Monizzal először nyert bajnokit a Ferencváros

Vágólapra másolva!
2012.09.14. 21:16
null
Orosz Márk (középen) ezúttal nem talált be, de a Ferencváros így is győzött (Fotó: blikk.hu)
A labdarúgó NB I 7. fordulójában a Ferencváros a Haladást fogadta, és nagy csatában otthon tartotta mindhárom pontot.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

A Ferencváros rendezte sorait a válogatott mérkőzések miatt bajnoki szünetben, és három játékost is igazoltak a fővárosi zöld-fehérek, de az új labdarúgók (az U21-es Európa-bajnok Julian Jenner, Muhamed Besic és Andrei Ionescu) csak a kispadon kaptak helyet a Haladás ellen. A vendégek a mérkőzés előtt azért bosszankodtak, mert Radó András, Tóth Péter és Schimmer Szabolcs is kidőlt soraikból, a mérkőzés első negyedórája táján pedig amiatt kesereghettek, hogy Nagy I Gábor egy, és Kenesei Krisztián három veszélyes kapura lövéséből egyetlen egy sem találta meg az utat a hálóba.

Bezzeg Böde Dániel szép passzát Somalia milyen higgadtan gurította be Rózsa Dániel lábai között a Haladás-kapuba. 1–0

Ráadásul két olyan játékos hibázott nagyot a gól előtt, akitől ezt nem várták volna a szombathelyi szurkolók: Bödéről az Olaszországból hazaért Simon Ádám pattant le, a gólszerzőről pedig a sokak által a válogatottba követelt Halmosi Péter maradt le borzalmasan.

A Fradi-szurkolók közül talán sokan nem mertek hinni szemüknek ezt követően, mert sorjáztak a veszélyesebbnél veszélyesebb hazai támadások, ám az azokat lezáró lövések rendre pontatlanok és/vagy erőtlenek voltak.

A szünet után pedig mások sem hittek szemüknek, mert az első 20 perc kimondottan unalmasra sikeredett, és ezt a szép sorban pályára lépő cserék sem tudták orvosolni. Ricardo Moniz beküldte Máté János helyére Martin Kleint, Józsi Györgyöt pedig a szűrő Muhamed Besic váltotta, azaz a holland mester a három pont megszerzését mindennél fontosabbnak tartotta.

Mégis Kenesei került ajtó-ablak helyzetbe a 74. percben, de ezt is elhibázta, majd egyre elkeseredettebben támadt – immáron három csatárral – a Haladás. Nem is hiába, ám a csereember Ugrai Roland közeli fejesét Jova hatalmas bravúrral védte, majd nem sokra rá egy kontrából Vladan Csukics egy szerencsés lövéssel bebiztosította a Ferencváros-győzelmet.

Kellett is ez a gól, mert a legvégén a csereként beálló Andorka Péter szépíteni tudott, de ekkor már csak másodpercek voltak hátra a mérkőzésből.

A holland Ricardo Moniz az FTC vezetőedzőjeként először ünnepelhetett bajnoki győzelmet.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

(A Sport Televízió felvétele)

ARTNER TAMÁS: "GYŐZELMET ÉRDEMELTÜNK VOLNA" (EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK)
AZ ÁLLÁS
1. MTK Budapest 6 4 2 10–4 +6 14
2. Győri ETO 6 4 1 1 15–9 +6 13
3. DVSC-Teva 6 4 1 1 10–5 +5 13
4. Budapest Honvéd 6 4 1 1 10–6 +4 13
5. Videoton FC 6 4 1 1 9–5 +4 13
6. Diósgyőri VTK 6 3 1 2 6–7 –1 10
7. Ferencváros 7 2 3 2 10–9 +1 9
8. Haladás 7 2 2 3 11–9 +2 8
9. Kaposvári Rákóczi 7 2 2 3 5–9 –4 8
10. MVM Paks 6 1 3 2 9–10 –1 6
11. Pécsi MFC 6 1 3 2 5–6 –1 6
12. Újpest FC 7 1 3 3 6–8 –2 6
13. Egri FC 6 1 2 3 7–10 –3 5
14. Lombard Pápa FC 6 1 2 3 5–8 –3 5
15. KTE-Phoenix Mecano
6 1 2 3 6–11 –5 5
16. Siófok 6 1 5 5–13 –8 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik