NB III: korábbi élvonalbeli támadót igazolt a Cigánd

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2023.09.02. 09:01
A 34 éves csatár, Horváth Zoltán a labdarúgó NB III Északkeleti csoportjában szereplő Cigánd SE együttesében folytatja pályafutását – számolt be róla a klub honlapja.

 

Horváth Zoltán Cigándon folytatja (Fotó: cigandse,hu)
Horváth Zoltán Cigándon folytatja (Fotó: cigandse,hu)

 

Horváth Zoltán karrierje az országi keleti feléből indult, ahol előbb a Nyírsuli és a Várda utánpótláscsapataiban szerepelt, majd utóbbi állomáshelyén 2008-ban már a felnőttek között is bemutatkozhatott. 2009 és 2011 között Cigándon futballozott az NB III-ban, ahol 53 bajnokin 31 gólt szerzett. Ezt követően került Egerbe, ahol 2012-ben NB II-es bajnoki címet ünnepelhetett, majd a 2012–2013-as idényben az NB I-ben is bemutatkozhatott.

Horváth később játszott az élvonalban a Debreceni VSC és a Kisvárda csapatában is, 2014 és 2017 között Ausztriában futballozott. A 2021–2022-es kiírásban a DVTK-t erősítette, az előző idényben (illetve a most futóban idáig) pedig Tiszakécskén játszott, de közös megegyezéssel megszüntették a szerződését a kécskei klubnál.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik