NB II: Üdvözítő utat jár a Honvéd a fiatalokkal – Aczél a kispestiek legyőzése után

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2023.08.07. 11:20
A labdarúgó NB II 2. fordulójában az előző idényben még élvonalbeli Honvéd Benczenleitner Barna pontos fejesével az első félidőben előnybe került a Kozármisleny ellen, de a vendégek a szünet után előbb Gajág Gergő góljával egyenlítettek, majd Vajda Roland góljával 2–1-re megnyerték a mérkőzést. Mutatjuk, hogyan értékelt a találkozó után a vendégek vezetőedzője, Aczél Zoltán.

Aczél Zoltán nagyon boldog volt a találkozó után.

„Úgy érzem, hogy egyes periódusokban nagyon jól futballozott a csapatom. Az első félidőben, ahogy múlt héten a Tiszakécske ellen is, megint nem védekeztünk le jól egy pontrúgást, ez már a vesszőparipánk. A Honvédnak harminc percig nem volt helyzete, igaz nekünk sem. Mezőnyjáték folyt, egész jól lezártuk a területeket. Aztán jött a pontrúgás, az kicsit megültetett minket. A második félidőt nagyon jól kezdtük, úgy érzem, az egyenlítésünk megérdemelt volt, aztán nagyon sok fordulópont volt. Kettő-egynél háromszor zárhattuk volna le a meccset, viszont a végén a Honvéd a pontrúgásaival, a beíveléseivel és az öt méterről fölé rúgott labdával ugyanúgy ki is egyenlíthetett volna. Ott nekünk volt szerencsénk, korábban pedig a Kispestnek. Viszont a helyzetek alapján úgy érzem, megérdemelt a győzelmünk.”

Videónkban beszél arról, hogy üdvözítőnek tartja az utat, amit a Honvéd a fiatalokkal jár, illetve elárulja, mit mondott a játékosainak a szünetben egygólos hátrányban.

A HONVÉD EDZŐJÉNEK EZ FÁJ A LEGJOBBAN

LABDARÚGÓ NB II
2. FORDULÓ

BP. HONVÉD–HR-RENT KOZÁRMISLENY 1–2 (1–0)
Budapest,
Bozsik Aréna, 3709néző. Vezette:Antal Péter (Aradi József, Ország Péter)
HONVÉD: Dúzs – Kovács N. (Lovric, 85.), Szabó A., Kálnoki-Kis, Benczenleitner – Bocskay (Haragos, 75.), Adorján (Simon B., 85.) – Átrok (Eördögh, 58.), Holman, Keresztes (Krajcsovics, 75.) – Kerezsi. Vezetőedző: Pinezits Máté
KOZÁRMISLENY: Lékai – Beke, Gajág, Füredi, Turi – Bor (Rácz B., 58.), Kozics – Nagy E. (Hegedűs M., 58.), Schuszter (Sági, 67.), Barkóczi (Vajda R., 58.) – Kirchner (Nagy M. K., 80.). Vezetőedző: Aczél Zoltán
Gólszerző: Benczenleitner (31.), ill. Gajág (53.), Vajda R. (71.)
MESTERMÉRLEG
Pinezits Máté:
– Nem játszottunk olyan bátran és bevállalósan, ahogy elterveztük, sajnálom, hogy nem tudtuk győzelemmel meghálálni a szurkolók támogatását. Fantasztikus hangulat volt a mérkőzésen, sokat jelentett, hogy a vereség ellenére megtapsolta a játékosokat a közönség. Jó képességű labdarúgók alkotják a csapatot, még több tartalommal kell megtöltenünk a játékunkat.
Aczél Zoltán: – Nagyon boldog vagyok, megérdemelt a győzelmünk, egyes periódusokban jól futballoztunk. Az első félidőben jól zártuk le a területeket, pontrúgás után mégis hátrányba kerültünk, a szünet után viszont bátran, kreatívan játszottunk, egyenlítettünk, majd fordítottunk. Kettő egynél lezárhattuk volna a meccset, de a Honvédnak is voltak lehetőségei a pontszerzésre a hosszabbításban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik