetben), Szilágyi P.
Vezetőedző: Mészöly Géza
DVTK: Somodi (Diák, a szünetben) – Bihari Gy. (Hegedűs B., 69.), Menyhért, Viskovics, Polényi – Kovács B. (Kövér, az 59.), Illés R., Lippai, Horváth Sz. (Sztraka, 79.) – Bulatovics, Nagy R. (Bogyó, 34.)
Vezetőedző: Aczél Zoltán
Gólszerző: Szűcs P. (1–0) a 7., Lippai (11-esből 1–1) a 18., Piller (11-esből, 2–1) a 37., Lázok J. (3–1) a 84. percben
Jó: Piller, Kincses, Remili, Balogh B., Lázok J., ill. Lippai, Nagy R.
 
NYÍREGYHÁZA SPARTACUS–MTK BUDAPEST 7–0 (2–0)
Nyíregyháza, 300 néző. Vezette: Veizer (Berettyán, Horváth R.)
NYÍREGYHÁZA: Gazsi – Lakatos I., Mboussi, Goia, Varga K. – Minczér (Bölcsföldi, a szünetben), Danci – Andorka (Bakos B., 71.), Batizi-Pócsi, Menezes (Müller, 55.) – Márkus (Czanik, a szünetben)
Vezetőedző: Szentes Lázár
MTK: Roma – Nagy Tibor (Szurkos, a szünetben), Kornis, Kelemen D., Hauser – Lázok T., Szabó Á. (Gál A., 35.), Melczer (Ladányi, a szünetben), Dobó – Pál Sz. (Kákonyi, 66.), Szatmári L. (Nagy Tamás, 74.)
Szakmai igazgató: Garami József
Gólszerző: Andorka (1–0) a 40., Goia (2–0) a 45., Andorka (3–0) a 65., Bölcsföldi (4–0) a 84., Danci (5–0) a 85., Müller (6–0) a 87., Danci (7–0) a 90. percben
Kiállítva: Kornis (reklamálásért kapott második sárga lap után) a 88. percben
Jó: Lakatos I., Goia, Danci, Andorka, Czanik, ill. Melczer
 
FERENCVÁROS–KTE-ERECO 4–2 (3-2)
 
Albert-stadion, 1000  néző. Vezette: Bognár T. (Viszokai, Márton Zs.)
FTC: Haber – Vattai, Sinnott, Csiszár, Sváb – Nyilasi B. (Szabó R. 72.), Adnan (Gold, 87.), Fülöp N., Pölöskey – Pisanjuk (Takács R., 50.), Mamics (Men Yang, 75.)
Vezetőedző:  Bobby Davison
KTE: Fischer – Schindler, Gyagya, Koncz, Farkas I. (Dvorschák 72.) – Bagi, Perak, Rakic (Urbán P., 79.), Litsingi – Veselic (Szentgyörgyi 51.), Birtalan (Tölgyesi, 60.)
Vezetőedző: Tomiszlav Szivics
Gólszerző: Veselic  (0–1) a 10., Mamics  (1–1) a 11., Pisanjuk  (2–1) a 24., Adnan (3–1) a 31., Rakic (3–2)  a 45., Mamics (4–2)  az 50. percben
Jó:  Mamics, Pisanjuk, Haber, Adnan, ill. Veselic, Perak
 
B-CSOPORT
LOMBARD PÁPA–PAKSI FC 0–2 (0–0)
Pápa, 200 néző. Vezette: Gyarmati II T. (Péter T., Hofbauer)
PÁPA: Kovács V. – Venczel, Kocsis P., Dlusztus, Nagy S. – Granát, Zulevs, Mészáros M. – Alex, Gahwagi, Béres (Magyar B. 81.)
Vezetőedző: Véber György
PAKS: Kovács A. – Vári B., Tamási G., Gévay, Nikolov – Bohner (Weitner, 59.), Nagy I., Sipeki (Mészáros I.. 68.), Heffler T., Urbán G. – Pap R. (Haraszti, 79.)
Vezetőedző: Gellei Imre
Gólszerző: Gévay (0–1) az 53., Weitner (0–2) a 64. percben
Kiállítva: Alex (második sárga lap után) a 37. percben
Jó: Venczel, Mészáros M., ill. Tamási G., Gévay, Nagy I., Heffler T.
 
KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC–GYŐRI ETO FC 0–0
Kaposvár, 150 néző. Vezette: Kiss N. (Kepe A., Kovács Z.)

KAPOSVÁR: Horváth L. – Pintér L., Kerekes, Bogdán G. – Markovics – Böle (Tabi T., 80.), Balázs B. (Keresztes, a szünetben), Kulcsár K. (Vadas, 83.), Lambulics (Szolomajer, 70.) – Reszli (Farkas K., a szünetben), Szepessy R.

Vezetőedző: Prukner László

GYŐR: Sánta András – Dorogi, Eugene, Nyári, Vető – Dinyár (Sánta Attila, a szünetben), Kiss Sz., Berde (Németh L., 75.), Supics – Lortkiphanidze (Molnár T., a szünetben), Csermelyi (Sarasenidze, 70.).

Vezetőedző: Pintér Attila

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik