„A játékunk olyan volt, mint az ágy a hálószobámban”

Vágólapra másolva!
2012.09.30. 08:18
null
A Loki-szurkolók szerint csapatuk nem a magas fű miatt kapott ki a múlt héten az Egertől (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
Szombaton négy mérkőzést rendeztek a labdarúgó NB I-ben. Az edzői nyilatkozatokból szemezgettünk.
KTE-PHOENIX MECANO–BP. HONVÉD 2–1
HORVÁTH FERENC: – Természetesen roppant boldog vagyok, hogy győzelemmel rajtolhattam Kecskeméten. A játékunk olyan volt, mint az ágy a hálószobámban. Nyekereg-nyikorog, recseg-ropog, mégis mindig jó érzés tölt el, amikor ránézek. Az akaratunk azonban átsegített a nehezebb pillanatokon. A jó Honvédot a saját fegyverével vertük meg.

MARCO ROSSI: – Egyfelől azért nem sikerült pontot szereznünk, mert az első félidőben elkövettünk két nagy hibát, amit nem szabad. Aztán szerencsénk sem volt, hiszen az utolsó pillanatban kidőlt Ivan Lovric, a legutolsóban Marshal Johnson, és a találkozón is elpártolt tőlünk Fortuna.

 

DVSC-TEVA–HALADÁS 2–0
KONDÁS ELEMÉR: – Érezhető volt a fiúkon némi feszültség, ezért is volt sok pontatlanság a játékunkban a meccs elején. Szerintem a győzelmeket és a vereségeket sem szabad túlértékelni, az Eger elleni meccs már történelem, mint ahogy vasárnap ez a siker is az lesz.

ARTNER TAMÁS: – Profi játékosokról beszélünk, muszáj megoldani a problémát. Nem hinném, hogy tragikus lenne a helyzet, Debrecenben is bizonyítottuk, senkitől sem ijedünk meg. A kiállításnál sokkal nagyobb probléma volt, hogy Nagy Dániel és Radó András sem játszhatott sérülés miatt, mert ők könnyedén ritmust váltva lendületet adhattak volna a csapatnak. Ha ők játszanak, a Debrecennek még nehezebb dolga lett volna.

 

KAPOSVÁR–EGER 0–0
PRUKNER LÁSZLÓ: – Bojan Vrucina legutóbbi piros lapja után nem panaszkodtunk, s akkor beszéltem is a játékos fejével. A mostani esetet vissza kell néznem, első ránézésre úgy éreztem, a légiós vissza is húzta a lábát, amikor látta, hogy a labdát már nem éri el, és nem akart sérülést okozni. Szerintem sárga lapot ért az eset, de mondom, kíváncsian várom a visszajátszást. Általánosságban azt mondhatom, hogy nem mindenhol érezzük az egyenlő elbírálást, sajnos össze tudnánk állítani egy, a csapatunkat sújtó megdöbbentő videoösszeállítást.

SIMON ANTAL: – A találkozó előtt azt mondtam az esélyeket firtató kérdésre, hogy Kaposváron voltaképpen minden csapat elégedett lehet a döntetlennel, és a bajnoki után sem kell változtatnom az álláspontomon. Attól függetlenül sem, hogy a mérkőzés jelentős részében emberelőnyben játszottunk, de ezzel az eséllyel nem tudtunk élni. A futball az a sportág, amelyben egy csapat egyembernyi különbséget el tud tüntetni. Próbáltunk cserélgetni, frissíteni a csapaton, a támadójátékon, de nem sikerült.

 

PAKS–VIDEOTON 1–1

TOMISZLAV SZIVICS: – Nagyon sok bajunk volt. Három kulcsjátékosunk a kezdés előtt három órával jelezte, hogy beteg, ennek ellenére az első félidőben minden rendben volt. A játékosok türelmesek voltak, jól passzoltak, mindent megtettek a sikerért. A hetvenedik percig nem éreztem, hogy baj van. Aztán láttam, hogy cserélni kellene, mert a középpályára ráfért volna a frissítés. Sajnos nem tudtam változtatni, pedig kívülről is látszott, hogy meg kellene tenni. A Videoton cseréi viszont minőségi váltást hoztak, de az egy pontot megérdemeltük.


PAULO SOUSA: – Csalódott vagyok, hogy szeptemberben csak egyszer nyertünk, de ezt is el kell tudni fogadni. Sok meccsünk volt ebben az időszakban, ez pedig új a csapat számára. Ezt érzelmileg is fel kell tudni dolgozni. Remélem, sikerül, és a tapasztalatokat saját javunkra tudjuk fordítani. Alaposan kielemezve a meccseket, látható, hogy sok helyzetünk volt. Tény, a gólok hiányoztak, de reméljük, ezen is tudunk változtatni.

 

A VASÁRNAP ESTI HARMADIK FÉLIDŐ KÍNÁLATÁBÓL
A kilencedik fordulóból a Pécs–Újpest mérkőzés értékelése
A héten 6–0-ra diadalmaskodó ETO mestere, Pintér Attila is vendég lesz
Ellátogat a Harmadik Félidőbe Szász Kitti, kétszeres freestyle-világbajnok
Mihály nap, az 50. bajnoki, és egy 2–0-s győzelem: Korhut Mihály
A műsor két házigazdája Lipcsei Betta és Molnár Mátyás
AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO FC
9 7 1 1 23– 9 +14 22
2. Debreceni VSC-Teva 9 6 1 2 16– 7 +9 19
3. MTK Budapest 9 5 3 1 14– 8 +6 18
4. Budapest Honvéd 9 5 1 3 17–15 +2 16
5. Videoton FC 9 4 3 2 10– 7 +3 15
6. Diósgyőri VTK 8 4 2 2 7– 7 0 14
7. Haladás 9 3 2 4 14–11 +3 11
8. MVM Paks 9 2 4 3 14–13 +1 10
9. Ferencváros 8 2 4 2 10– 9 +1 10
10. Pécsi MFC 8 2 3 3 8– 9 –1 9
Újpest FC 8 2 3 3 8– 9 –1 9
12. Egri FC 9 2 3 4 8–13 –5 9
13. Kaposvári Rákóczi 9 2 3 4 9–15 –6 9
14. KTE-Phoenix Mecano 9 2 2 5 10–16 –6 8
15. Lombard Pápa FC 9 2 2 5 8–17 –9 8
16. Siófok 9 3 6 7–18 –11 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik