A Fradi kétgólos előnyről ikszelt az Egerrel

Vágólapra másolva!
2012.09.01. 18:02
null
Perics első meccsén megszerezte első gólját a Ferencvárosban (Fotó: Czerkl Gábor)
Címkék
A labdarúgó NB I 6. fordulójában az Eger a 94. percben, Németh Norbert tizenegyesből szerzett találatával mentett pontot kétgólos hátrányból a Ferencváros ellen.

Ricardo Moniz kinevezése óta második bajnokijára készült a Ferencváros, ellenfele ezúttal az öt forduló alatt négy pontot gyűjtő, újonc Egri FC volt. A mérkőzést a címvédő Debrecen stadionjában játszották az ismert egri stadionállapotok miatt. A Fradiban kezdőként lépett pályára a Videotontól nemrég kölcsönvett Milan Perics is, aki első félidei játékával minden bizonnyal emlékezetesebb teljesítményt nyújtott, mint a zöld-fehérek támadói az elmúlt öt játéknapon. Tény, a szerb támadónak azért nem voltak nagy ziccerei, de rendre megjátszható volt a tizenhatos környékén.

Az első félidő túlnyomó részében a Ferencváros irányította a játékot, de az Eger olykor-olykor veszélyes ellentámadásokat vezetett – főként a korábbi ferencvárosi Igor Pisanjuk, valamint Preklet Csaba vezérletével a jobb oldalon.

Az eseménytelenül eltelt első játékrészt követően alig fél perc kellett az állóvíz felkavarásához a másodikban. Aleksandar Jovanovic a jobb oldalon jó ütemben tolta meg a labdát, így a menteni igyekvő Josef Hamouz a lábát találta el a bosnyáknak. Solymosi Péter habozás nélkül kiosztott egy sárgát a cseh védőnek, és a tizenegyespontra mutatott. A büntetőt Perics Sztankó Gábor hóna alatt bevágta. 0–1

Alig öt perccel később gyönyörű jelenet következett: a Ferencváros szép, két-három rövid passz után remek gólt szerzett. Böde Dániel, Orosz Márk összjáték után előbbi egy igazítás után roppant elegánsan csavart a hosszú felsőbe tizenhat méterről. 0–2

Perics és Böde is első gólját szerezte a Ferencváros szerelésében.

A 72. percben – épp a hőség miatti ivószünet után – az Eger váratlanul szépített. Jobb oldali beadás után Pisanjuk pazar testcsellel átverte a védőket, a labda így a hosszún teljesen zavartalanul érkező, csereként beállt Németh Norberthez került, aki nem hibázott. 1–2

A hajrában Böde majdnem megint betalált, de lövése után a labda mindkét kapufát érintve kipattant. Nem sokkal később Németh majdnem egyenlített, de ballábas lövése centikkel a kapufa mellett suhant el.

A hajrában viszont már összejött a bravúr! A 94. percben Gyömbér lerántotta egri ellenfelét a tizenhatoson belül, Solymosi ezúttal is rögvest tizenegyest ítélt. A büntetőt Németh higgadtan a jobb alsóba lőtte. 2–2

Az újonc Eger kétgólos hátrányról tehát pontot mentett az egyébként jobban futballozó Ferencváros ellen.

SIMON ANTAL: "A JÁTÉKOSOK ELHITTÉK, HOGY VAN ESÉLY KIEGYENLÍTENI"
EGRI FC–FTC 2–2

(A Sport Televízió felvétele)

AZ ÁLLÁS
1. MTK Budapest 6 4 2 10–4 +6 14
2. Győri ETO FC
6 4 1 1 15– 9 +6 13
3. Budapest Honvéd 6 4 1 1 10– 6 +4 13
4. Debreceni VSC-Teva 5 4 1 10– 5 +5 12
5. Videoton FC 5 3 1 1 6– 4 +2 10
6. Diósgyőri VTK 6 3 1 2 6– 7 –1 10
7. Haladás 6 2 2 2 10– 7 +3 8
8. Kaposvári Rákóczi 5 2 1 2 5– 6 –1 7
9. Ferencváros 6 1 3 2 8– 8 0 6
10. MVM Paks 6 1 3 2 9–10 –1 6
11. Pécsi MFC 6 1 3 2 5– 6 –1 6
12. Egri FC 6 1 2 3 7–10 –3 5
13. Kecskeméti TE 6 1 2 3 6–11 –5 5
14. Újpest FC 5 1 1 3 6– 8 –2 4
15. Lombard Pápa TFC 5 2 3 2– 8 –6 2
16. Siófok 5 1 4
4–10 –6 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik