„A Fradinál tempósabbak az edzések, mint Angliában”

Vágólapra másolva!
2010.02.03. 12:22
null
Eldingnek a Fradinál nem csak a meccseken, az edzéseken is hajtania kell (Fotó: Action Images – archív)
Címkék
Az eddigi edzőmérkőzésen három gólt szerzett Anthony Elding a Ferencváros játékosaként – mondhatni tehát, hogy hamar beilleszkedett. A 27 éves angol csatár egy hertfordshire-i lapnak adott interjúban beszélt eddigi magyarországi tapasztalatairól.

 

Anthony Elding, a Ferencváros csatára korábban megfordult a jelenleg angol ötödosztályú Stevenage Borough csapatánál, és a hertfordshire-i The Comet című lapnak nyilatkozva elmondta, drukkol korábbi klubjának, hogy feljusson a negyedosztályba.

A zöld-fehérek eddigi edzőmérkőzésein három gólt szerző támadó azonban nem csak korábbi, hanem jelenlegi klubjáról is mesélt.

„Nem igazán hallottam korábban a magyar futballról, de arra emlékszem, hogy a Ferencváros játszott a Newcastle és a Liverpool ellen" – adott betekintést a magyar labdarúgással kapcsolatos ismereteibe Elding, aki ezt követően a magyar és az angol futball közötti különbségekről is beszélt.

„Magyarországon a játék sebessége lassabb, de technikásabb, és a Ferencvárosnál a labdarúgók olyan intenzitással edzenek, mintha meccset játszanának. Angliában nem tréningeznek ekkora tempóban, csak meccsnapokon" – jelentette ki a 27 éves csatár.

„A Fradi stílusa tökéletesen megfelel nekem, mivel szeretem a sokpasszos játékot, és a társak garanciát jelentenek arra, hogy lesz elég lehetőségem gólokat szerezni – folytatta Elding, aki személyes céljairól is ejtett pár szót. – A célom nagyon egyszerű: sok gólt szerezni, és ezekkel segíteni a klubot. Úgy gondolom, a Ferencvárosnak fantasztikus lenne, ha indulhatna valamelyik európai kupában... Nekem pedig egy álmom válna valóra."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik