A Fradi túlélte a felnégyelést a ZTE ellen

Vágólapra másolva!
2011.05.10. 19:54
null
A szünetben még örülhetett a ZTE (Fotók: Mirkó István)<br />
Emlékezetes mérkőzést játszott az Üllői úton a Ferencváros a Zalaegerszeggel. Az NB I 28. fordulójának meccsén Csank János együttese a szünetben már 4–1-re vezetett a vezetőedző korábbi csapata ellen, de a második félidőben felállt a padlóról a hazai gárda, és 4–4-re mentette az összecsapást. A megszerzett egy pontnak köszönhetően a Fradi némileg megerősítette helyét a bajnoki tabella harmadik helyén, míg a kék-fehéreknek lassan bravúrra lenne szükségük ahhoz, hogy a dobogón zárják a szezont.

 

A mérkőzés előtt a Paks legyőzte a Siófokot, így amellett, hogy elnapolta a Videoton bajnokavatását, öt ponttal ellépett a harmadik helyen álló Ferencvárostól. A zöld-fehérek azonban a nap végére visszaállíthatták volna a kétpontos különbséget, ha hazai pályán legyőzik a Zalaegerszeget. Csank János együttese ebben az esetben gyakorlatilag lemondhatott volna az éremről...

4–4-ES IKSZ 1981-BŐL

Harminc évvel ezelőtt grammra ugyanilyen eredményt ért el egymás ellen a két csapat – Zalaegerszegen. Ráadásul az 1981. március 15-én játszott találkozó forgatókönyve némiképp hasonlított a mostaniéhoz: a félidőben ugyan 2–2 volt az állás, de három évtizede is az FTC-nek kellett kapaszkodnia (kapaszkodott is, jóllehet az akkori Fradi kicsit más játékerőt képviselt, mint a jelenkori...). A 3. percben Rab, egy perccel később Gass volt eredményes (1–1). Mihalecz – a Siófok jelenlegi trénerének édesapja – a 14. percben már a hazaiakat juttatta előnyhöz 11-esből, de Nyilasi két perccel a félidő vége előtt, ugyancsak büntetőből, egyenlített (2–2). Az 50. percben újfent Gass, a 63.-ban újfent Nyilasi következett (újfent 11-esből) – 3–3. A zalaiak a 66. percben harmadszor is vezetést szereztek, Mihalecz pedig a meccs negyedik (!) tizenegyesét is értékesítette. A vendégek továbbra sem adták fel, és a 73. percben Koch révén harmadszor is egyenlítettek (4–4). Az idény végén pedig megnyerték a bajnokságot.

A mérkőzés előtt Prukner László vezetőedzőnek változtatnia kellett az előre eltervezett kezdőcsapatán, Rósa Dénes ugyanis belázasodott. Helyett Liban Abdi kapott bizonyítási lehetőséget. Az első negyedórában kiegyenlített küzdelem jellemezte a mérkőzést. Egy-két durva belépő volt mindkét oldalon, de Kassai Viktor nem akart lapot osztani.

A 17. percben pedig szinte a semmiből megszerezte a vezetést a ZTE: Daniils Turkovs tört előre, majd Balázshoz passzolt, akinek 16 méteres lövése Csizmadia Csabáról az érkező Szalai Tamás elé pattant. A lendületből érkező futballista pontosan kilőtte a hosszú alsó sarkot. 0–1

A kapott találat megfogta a Ferencvárost, amely kisvártatva újfent kapitulált. A 19. percben a rosszul helyezkedő védők között lépett ki egyedül Balázs Zsolt, majd könnyedén átemelt az éppen a 11-es pont környékén „kertészkedő” Justin Haber fölött. 0–2

A Ferencváros védelme kilátástalanul működött, ekkor már úgy tűnt, hogy a Zalaegerszeg akkor lő gólt, amikor akar, a 27. percben pedig akart...

Balázs addig hajtotta az enyhén szólva dekoncentráltan játszó Csizmadiát, hogy elé került, és ziccerben még arra is volt ideje, hogy keresztbe passzoljon. Az érkező Turkovs az üres kapuba helyezett. 0–3

Djordje Kamber a 33. percben végleg romokba dönthette volna a ferencvárosi (kártya)várat, de ziccerben túl laza megoldást választott, és az ötös sarkától a kapu mellé helyezett. A kihagyott helyzet megbosszulta magát, legalábbis egy kicsit...

Szépített ugyanis a Ferencváros! A 34. percben Abdi az alapvonalnál megmentette a labdát, éles beadására André Schembri robbant be, és fejelt másfél méterről a kapuba. 1–3

Amikor pedig elkezdtek reménykedni a hazai szurkolók – Pölöskey Péter kapufát is fejelt –, ismét „alkotott" a ferencvárosi védelem. Ketten váltottak egyszerre Turkovsra, aki valahogy kijátszotta a labdát az érkező Kamberhez. A középpályás meg futtából, kapásból a kint álló Haber fölött a kapuba lőtt. 1–4

FTC–ZTE 1–4 – 1. FÉLIDŐ

Egyvalami biztos volt: Prukner Lászlónak valamit mindenképpen ki kellett találnia a szünetben, ha még szeretett volna valamit kihozni a meccsből. Igaz, nyugodtan kockáztathatott a Fradi mestere: a védők helyett akár támadók is érkezhettek volna a pályára, a szünet előtt úgy tűnt, mintha a zöld-fehér együttesnek nem is lett volna védelme...

Vlaszákék háromgólos előnyről buktak el két pontot (Fotó: Mirkó István)
Vlaszákék háromgólos előnyről buktak el két pontot (Fotó: Mirkó István)

A második félidő elején megpróbált kezdeményezően fellépni a Ferencváros. A hazaiaknál többet volt a labda, valamirevaló helyzetet azonban nem tudtak kialakítani az első tíz percben. A ZTE ekkor talán már a következő meccseire tartalékolt – túl korán...

Az 56. percben ugyanis szépített a Fradi: Szrdjan Sztanics bal oldali szögletét követően Vlaszák Géza odaragadt a gólvonalra, így Pölöskey Péter négy méterről – több védő szorításában – a hosszú sarokba csúsztathatott. 2–4

A második kapott gól után már nem tudott felpörögni a vendégcsapat, amelynek előnye végül nem tartott ki a meccs végéig.

A 75. percben Junior kevergetett a bal oldalon, majd a csereként beálló Marek Heinz felé tekerte a labdát. A középen érkező cseh támadó közelről, kapásból a kapuba belsőzött. 3–4

A 77. percben Kamber még visszaállíthatta volna a kétgólos különbséget, de egy remek visszacselt követően csak a kapu fölé tekert. Ezért nagy árat fizetett a Zalaegerszeg – nem sokkal később egyenlített a Fradi!

A 83. percben Junior beadását Heinz levette, Kovács elsodorta előle a labdát, de az éppen Schembri elé került, s a máltai 7 méterről a bal sarokba bombázott. 4–4

A hajrában újabb gól már nem esett, a Ferencváros a sírból hozott vissza pontot, s tovább élnek a dobogós álmok az Üllői úton. A ZTE ismét nagy előnyt engedett ki a markából: a kék-fehérek a 18. fordulóban Pápán az 58. percben még 3–1-re vezettek, a végén azonban kikaptak 4–3-ra. Most legalább egy ponttal térhetnek haza.

FERENCVÁROS–ZTE 4–4

 

AZ ELSŐ FÉLIDŐ ÉRTÉKELHETETLEN – CSIZMADIA
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 27 16 7 4 54–26 +28 55
2. Paksi FC 28 15 5 8 47–35 +12 50
3. Ferencvárosi TC 28 14 4 10 46–42 +4 46
4. DVSC-TEVA 28 12 9 7 51–40 +11 45
5. ZTE FC 28 13 5 10 47–45 +2 44
6. Kaposvári Rákóczi 27 13 4 10 40–36 +4 43
7. Vasas 28 11 6 11 33–42 –9 39
8. Budapest Honvéd 27 10 7 10 32–31 +1 37
9. Újpest FC 27 10 6 11 43–36 +7 36
10. Kecskeméti TE-ERECO 27 11 2 14 47–50 –3 35
11. Lombard Pápa Termál FC 28 10 5 13 39–47 –8 35
12. Győri ETO FC 27 8 11 8 34–33 +1 35
13. Szombathelyi Haladás 27 9 7 11 36–34 +2 34
14. BFC Siófok 28 7 10 11 25–36 –11 31
15. MTK Budapest 27 7 6 14 30–42 –12 27
16. Szolnoki MÁV FC 28 4 6 18 24–53 –29 18
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik