NB II: Nem foglalkoztat a gólkirályi cím – Könyves Norbert

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2022.02.17. 10:58
null
(Fotó: Bús Csaba/Petőfi Népe)
Könyves Norbert szerint nem az a lényeg, hogy a legtöbb gólt szerezze, hanem hogy a DVTK az NB I-ben kezdje a következő idényt.

 

Megállíthatatlannak tűnik a Diósgyőri VTK – Kondás Elemér együttese a legutóbbi tizenkét (!) fordulóban nem szenvedett vereséget az NB II-ben, tízszer győzött, kétszer döntetlenre végzett, legutóbb rangadót nyert meg Kecskeméten (3–2).

„Megérdemelten szereztük meg a három pontot    – mondta lapunknak Könyves Norbert (a képen balra), a DVTK 32 esztendős csatára. –  Az első félidőben jól futballoztunk, a fordulás után azonban sok hibát követtünk el, szerencsére a számos kihagyott ziccer nem bosszulta meg magát. A végén én is hibáztam, miután elvittem a labdát a kecskeméti kapus mellett, láttam, üres a kapu, de mindenképpen gólt akartam rúgatni Eppel Mártonnal, a lelkének biztosan jót tett volna. Be is talált, de sajnos lesről... Persze, egy támadónak fontos, hogy minél többször legyen eredményes, így vagyok ezzel én is, de nem különösebben foglalkoztat a gólkirályi cím és az, hogy a csákvári Takács Tamással holtversenyben tizenháromnál tartunk. Ha igazán érdekelne, nem passzoltam volna Marcinak... Azért szerződtem tavaly nyáron Diósgyőrbe, hogy feljussunk, ennél nincs és nem is lehet fontosabb cél. Az élen állunk, de nagyon messze a vége, tizenöt fordulót rendeznek még. Szoros a mezőny, a harmadik, vagyis már nem feljutó helyen álló Kecskemét is csak öt ponttal szerzett kevesebbet, mint mi, néhány bajnoki után könnyen változhat a helyzet. Sokáig szeretnénk még húzni a veretlenségi szériánkat, tavaly október harmadikán Szegeden kaptunk ki, azóta nem találtunk legyőzőre – kellett idő, hogy igazi csapattá formálódjunk.”

A futballista ötszörös válogatott, legutóbb 2020 novemberében, a Törökország elleni (2–0) Nemzetek Ligája-összecsapáson lépett pályára. Vajon lát reális esélyt arra, hogy hatodjára is esélyt kapjon?

„Természetesen az ember bízik a meghívóban, de ehhez feltétlenül osztályt kell váltanunk, és az NB I-ben is bizonyítanom kell. Nekem egy feladatom van: gólokat szerezni, a többit pedig meglátjuk.”

LABDARÚGÓ NB II
24. FORDULÓ – élő eredménykövető
Február 20., vasárnap

14.00: Szentlőrinc–Békéscsaba 1912 Előre – élőben az NSO-n!
14.00: Budaörs–Nyíregyháza Spartacus FC – élőben az NSO-n!
14.00: Soroksár SC–ETO FC – élőben az NSO-n!
14.00: Tiszakécskei LC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia – élőben az NSO-n!
14.00: Dorogi FC–Budafoki MTE – élőben az NSO-n!
17.00: Szombathelyi Haladás–III. Ker. TVE – élőben az NSO-n!
17.00: FC Ajka–Pécsi MFC – élőben az NSO-n!
17.00: Diósgyőri VTK–Szolnoki MÁV FC – élőben az NSO-n!
17.00: Aqvital FC Csákvár–Kecskeméti TE Hufbau – élőben az NSO-n!
Február 21., hétfő
20.00:
Vasas–BFC Siófok (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Diósgyőri VTK 23 14 7 2 42–21 +21 49
2. Vasas FC 23 13 7 3 41–17 +24 46
3. Kecskeméti TE 23 13 5 5 40–22 +18 44
4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 23 12 6 5 33–17 +16 42
5. Szombathelyi Haladás 23 12 5 6 27–16 +11 41
6. Nyíregyháza Spartacus 23 10 6 7 31–29 +2 36
7. BFC Siófok 23 9 9 5 28–24 +4 36
8. Pécsi MFC 23 9 6 8 29–24 +5 33
9. ETO FC Győr 23 9 6 8 28–25 +3 33
10. Dorogi FC 23 9 4 10 24–32 –8 31
11. Szentlőrinc SE 23 6 9 8 24–27 –3 27
12. Békéscsaba 1912 Előre 23 5 10 8 32–36 –4 25
13. FC Ajka 23 6 6 11 29–34 –5 24
14. Soroksár SC 23 6 6 11 35–44 –9 24
15. Budaörs 23 5 9 9 25–36 –11 24
16. FC Csákvár 23 5 8 10 31–40 –9 23
17. Szolnoki MÁV FC 23 5 7 11 22–35 –13 22
18. III. Kerületi TVE 23 5 7 11 23–37 –14 22
19. Tiszakécske 23 6 3 14 24–43 –19 21
20. Budafoki MTE 23 4 8 11 22–31 –9 20
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik