NB II: öt év után visszatért a középpályás a Nyíregyházához

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.27. 21:34
null
Kesztyűs Barna (balra) újra Nyíregyházán bizonyíthat (Fotó: nyiregyhazaspartacus.hu)
A 29 esztendős védekező középpályás, Kesztyűs Barna 2018 után ismét a labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacust erősíti – számolt be róla a klub honlapja.

 

Kesztyűs Barna a 2017–2018-as idényben 31 meccsen lépett pályára a Szpariban, s jó teljesítményének köszönhetően visszakerült Paksra, ahol az NB I-ben játszhatott, majd két évet a Honvédban futballozott, ahol 60 mérkőzésen lépett pályára. Ezután egy évet ismét a paksiaknál töltött, az elmúlt idényben pedig – a Paks kölcsönjátékosaként – a PMFC meghatározó embere volt, 37 NB II-es találkozón szerepelt. A 29 esztendős, legutóbb kölcsönben Pécsett szereplő védekező középpályással most mindenben megállapodott a Nyíregyháza Spartacus.

„Nagyon motivált vagyok, jól éreztem magam Nyíregyházán, szerettünk itt élni, a kislányom is akkor született, mikor itt futballoztam – ecsetelte Kesztyűs Barna. – Sokat számított az NB I-ben töltött néhány év, a Honvéddal Magyar Kupát is nyertünk, a Pécsben egy egész szezont végig játszhattam. Sokkal tapasztaltabb lettem, ezeket szeretném a pályán is kamatoztatni, és a fiatalokat is segíteni.”

Kesztyűs Barnával egy plusz egy éves szerződést kötött a Nyíregyháza.

„Kesztyűs Barna személyében sikerült egy kulcsposztra meghatározó játékost igazolni – mondta Fekete Tivadar sportigazgató. – A kiválasztásnál mindenképp sokat nyomott a latban, hogy a stabil, kiegyensúlyozott játéka mellett az emberi oldala is kifogástalan. Az sem elhanyagolható, hogy tudta, hogy hová jön, tisztában van azzal, hogy mit szeretnénk a jövőben.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők
: Alaxai Áron (Puskás Akadémia), Bese Balázs (Szentlőrinc), Kesztyűs Barna (Paksi FC – legutóbb Pécs, kölcsönben), Rjasko Mihajlo (Kecskemét), Hamed Yasin (Békéscsaba – kölcsönből vissza)
Távozók:Csősz Richárd (?), Farkas Bendegúz (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Major Marcell (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Pantovics Nikola (szerb-magyar, ?), Papucsek Barna (?), Szerető Krisztofer (?)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik