„A játékosok kérték, ne vegyem le Kabátot”

2010.10.25. 08:48
null
Kabát Pétert könyöklés miatt állította ki Iványi Zoltán (Fotó: Mirkó István)
A DVSC klubmenedzsere, Herczeg András a Ferencváros elleni tegnapi bajnoki szünetében szerette volna lecserélni a tizenegyesből gólt szerző, de később sárga lapot kapó Kabát Pétert, de a csapat meggyőzte, így pályán maradhatott a támadó, akit az 58. percben kiállítottak. Ezen kis híján elúszott a debreceniek győzelme. 

 

„Az első félidőben jól futballoztunk, mi irányítottuk a játékot, ám a félidőben sajnos nem az eszemre, hanem a szívemre hallgattam. Hibáztam” – kezdte a Ferencváros elleni 2–1-es győzelem utáni értékelését a DVSC klubmenedzsere, Herczeg András.

„Úgy mentem be az öltözőbe, hogy lecserélem Kabát Pétert, láttam rajta, hogy rendkívül feszült, arra gondoltam, hogy jobb, ha nem hagyom a pályán, ám a játékosok megfűztek, hogy maradjon. Rossz döntés volt, sosem bocsátom meg magamnak ezt a hibát. A csapat ettől függetlenül óriási lelki erőről tett tanúbizonyságot, le a kalappal előtte – tíz emberrel is legyőztük a Ferencvárost” – fogalmazott a szakvezető, miután Czvitkovics Péter 88. percben lőtt góljával megnyerték a találkozót.

„Egyértelmű volt: számunkra a döntetlen nem jó eredmény, még akkor sem, ha tíz emberrel vagyunk. Adamo Coulibalyt is azért küldtem pályára, hátha egy gyors elfutással gólt tud lőni, ám végül Varga József vállalt el egy olyan hosszú sprintet, amelyből végül a győztes gólt lőttük. Czvitkovics Péter mozdulata zseniális volt. Fontos volt ez a győzelem, hiszen fárasztó hét áll mögöttünk, néhány játékos az erőtartalékait éli fel, rengeteg meccset játszunk, s általában ugyanazzal a csapattal vagyunk kénytelenek kiállni. Még egyszer mondom: le a kalappal a csapat előtt!" – tette hozzá Herczeg.

DVSC-TEVA–FERENCVÁROS 2–1
 
(A Sport TV felvétele)

 

A vendégeket irányító Prukner László elismerte, a Debrecen megérdemelte a három pontot.

„Nagyon nehéz mit mondani, azt hiszem, a Debrecen megérdemelte a győzelmet, tett érte még tíz emberrel is, gratulálok neki. A saját csapatomról pedig csak annyit mondanék, hogy a korai gól megzavart bennünket, és már nem voltunk pontosak. A második félidőben próbálkoztunk, hogy kiegyenlítsünk, ez sikerült is, de utána nem volt meg a megfelelő higgadtság, pedig nem egy rutinos játékos is játszott. Folyamatosan felhívtam a figyelmet, hogy nehogy véletlenül kinyíljunk, mert akkor probléma lehet, mert a Debrecen jó csapat. Felkészültünk mindenkiből, és mindenre, erre Czvitkovics rúg egy olyan gólt, amit tízből tízszer szokott. Csak gratulálni tudok a Debrecennek, nem szabad ilyen sok hibával játszani egy ilyen mérkőzésen. Az utolsó tizenöt percben rengeteg amatőr megoldást csináltunk, amikor mi birtokoltuk a labdát, hiányzott a higgadtság, de még egyszer mondom, gratulálok a Debrecennek" – nyilatkozta a Ferencváros vezetőedzője a mérkőzés után a Sport TV-nek.

LABDARÚGÓ NB I
11. FORDULÓ
DEBRECEN–FERENCVÁROS 2–1 (az online tudósítást itt olvashatja)
 Gólszerző: Kabát (5. – 11-esből), Czvitkovics (88.), ill. Rodenbücher (75.)
 Kiállítva: Kabát (58.)
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
  1. Videoton FC 11 8 2 1 25–12 +13  26
  2. ZTE FC 11 6 2 3 20–14 +6  20
  3. Kaposvári Rákóczi FC
11 6 2 3 17–11 +6  20
  4. Ferencvárosi TC 11 6 1 4 18–17 +1  19
  5. DVSC-TEVA 11 5 3 3 20–16 +4  18
  6. Paksi FC 11 5 2 4 18–15 +3  17
  7. Budapest Honvéd FC
11 5 2 4 15–13 +2  17
  8. Lombard Pápa Termál FC 11 5 1 5 21–19 +2  16
  9. Újpest FC 11 4 4 3 17–11 +6  16
10. MTK Budapest 11 4 3 4 13–14 –1  15
11. Vasas 11 4 1 6 17–23 –6  13
12. BFC Siófok 11 3 4 4 12–16 –4  13
13. Győri ETO FC 11 3 3 5 13–13 0 12
14. Kecskeméti TE-Ereco 11 3 – 8 17–28 –11    9
15. Szolnoki MÁV FC 11 2 2 7   8–22 –14    8
16. Szombathelyi Haladás 11 1 4 6 12–19 –7    7

 

Legfrissebb hírek

A Fradi jobban épít a magyar játékosokra, mint a Milan az olaszokra

Európa-liga
9 órája

Háromhetes kihagyás vár Lang Ádámra – hivatalos

Labdarúgó NB I
9 órája

Makacs sérülése a múlté, játékba lendült Habib Maiga

Labdarúgó NB I
14 órája

Jön a Milan–Ferencváros meccs! Ötven év után nyerhetne ismét magyar csapat a San Siróban

Európa-liga
2026.11.02. 17:50

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:15

Osztrák hokiliga: öt góllal kikapott a Volán, ráadásban nyert az FTC

Jégkorong
2026.11.01. 19:54

Yusuf és Zachariassen gólja döntött, az FTC a Paks legyőzésével hangolt a Milan elleni El-csatára

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:53

A kiállítás után eldőlt, a Debrecen két góllal győzött a Puskás Akadémia otthonában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 15:23