A hajrában kapitulált a Ferencváros

2010.07.23. 19:13
null
Csizmadia volt a legveszélyesebb a konyai kapura (Fotó: Németh Ferenc – NS-archív)
Címkék
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros felkészülési mérkőzésen 1–0-ra kikapott a török élvonalba feljutó Konyasportól. A mérkőzés krónikájához tartozik még, hogy Szrdjan Sztanicsot a 19. percben második sárgával kiállították, valamint, hogy Józsi Györgynek egy ütközés következtében eltört a hüvelykujja, amelyet be is kellett gipszelni.

A budapesti zöld-fehérek bajnoki rajt előtti utolsó összecsapása a tervezettnél mintegy negyedórával később kezdődött, miután a konyai együttes késett.

A gyirmóti találkozón a Ferencváros a Ranilovic – Stockley, Csizmadia, Tutorics, Junior – Andrezinho, Maróti, Sztanics, Józsi – Rósa – Heinz kezdőtizeneggyel állt fel, azonban a csapat csak a 19. percig szerepelt ebben a formában, akkor ugyanis Szrdjan Sztanics megkapta második sárga lapját is, így mehetett zuhanyozni.

Mivel a játékvezető nem engedélyezte, hogy helyére más álljon be csereként, innentől kezdve emberhátrányban küzdött a magyar csapat, ám az első lehetőség így is a Ferencváros előtt adódott, a 34. percben Józsi György nagy helyzetben 12 méterről bombázott a bal sarok mellé.

Az első félidő visszafogottabb játéka után a folytatásban először a törökök veszélyeztettek, Hakan Aslantalas 8 méteres perdítését védte a szünetben csereként beálló, próbajátékon lévő Petr Vasek.

Alig egy óra játék után a Ferencváros kétszer is megszerezhette volna a vezetést, ám előbb egy beadás után Csizmadia Csaba hatméteres fejese szállt kevéssel el a léc felett, majd Tóth Bence távoli, középre tartó lövése volt könnyű zsákmány a törökök kapusának.

Húsz perccel a rendes játékidő vége előtt Kulcsár próbálkozása után hagyta el a labda a léc felett a játékteret, majd öt perccel később Borek Dockal lőtt éles szögből a jobb sarok mellé.

Tíz perccel a vége előtt Csizmadia 26 méteres szabadrúgását védte a török kapus, az utolsó előtti percben pedig megszerezte a vezetést, és egyben a győztes gólt a Konyaspor: Johnnier Montano 17 méterről bombázott a kapu bal sarkába, így egygólos vereséggel zárult a Ferencváros utolsó felkészülési mérkőzése.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS 
Ferencváros–Konyaspor (török) 0–1 (0–0)
Gyirmót.
Ferencváros, 1. félidő: Ranilovic – Stockley, Csizmadia, Tutorics, Junior – Andrezinho, Maróti, Sztanics, Józsi – Rósa – Heinz
2. félidő: Vasek – Rodenbücher, Csizmadia, Tutorics (Cifersky 64.), Junior – Adriano – Kulcsár, Adrezinho (Abdi 55.), Tóth B. – Fodrek.
Gólszerző: Montano (89.)
Kiállítva: Sztanics (19.)

 

Legfrissebb hírek

Szexizmus és fizikai agresszió miatt kirúgta klubja Gonzalo Higuaín testvérét

Minden más foci
9 perce

FÉRFI VÍZILABDA OB I, ADATBANK, 2026–2027

Vízilabda
27 perce

Klopp, Xavi és Zidane – neves edzők debütálnak a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
28 perce

Népsport: Czibor Zoltánék legyőzték a kommunizmust

Népsport
58 perce

Brazíliában korlátozzák a légiósok számát, a fiatalokra is szabályt vezetnek be

Minden más foci
1 órája

„Ő egy igazi gép” – Andy Robertson Szoboszlai Dominik edzésmunkáját méltatta

Légiósok
1 órája

Asztalitenisz: András Csaba történelmet ír, első kiemelt Linzben

Egyéb egyéni
1 órája

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
1 órája