NB II: a Mosonmagyaróvár korábbi játékosát nevezte ki vezetőedzőnek – hivatalos

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.12.22. 18:00
null
Nagy Ádám veszi át a Mosonmagyaróvár irányítását (Fotó: Facebook/Credobus Mosonmagyaróvár)
A labdarúgó NB II-ben sereghajtó Credobus Mosonmagyaróvár a közösségi média-oldalán jelentette be, hogy Nagy Ádámot nevezte ki a csapat új vezetőedzőjének.

A 18 forduló után két győzelemmel és négy döntetlennel az NB II utolsó helyén álló Mosonmagyaróvár a negyedik fordulót követően váltott először edzőt az idényben. Akkor Németh Zoltán helyét Király József vette át, aki addig a sportigazgatói szerepet töltötte be a klubnál.

Most Király helyére az a Nagy Ádám érkezik, aki játékosként 2013 és 2016 között 84 mérkőzésen erősítette a csapatot. Nagy Ádám játékoskarrierje mellett megkezdte az edzői karrierjét is Mosonmagyaróváron. Eleinte az utánpótlásban, majd épp Király József mellett asszisztensedzőként tevékenykedett.

Nagy ezt követően 2017-ben a Puskás Akadémia utánpótlásában vállalt munkát, majd három idényen keresztül az NB III-ban szereplő Puskás Akadémia II vezetőedzője volt.

AZ NB II ÁLLÁSA
1. Nyíregyháza Spartacus 18 13 4 1 42–15 +27 43
2. ETO FC Győr 17 12 2 3 37–21 +16 38
3. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 18 8 9 1 21–13 +8 33
4. Vasas FC 17 9 5 3 42–19 +23 32
5. Kozármisleny 17 9 4 4 34–21 +13 31
6. Pécsi MFC 18 6 7 5 7–10 –3 25
7. FC Csákvár 18 6 5 7 20–24 –4 23
8. Gyirmót FC Győr 17 5 8 4 23–22 +1 23
9. Kazincbarcika 18 5 8 5 20–21 –1 23
10. Budafoki MTE 17 6 4 7 18–20 –2 22
11. Budapest Honvéd 18 5 7 6 20–22 –2 22
12. Soroksár SC 17 5 6 6 17–18 –1 21
13. Szombathelyi Haladás 17 4 7 6 22–27 –5 19
14. BVSC Zugló 17 4 5 8 12–23 –11 17
15. Tiszakécske 17 3 7 7 17–21 –4 16
16. BFC Siófok 18 3 4 11 14–34 –20 13
17. FC Ajka 17 3 2 12 10–22 –12 11
18. Mosonmagyaróvár 18 2 4 12 15–38 –23 10

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik