Otthon tartotta a három pontot a PMFC

Vágólapra másolva!
2023.07.30. 18:50
null
Tóth-Gáborra végig nagyon figyeltek a vendégek (Fotó Kurdi József/PMFC)
A labdarúgó NB II 1. fordulójában az előző bajnokságban 7. helyen végző Pécsi MFC a 12. Credobus Mosonmagyaróvárt fogadta. A találkozón már az első negyedórában vezetést szerzett a hazai gárda, s az előnyét a lefújásig meg is őrizte.

 

LABDARÚGÓ NB II
1. FORDULÓ

PÉCSI MFC–CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 1–0 (1–0)
Pécs,
PMFC Stadion, 1000 néző. Vezette:Derdák Marcell (Huszár Balázs, Ország Péter)
PMFC: Helesfay – Svedjuk, Rácz L., Pejovics, Majnovics – Krausz, Szeles (Terbe, 63.) – Bukovics (Vas B., 80.), Gyurkits (Kártik, 86.), Harsányi (Szabó M., 63.) – Tóth-Gábor (Gera Z., 80.). Vezetőedző: Weitner Ádám
Mosonmagyaróvár: Heinrich – Deákovits, Czingráber, Deák, Horváth K. – Nagy P., Végső, Illés D. (Papp L., 76.) – Szabó B., Szalka D. (Csóka, 76.) – Korbély (Pataki, 64.). Vezetőedző: Németh Zoltán
Gólszerző
: Harsányi (14.)
MESTERMÉRLEG
Weitner Ádám: – Az idény első mérkőzését kezdetben kissé túlizgultuk, ami talán érthető is. A második félidőben kiegyenlítettebb volt a játék, és megérdemelten győztünk.
Németh Zoltán: – Az első félidőben a hazaiak voltak fölényben, kicsit billegett a játék, a döntetlent a játék képe alapján megérdemeltük volna.

ÖSSZEFOGLALÓ

Jól kezdett a PMFC a Mosonmagyaróvár ellen. A piros-feketék egy-két vendégkontrát leszámítva szinte folyamatosan birtokolni tudták a labdát, s a mezőnyfölényt a 14. percben Harsányi gólra váltotta. A pécsi támadó lapos átlövése olyan erővel vágódott a bal alsóba, hogy Heinrich kezén sem változtatott irányt a labda.

A szünetig folytatódott a pécsi fölény, közel járt a hazai csapat ahhoz, hogy növelje előnyét, ez azonban sem Tóth-Gábornak, sem Bukovicsnak nem jött össze. A második félidőre a vendégek debütáló vezetőedzője, Németh Zoltán finomhangolását követően megváltozott a játék képe. A Mosonmagyaróvár többet birtokolta a labdát, s nemegyszer Helesfay reflexeinek volt köszönhető, hogy nem egyenlített ki a vendégegyüttes. Közben a Pécs egyre inkább beszorult, egy-két támadást leszámítva nem volt gól a játékában. Végül maradt az állás – és Pécsen a három pont. 1–0

1. FORDULÓ (július 30.)
Nyíregyháza–Siófok 2–0
BVSC-Zugló–Szombathelyi Haladás 1–0
Gyirmót FC Győr–ETO FC Győr 2–3
Kozármisleny–Tiszakécske 1–2
Csákvár–Budapest Honvéd 1–2
Ajka–Soroksár 1–1
Vasas–Budafok 0–1
Kazincbarcika–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 0–1
PMFC–Mosonmagyaróvár 1–0

PERCRŐL PERCRE

Vége a találkozónak!

87. perc: Nagy Patrik megint Helesfay kezébe lőtte a szabadrúgást.

86. perc: Gyurkitsot Kártik váltja.

84. perc: Gyurkits kapott sárga lapot, mert akadályozta a szabadrúgás elvégzését.

80. perc: Kettőt cserél a PMFC: Tóth-Gábor helyett Gera, Bukovics helyett Vas Bence a pályán.

79. perc: Deákovits lőtt 23 méterről, jobbról a kapu bal oldala felé. Helesfay nagyot védett.

77. perc: Szabó Máté lódult meg a bal oldalon, befelé vezette a labdát, majd a tizenhatos széléről messze fölé bombázott.

76. perc: Kettőt cseréltek a vendégek. Szalka helyett Csóka, Illés Dávid helyett Papp László érkezett.

67. perc: Pataki tekert fölé egy 22 méteres szabadrúgásból kissé balról.

64. perc:Cseréltek a vendégek is.Korbély hagyta el a pályát, Pataki jött a helyére.

63. perc: Kettőt cserél a PMFC. Harsányit Szabó Máté, Szelest Terbe váltja.

62. perc: Tóth-Gábor elől kellett Deáknak tisztáznia egy veszélyes beadásnál.

53. perc: Horváth Kevin nagyjából 30 méterről, kissé balról lőtt kapura. Nem sokkal tévesztette el a célt.

51. perc: Nagy Patrik középről, 20 méterről ellőtt szabadrúgását öklözte ki a pont jó helyen álló Helesfay.

46. perc: Folytatódott a találkozó!Nem volt csere a szünetben.

Vége az első félidőnek hosszabbítás nélkül!

44. perc: Bukovics vezette rá a védőkre a labdát, majd a tizenhatos vonaláról tüzelt a jobb alsó irányába, Heinrich hárított.

36. perc: Szabó Bence cselezett a jobb oldalon az alapvonalról a tizenhatoson belülre, de nem jutott át Majnovicson. A szöglet után fel tudott szabadítani a Pécs.

35. perc: A bal szélen kontrázott a Mosonmagyaróvár, Rácz lassította le annyira Korbélyt, hogy Helesfay rá tudott lövés előtt vetődni a labdára.

34. perc: Bukovics vett át egy kifejelt labdát a tizenhatos jobb sarkán, majd pár centivel a kapu fölé bombázott.

33. perc: Szabó Bence kapott sárga lapot egy elkésett belépőért.

32. perc: Illés Dávid lőtt a tizenhatos bal sarkáról egy labdaátvétel után fölé. Több volt ebben.

Tóth-Gábor akrobatikus mozdulattal lőtt kapura (Fotó: Kurdi József/PMFC)
Tóth-Gábor akrobatikus mozdulattal lőtt kapura (Fotó: Kurdi József/PMFC)

25. perc: Harsányi lába sült el, ezúttal a tizenhatoson belül kissé balra, de nem tudta eléggé helyezni a labdát, így Heinrich védett. A kipattanót Tóth-Gábor egy akrobatikus mozdulattal lőtte a kapu fölé hét méterről.

Harsányi eddig a főszereplő (Fotó Kurdi József/PMFC)
Harsányi eddig a főszereplő (Fotó Kurdi József/PMFC)

22. perc: Harsányi kapott sárga lapot miután nyújtott lábbal csúszott be térdmagasságban.

19. perc: Gyurkits pörgetett Tóth-Gábor elé a tizenhatos vonaláról, a csatár csak elpöckölni tudta az elé hulló labdát miközben egy védő húzta vissza, így Heinrich védeni tudott.

Márr hamar örülhetett a PMFC-tábor (Fotó Kurdi József/PMFC)
Márr hamar örülhetett a PMFC-tábor (Fotó Kurdi József/PMFC)

14. perc: GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL! Vezet a PMFC!Harsányi vezette keresztbe a bal oldalról a labdát, majd 20 méterről laposan a bal alsóba bombázott, Heinrich csak beleütni tudott. 1–0

Harsányit búbolhatták meg a többiek (Fotó Kurdi József/PMFC)
Harsányit búbolhatták meg a többiek (Fotó Kurdi József/PMFC)

 

9. perc: Tóth-Gábor kapott jó labdát a tizenhatos jobb szélén Harsányitól, de a beadása a kapu felett szállt ki a pályáról.

6. perc: Harsányi szerzett labdát az alapvonalon, befelé tört a labdával, de cselezés közben elbotlott, és nem tudta fekvő helyzetben jól tovább játszani a labdát.

1. perc: Kezdődik a találkozó! A tiszta fehérben játszó Mosonmagyaróvár kezdte a találkozót. A PMFC szokásos piros-fekete szerelésében játszik.

Lassan kezdődik a találkozó! Mészáros Ferencet köszönti a PMFC, aki nemrég lett 60 éves.

Svedjukék nagy erőkkel készülnek a nyitányra (Fotó Kurdi József/PMFC)
Svedjukék nagy erőkkel készülnek a nyitányra (Fotó Kurdi József/PMFC)


Már melegítenek a csapatok. A PMFC-ben egy debütáló lesz a kezdőrúgásnál, Gyurkits Gergő, aki Paksról érkezett kölcsönbe a piros-feketékhez. A kispadon a saját nevelésű kapus, Varga Botond foglal még helyet, aki első bevetésén vehetne részt, de Varasdi is előtte van még a sorban. A vendégeknél a Győrtől kölcsönvett Deákovits ott lesz a kezdőben, ahogy a legutóbb az NK Nafta Lendavában szereplő Szabó Bence és a Gyirmótról szerződtetett Nagy Patrik is.

KÍVÁNCSI AZ NB II-ES KLUBOK NYÁRI ÁTIGAZOLÁSAIRA?
IDE KATTINTVA MINDEN ÁTIGAZOLÁST MEGTUDHAT!

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy az előző bajnokságban tavaszra visszaeső és hetedikként záró Pécsi MFC az újoncként 12. helyre befutó Mosonmagyaróvár ellen. A vendégeknél az egykori Videoton-játékos, a Gyirmót eddigi másodedzője, Németh Zoltán tétmeccsen most debütál a kispadon.

Az új igazolások közül a hazaiaknál ., a vendégeknél... kapott helyet a kezdő csapatban.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik