NB II: a román bajnoktól érkezett portugál balhátvéd az ETO-hoz

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.09.01. 17:06
null
A portugál balhátvéd, Fábio Vianna Győrbe igazolt (Fotó: eto.hu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő ETO FC Győr hivatalos honlapján számolt be róla, hogy szerződtette a Benfica akadémiáján nevelkedő, 24 éves portugál balhátvédet, Fábio Viannát, aki legutóbb a román bajnok Farul Constanta játékosa volt.

 

Az eto.hu kiemeli, hogy Fábio Vianna az SL Benfica akadémiáján az U17-es korosztályig pallérozódott, onnan a Braga U23-asaihoz igazolt, majd a klub második csapatában szerepelt a portugál harmadosztályban, majd a portugál második ligás Académica Coimbrát erősítette.

Fábio Vianna 2022 óta a román élvonalbeli FC Arges, majd a bajnoki címet szerző FCV Farul Constanta játékosa volt, melynek színeiben nemrég még az Európa-konferencialiga selejtezőjében is játszott.

„Hálás vagyok mindenkinek, aki segített, hogy most itt lehetek, nagy öröm számomra, hogy csatlakozhattam a klubhoz. Az elsődleges célom, hogy nagy hasznára legyek a csapatnak, és segítsem elérni azokat a komoly célokat, amiket a vezetés kitűzött. Nagyon fontos, hogy meccsről meccsre haladjunk előre, és a végén együtt örülhessünk” – mondta Fábio Vianna új klubjának.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ETO FC GYŐRNÉL
Érkezők: Fábio Vianna (portugál, legutóbb Farul Constanta – Románia), Paul Anton (román, Arad – Románia), Buna Gábor (Kecskemét), Claudiu Bumba (román, Fehérvár FC – szabadon igazolhatóként), Csóka Bálint (szlovákiai, DAC 1904 – Szlovákia), Farkas Balázs Kesző (Siófok – kölcsönből vissza), Hamed Yasin (szudáni-magyar, Nyíregyháza, legutóbb Békéscsaba – kölcsönben), Kovács Márk (román-magyar, DAC 1904 – Szlovákia, kölcsönbe), Matija Krivokapics (montenegrói, DAC 1904– Szlovákia, legutóbb Zemplín Michalovce – Szlovákia), Christopher Kröhn (osztrák, FAC Wien – Ausztria), Mamady Diarra (mali, Cádiz– Spanyolország), Pap Eduárd (román-magyar, FC Botosani – Románia), Michal Skvarka (szlovák, szabadon igazolható, legutóbb: Levadiakosz – Görögország), Szépe János (szlovák-magyar, MTK), Luciano Vera (argentin, Deportivo Maipu – Argentína), Riquelme Rodrigues Mendes (brazil, DAC 1904 – Szlovákia, kölcsönbe)
Távozók: Babati Benjámin (Mezőkövesd – kölcsönből vissza), Bekker Roland (Tiszakécske), Bencze Márk (Tiszakécske), Borsos Filip (Ajka), Csinger Márk, Vitális Milán (mindketten DAC 1904 – Szlovákia, kölcsönből vissza),Deákovits Richárd (Mosonmagyaróvár – kölcsönbe), Fadgyas Tamás (Kecskemét), Fodor Ferenc (Tiszakécske), Ignácz Milán (Caola SC Sopron), Kiss Balázs (Tiszakécske), Kiss Bence (Kecskemét), Kovács Krisztián (Paks), Kovácsik Ádám (Fehérvár FC – kölcsönből vissza, onnan Mezőkövesd), Papp Milán (Kazincbarcika), Priskin Tamás (visszavonult), Óvári Zsolt (Szeged), Sipőcz Bence (Caola SC Sopron), Szabó Tamás (Caola SC Sopron), Szendrei Ákos (DAC 1904 – Szlovákia, kölcsönből vissza, majd Kecskemét kölcsönbe), Toma György (ukrán-magyar, Nyíregyháza), Urblík Norbert (szlovákiai, DAC 1904 – Szlovákia)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik