A Brann-nak nem volt 80 milliója Korcsmárra

2010.02.02. 09:41
null
Bár már játszott a Brann mezében, Korcsmár nem lesz a norvég csapat futballistája (Fotó: brann.no)
Címkék
A Brann sportigazgatója, Roald Bruun-Hanssen elmondta, a bergeni együttes szakmai stábja szerette volna átigazolni az Újpest védőjét, Korcsmár Zsoltot, ám a klubnak nem volt pénze a futballistára, akiért 80 millió forint körüli összeget kért a magyar csapat.

Bár Norvégiában és Magyarországon sem zárult le tegnap este az átigazolási időszak, az biztosnak tűnik, hogy Korcsmár Zsolt nem igazol az élvonalbeli Brannhoz, amelynél az elmúlt héten próbajátékon járt.

Pedig az Újpest fiatal védője meggyőzte a bergeni együttes vezetőedzőjét, Steinar Nilsen és az egész szakmai stábot. Ez persze nem meglepő, hiszen a légiósjelölt aspanyolországi edzőtáborban győztes gólt szerzett a Las Palmas ellen.

A Brann sportigazgatója most azonban úgy nyilatkozott, hogy a klubnak – minden akarata ellenére – le kell mondani Korcsmárról, mivel nem tudta előteremteni az érte kért összeget.

„Steinar Nilsen vezetőedző és a szakmai stáb szerint Korcsmár kiváló teljesítményt nyújtott a tesztelésen, ezért azt akarták, hogy igazoljuk át a védőt. Ám a klubnak jelenleg nincs pénze a játékosra, így jeleznünk kell a magyaroknak, hogy nem tudjuk megvenni a futballistát" – mondta Bruun-Hanssen a fotball.bt.no sportoldalnak.

A norvég sportportál információi szerint Korcsmárért az Újpest 80 millió forint körüli összeget kér, amelynek most csak a felét kellett volna kifizetnie a Brann-nak, ám a bergeniek nem tudták összeszedni a szükséges pénzt.

Korcsmár menedzsere, Bognár Nándor már a hétvégén úgy nyilatkozott a Nemzeti Sport Online-nak, hogy a szakmai stáb elégedett volt a védővel, de az anyagiakban még nem állapodott meg a két klub. Elmondta továbbá, hogy Dániából is érkezett ajánlat a magyar labdarúgóért.

KOVÁCS ZOLTÁN SAJNÁLJA, HOGY ELENGEDTÉK KORCSMÁRT

„Ha valóban ezt nyilatkozta a Brann Bergen sportigazgatója, akkor nagyon sajnálom, hogy elengedtük Korcsmár Zsoltot, hiszen a hivatalos meghívóban a norvég csapat vezetői jelezték, ismerik és elfogadják a mi ajánlatunkat. Ennek tudatában nem értem, hogy egyáltalán miért hívták meg, ha előre tudták, hogy nem rendelkeznek a szükséges összeggel a leigazolásához" – mondta Kovács Zoltán az Újpest honlapjának.

 

„A norvég újságok által közölt összeg és konstrukció egyébként nem felel meg a valóságnak, illetve annak a verziónak, amelyről korábban egyeztettünk. Hivatalos ajánlatot Zsolt szerződtetésére a mai napig nem kaptunk, sem a korábban megbeszélt összegről, de még annak feléről sem. Sajnálom Zsoltot, mert nehéz lehet feldolgozni a történteket a sikeres próbajáték után azt, hogy ilyen dolgok miatt hiúsul meg a szerződtetése, ugyanakkor nagyon örülök, hogy a jelenlegi állás szerint Zsolt a mi játékosunk marad" – tette hozzá a sportigazgató.

Legfrissebb hírek

Csapatidőfutammal kezdődik az idei Tour de France

Kerékpár
3 perce

Szép fejes góllal szerzett vezetést Egyiptom – videó

Foci vb 2026
11 perce

Női kosárlabda: Franciaországban folytatja Papp Klaudia

Kosárlabda
11 perce

Máris megszületett az Ausztrália–Egyiptom meccs első gólja

Foci vb 2026
22 perce

Trükkök, hogy minél kevesebb súlyt cipeljünk a túrahátizsákban

Csupasport
37 perce

Elrajtolt a játéknap első mérkőzése

Foci vb 2026
39 perce

Elmaradt az újabb bravúr, Fucsovics kikapott Davidovich Fokinától Wimbledonban

Tenisz
42 perce

Vb 2026, 16 közé jutásért: Ausztrália–Egyiptom 0–1

Foci vb 2026
49 perce
Ezek is érdekelhetik