A brazil védő, Jhonnes aláírt Újpestre

Vágólapra másolva!
2011.02.10. 20:10
null
Jhonnes 2013 nyaráig kötelezte el magát az Újpesthez (fotó: ujpestfc.hu)
Az Újpest FC csütörtökön szerződtette Jhonnes Marques de Souzát – olvasható a lila-fehér klub hivatalos honlapján, az ujpestfc.hu-n. A brazil védő 2013. június 30-ig írt alá a klubhoz a csütörtök délutáni edzést követően.

 

A játékos az elmúlt tíz napban négy felkészülési mérkőzésen vett részt – a dunaszerdahelyiek, a Soproni VSE, a Haladás és a Zilina ellen –, és az ezeken a találkozókon, illetve az edzéseken mutatott teljesítményével meggyőzte az Újpest FC szakmai stábját, hogy érdemes őt szerződtetni.
 
Jhonnes 1984. április 22-én született, 194 cm magas, és elsősorban a belső védő posztján szokott játszani. Jhonnes 2004 nyarán igazolt Európába a brazil Londrina csapatától. Az Udinese szerződtette őt, de az olasz klubnak már volt öt, Európai Unión kívülről igazolt játékosa, így kölcsönbe Szlovéniába került. Ott szerepelt a szlovén Domzale és az NK Celje csapatában, majd hazaigazolt, és a Náutico, majd a Treze együttesénél szerepelt. Ezt követően a horvát Hrvatski Dragovoljac, majd a lett Metallurgs Liepajas klubjánál folytatta pályafutását.
 
Utóbbinál 2010 őszén nyolc mérkőzésen két gólt szerzett, korábban a szlovén első osztályban 52 bajnoki találkozón játszott és nyolc alkalommal talált a hálóba.
 
Jhonnes – miután Kovács Zoltán sportigazgató irodájában aláírta a szerződését – röviden így nyilatkozott az ujpestfc.hu-nak: „Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megállapodnunk, és örülök, hogy számít rám az Újpest. A klubról sokat hallottam, hiszen több mint hat éve kerültem Európába, és Budapesttől nem messze, Szlovéniában és Horvátországban játszottam. Ismerem a klub tradícióit, és tudom azt, hogy népszerű klubhoz igazoltam.”
 
„Fiatal a keretünk, de ezek a játékosok nagyon erősek, tehetségesek, jó benyomást tettek rám. Az idősebb játékosok is befogadtak és eddig sokat segítettek. Bízom benne, hogy a legjobb tudásommal segíthetem az Újpestet a mérkőzéseken.”
 
A brazil védő eddig négy meccsét pozitívan értékelte, „Elégedett vagyok a csapattal és a játékkal, bár nem sikerült győznünk. Most nagyon keményen dolgozunk, nem a felkészülési meccsekre készülünk, az első bajnokira kell csúcsformába lendülnünk.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik