A Haladás is legyőzte a lila-fehéreket

2010.04.03. 17:01
null
Guzmicsék ezúttal győzelemnek örülhettek (Fotó: Czagány Balázs NS-archív)
Címkék
A Soproni Liga 21. fordulójában a Haladás Nagy Gábor második félidei góljával 1–0-ra legyőzte az Újpestet. A mérkőzés krónikájához tartozik még, hogy Pollák Zoltán kiállítása miatt a vendégek a 31. perctől kezdve emberhátrányban játszottak.

Bár az Újpest Kabát Péter és Foxi távoli lövéseivel az első tíz percben kétszer is veszélyeztetett, a Haladás fokozatosan átvette a kezdeményezést, és csak a pontatlan befejezéseknek köszönhette a vendégcsapat, hogy nem esett Haladás-gól az első fél óra alatt.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri a Soproni Liga 2009–2010-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A 31. percben Pollák Zoltán esett el védője mellett a 16-oson belül, amely után Andó-Szabó Sándor műesés miatt sárga lapot adott, és mivel az újpesti védő néhány perccel korábban már begyűjtött egyet, mehetett zuhanyozni.

A játékrész hátralévő részében az emberelőny ellenére csak egy veszélyes helyzetet tudott kialakítani a Haladás, még a lefújás előtt fejelhetett Igor Bogdanovics nyolc méterről, ám a jobb oldali kapufa mellett hagyta el a labda a játékteret, így gól nélküli állás mellett vonultak pihenőre a csapatok.

A második félidő első lehetősége után megszerezte a vezetést a Haladás: Nagy Gábor játszott össze Schimmer Szabolccsal, majd a visszakapott labdát 10 méterről a kapuba lőtte. (1–0)

A vezető gól után visszavett az iramból a szombathelyi csapat, így a tíz emberrel játszó Újpest került fölénybe. A legnagyobb helyzet azonban Bogdanovics mellé szálló fejese révén a hazaiak előtt adódott, így újabb gól nélkül érkeztünk a záró negyedórára.

A 77. percben Mark Millar lábában volt az egyenlítés Simek Péter beadása, majd Kabát átlépése után, ám végül ott is maradt, miután 14 méterről nem találta el a kaput. Az újpestiek még egy Simek-lövéssel veszélyeztettek, gól azonban már nem esett, így hatodik tavaszi mérkőzésén ötödik vereségét szenvedte el a negyedik kerületi csapat.

SOPRONI LIGA 
21. FORDULÓ
Haladás–Újpest 1–0 (Nagy G. 46.)

xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,nbi,2009/,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe
mceBlockPasteEnd
Legfrissebb hírek

Csapatidőfutammal kezdődik az idei Tour de France

Kerékpár
4 perce

Szép fejes góllal szerzett vezetést Egyiptom – videó

Foci vb 2026
11 perce

Női kosárlabda: Franciaországban folytatja Papp Klaudia

Kosárlabda
12 perce

Máris megszületett az Ausztrália–Egyiptom meccs első gólja

Foci vb 2026
22 perce

Trükkök, hogy minél kevesebb súlyt cipeljünk a túrahátizsákban

Csupasport
37 perce

Elrajtolt a játéknap első mérkőzése

Foci vb 2026
39 perce

Elmaradt az újabb bravúr, Fucsovics kikapott Davidovich Fokinától Wimbledonban

Tenisz
42 perce

Vb 2026, 16 közé jutásért: Ausztrália–Egyiptom 0–1

Foci vb 2026
49 perce
Ezek is érdekelhetik