A gyanú szerint a hat REAC-játékos nyolc meccset befolyásolt

Vágólapra másolva!
2012.02.28. 17:01
null
Immár 25-re bővült a gyanúsítottak köre itthon
Címkék
A Központi Nyomozó Főügyészség és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a mai napon őrizetbe vették, majd gyanúsítottként hallgatták ki K. Vince, Cs. Gergő, K. András, V. Zoltán, K. Balázs, E. Károly jelenlegi, illetve volt futballistákat. Erről a Központi Nyomozó Főügyészség adott ki sajtóközleményt, megerősítve ezzel a Nemzeti Sport korábbi információját.

 

A hat futballistával több rendbeli, gazdálkodó szervezet dolgozója által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettének megalapozott gyanúját közölték.

E. KÁROLY A 2004-ES SZERB LISTA NEGYEDIK NEVESÍTETT JÁTÉKOSA
A fogadási csalásokban érintett szerb vonal 2004-ben a Nemzeti Sporthoz egy dokumentumot juttatott el, amelyen olyan labdarúgók és mérkőzések szerepeltek, akiket és amelyeket befolyásoltak. Közülük K. Zoltán, L. Mátyás és S. László már korábban a hatóságok látókörébe került, most pedig E. Károly már a negyedik futballista, akit hivatalosan is gyanúsítanak az dokumentumban szereplők közül.

A megalapozott gyanú lényege szerint nevezett személyek 2007 és 2009 között összesen nyolc NB I-es bajnoki vagy Ligakupa-mérkőzés eredményét befolyásolták, esetenként 2000, 2500 euró, illetve egy esetben 100-110 ezer forint ellenében.

Az őrizetbe vétel elrendelése ellen négyen, míg a gyanúsítás közlése ellen öten jelentettek be panaszt. Két futballista nem tett vallomást, a terhére rótt bűncselekményeket azonban egyik gyanúsított sem ismerte be.

A gyanúsítottak jelenleg őrizetben vannak.

Az ügyben eddig összesen 25 személyt hallgatott ki a főügyészség gyanúsítottként.

A gyanúsítottak közül jelenleg 4 fő előzetes letartóztatásban, 4 fő házi őrizetben van, illetve 1 fő lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll.

ELŐSZÖR GYANÚSÍTANAK VÁLOGATOTT JÁTÉKOSOKAT
K. Vince és E. Károly személyében először került a hatóságok látókörébe a fogadási csalásokkal kapcsolatban olyan labdarúgó, aki szerepelt a magyar válogatottban is.

Az MLSZ feljelentése nyomán vesztegetés bűntette miatt ismeretlen tettes ellen 2009 decemberében a Nemzeti Nyomozó Iroda előtt indult és a Fővárosi Főügyészség által felügyelt büntetőügyet – a közélet tisztasága elleni bűncselekményekhez kapcsolódó hatásköri szabályok 2011 áprilisában történt módosítására és az ezzel összefüggő szervezeti változásokra is figyelemmel – 2011 májusában a Legfőbb Ügyészség ügyészi hatáskörbe vonta és a további eljárás folytatására a Központi Nyomozó Főügyészséget jelölte ki. A Központi Nyomozó Főügyészség a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Irodával szoros együttműködésben folytatja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik